Heves Megyei Hírlap, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-16 / 138. szám
HÍRLAP, 1993. június 16., szerda A képviselő a Magyar Igazságban A Magyar Demokrata Fórumból nemrégiben kivált képviselők hétfőn megalakították a Magyar Igazság Frakciót. A Parlament eme legújabb csoportját a Csurka István köré tömörülő honatyák alkotják, akik kormánypártinak vallják magukat. A frakcióba belépett Heves megye egyik képviselője, a verpeléti Kelemen József is, aki Csurkáék kizárásakor önként lépett ki az MDF képviselőcsoportjából. A Messiás Gyöngyösön június 20-án, vasárnap a gyöngyösi Szent Bertalan-templomban koncert lesz. Handel híres alkotását, a Messiást egy svéd kórus énekli majd el, a budapesti Szent István Gimnázium zenekarával karöltve. A hangverseny este hét órakor kezdődik. Képviselői fogadóóra Sarudon, a polgármesteri hivatalban várja a választópolgárokat Elek István országgyűlési képviselő pénteken délután 16 és 17 óra között. Megyénkben is mérik a sugárzást A közelmúltban történt újabb oroszországi atomerőmű-baleset után lapunk is foglalkozott a sugárveszéllyel, illetve a radioaktivitás mérésének magyarországi lehetőségeivel. Legújabb információnk szerint nemcsak a fővárosban, de megyénkben is van lehetőség erre, méghozzá két helyen. Az egyik mérőállomás Egerben, a Heves Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáson található, a másik pedig Gyöngyösön, a Thur Húsipari Részvénytársaság minőség-ellenőrző laboratóriumában. Ezek elsősorban a különféle élelmiszerek sugárszintjének mérésére szakosodtak, de képesek szükség esetén egyéb vizsgálatokra is. Főiskolai tanévzáró Olyan sok hallgató jár az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolára, hogy immár a tanévzáró ünnepélyre is kevés egyetlen alkalom: ezúttal két napig tart a diplomaosztás. Június 17- én, csütörtökön délután három órakor az ének-zene, a rajz és a testnevelés szakosok vehetik át a főiskola dísztermében elbocsátó okmányukat. Másnap, pénteken délelőtt tíz órakor a biológia, matematika és fizika szakosok következnek, délután fél kettőtől pedig a magyar, az angol, az orosz és a történelem szakon végzettek járulnak dr. Orbán Sándor főigazgató elé ünnepi kézfogásra. Tájház helyett gáz Úgy tervezték még tavaly, hogy az idén nyáron palóc tájházat nyitnak Bodonyban. Nos, a szép elképzelés némi haladékot szenved, hiszen a költséges gázprogram megvalósítása szinte teljes egészében leköti a község anyagi erőforrásait. A tájház létesítésének gondolata természetesen nem került le a napirendről, és ha meglesz rá a fedezet, nyomban nekilátnak az épület berendezésének. Kis fazekasok Noszvajon Immár második alkalommal jönnek össze Noszvajon azok a helybeli általános iskolás fiatalok, akik a korongozás „szerelmesei” lettek az elmúlt évi próbálkozások után. Tavaly nyáron az akkor képzőművészeti középiskolás Mátyus Ágnes irányításával ismerkedtek meg a kisdiákok a fazekasság alapfogásaival. Akkor határozták el, hogy most júliusban ismét találkoznak. A hónap közepétől az egy hétig tartó korongozókör foglalkozásain tizenhárman vesznek részt, s az az elképzelésük, hogy az itt készített műveikből a későbbiekben egy kis tárlatot rendeznek majd az iskolában. Borászok napja Egerben Aszálykárok és évjáratok Országos találkozót tartottak tegnap Egerben a szőlészek és borászok. A szakma legismertebb szakemberei a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóállomásán találkoztak, hogy közösen értékeljék az elmúlt év kutatási munkájának eredményeit, és szakmailag elbírálják a borokat. Az értekezleten ott volt többek között dr. Diófási Lajos, a pécsi, dr. Urbán András, a kecskeméti kutatóintézet vezetője, valamint dr. Balogh István, a Kertészeti és Élelmiszer-ipari Egyetem szőlőtermesztési, illetve dr. Kállay Miklós, a borászati tanszék vezetője is. Részt vettek a mezőgazdasági üzemek képviselői és magántermelők is. Dr. Misik Sándor, az egri kutatóállomás igazgatója nyitotta meg a szakmai fórumot, és vázolta az egri történelmi borvidék szerepét, a kutatások fontosságát. Ezt követően dr. Kállay Miklós tartott előadást a múlt év tapasztalatairól, különös tekintettel arra, hogy az aszály milyen károkat okozott a borok minőségében. A felkért hozzászólók a szőlőnemesítésnél a fajták ellenálló képességének fokozására hívták fel a figyelmet, továbbá az új borászati eljárásokról, a tőkeművelési módokról és a külföldi szőlőfajták hazai honosításáról is beszéltek. A szakmai program borbírálattal egészült ki. A résztvevők délelőtt a tavalyi évjáratú fehér, délután pedig a vörös nedűket vizsgálták. Több mint félszáz nedű került a poharakba, amelyekről a szakértők véleményt mondtak. Több mint félszáz-féle bort bíráltak el (Fotó: Szántó György) Falusi tourinform Új szolgáltatás Gyöngyössolymoson A Magyar Falusi-Tanyai Vendésifogadók Szövetsége újabb státusok, épületek nélkül, csuán meglévő hálózatára támaszodva próbálja országos tájékoztató szolgálatát is megszervezni. Törekvéseink a gyöngyössolymosi önkormányzat támogatásával — elsőként iparkodott osztozni a szervezet mátrai-mátraalji munkaközössége, amely ilyenformán példaértékű. A tapasztalatcserére alkalmas kezdeményezés méltán váltotta ki a hazánkban éppen tanulmányúton járó francia falusi vendéglátók érdeklődését is, s házigazdáik társaságában kedden részt vettek a szolgáltatás indításán. Dr. Csáky Csaba c. egyetemi docens, a szövetség elnöke, Lukács László helyi polgármester és Nagy Éva munkaközösségi vezető a tegnapi gyöngyössolymosi rendezvényen részletesebben ismertették elképzeléseiket vendégeikkel, majd a résztvevők közösen megtekintették a község látnivalóit, s bepillantottak az új információs szolgálat gyakorlatába. A találkozón megjelent dr. Rajnai Zsolt közlekedési államtitkár, aki elmondta, hogy kormányzati szándék komolyan venni a falusi turizmust. Molnár Miklósné dr., a megyei közgyűlés elnöke szűkebb hazánk fejlődő francia kapcsolataival összefüggő reményeinek adott hangot. Myram Christmann a külföldi szövetség, Marlyse Mauler a Bas-Rin megyei önkormányzat nevében kívántak további sikereket. MEGYEI KÖRKÉP A beregszászi népszínház megyénkben Mint korábban jeleztük, a Nemzetközi Tőkés László Mozgalom előkészítő munkája során több olyan kulturális rendezvény lesz megyénkben, amelyek szereplői különböző kárpátaljai intézmények. Nos, e program keretében holnap, csütörtökön este Lőrinciben, az Erőmű kultúrtermében a beregszászi népszínház mutatkozik be, amelynek társulata Békés József: Sándor, József, Benedek című kétrészes komédiáját mutatja be Schóber Ottó rendezésében. A hatvani MÁV Liszt Ferenc Művelődési Otthon színháztermében másnap, pénteken este fél 8-kor kerül közönség elé a humorral átszőtt darab, szombaton este viszont már Boldog, vasárnap pedig Hort művelődési hajléka nyújt lehetőséget a színházkedvelőknek, hogy egy vidámsággal teli nyári estében részesüljenek. Gyöngyösi cserebere Új szolgáltatást kezdett el a gyöngyösi Családsegítő Központ. Elsősorban a kismamák, illetve a leendő szülők figyelmét hívják fel erre, hisz nekik lehet hasznos az információcsere. Hirdetőtáblát függesztenek ugyanis ki az intézményben (Puskin u. 3.), ahol bárki ingyen hozhatja a világ tudomására, mit kíván eladni, illetve mire lenne szüksége. Mózeskosár, babakocsi, kiságy, gyerekkocsi, vétel vagy csere A lényeg, hogy egymásra találjanak az igények. Ugyancsak ezen a táblán arra is mód nyílik, hogy a gyerekfelügyeletet összeegyeztessék a szülők. Ha a városlakók megszokják, hogy létezik egy ilyen információs cserelehetőség, bátrabban keresik majd fel az intézményt ügyes-bajos dolgaikkal. Ezt egyébként a Családsegítő Központ nyitva tartása alatt tehetik meg, tehát hétfőn, kedden és csütörtökön reggel fél nyolctól délután négyig, szerdán fél hatig. Számvetés Nagyrédén Segít az otthoni gazdálkodás A 3500 lakosú Nagyrédén Balázs József polgármester vázolja fel az ez évi elképzeléseket. Mint elmondta, az önkormányzat a korábbi években elkezdett munkáját folytatta. Idén csatornáznak, és a községi tornatermet építik újjá. Nagy fába vágták a fejszét, de a községi erőforrások, s a lehetséges támogatások talán reálissá tehetik e két elképzelést. Most fejezték be a 2. sz. háziorvosi körzet beruházási munkálatait, mert igény volt rá, hogy a településen két orvos tevékenykedjen. Az itt praktizálok közalkalmazottként végzik a gyógyítómunkát, egyelőre ezt a formát tartják biztonságosnak. Ezeken kívül kisebb útjavítások történtek, hidat is építettek, valamint az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőséggel közösen segítették egy egyházi szobor restaurálását. A MATÁV a telefonigények 70-80 százalékát még az idén teljesíti, az árak persze az idő elteltével egyenes arányban nőnek. Az önkormányzat megpróbál a maga módján segíteni a vállalkozóknak. A községben 137-en keresik a pénzt, a megélhetést vállalkozással, s egyre erőteljesebbé válik ez a forma a mezőgazdaság területén is. A Sámson Holding korábbi dinamizmusa — úgy tűnik — megtört. Több üzletága áll felszámolás, illetve csődeljárás alatt. Viszont van olyan profilja, amely jó választás volt, például mezőgazdasági gépek behozatala, amiben most kiváló üzleti lehetőségei vannak. A termelőszövetkezet is átalakult, úgy folytatja tovább a gazdálkodást. Az elmúlt esztendőben 1,5 milliárd Ft volt az árbevétele, s az a reményük, hogy ez nő a továbbiakban. A hűtőház is törekszik az exportprofilt megőrizni. Morvai Ferenccel kapcsolatban — mint a polgármester elmondja — ugyanaz a helyzet, mint Gyöngyösön. 1987-ben kapott az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumtól fennmaradási engedélyt — utólag. A többi üzemegységére — melyeket azóta oda épített — sem építési, sem pedig fennmaradási engedéllyel nem rendelkezik. A 3500 lakosból 150 a munkanélküli, a közhasznú munkavégzés, illetve az elhelyezkedés segítése az önkormányzat fontos feladata. Itt annyival könnyebb a helyzet, hogy az otthoni, úgynevezett második gazdaságokban szert lehet tenni némi jövedelemre. A földkiadások terén mintegy 80-90 százalékos eredményről lehet beszélni, s mind szántó-, mind pedig szőlőterületeket váltottak meg kárpótlási jeggyel. Sz. M. Új épületrészekkel bővült a főiskola (Folytatás az 1. oldalról) Déli tizenkettőkor a főiskola Leányka úti D. épületszárnyának újabb létesítményeit adták át. A második ütem Rátkai Attila építész tervei szerint a Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében készült el. A D. szárny legfelső emeletein helyezték el az Állattani Tanszék és Múzeum laboratóriumait és előadótermeit, valamint a Növénytani Tanszék és Herbárium helyiségeit. A korszerű, építészetileg is impozáns épületrész az MKM támogatásával 76.890 ezer forintos beruházással készülhetett el. Az állattani tanszék értékes gyűjteménye a zsúfolt állapotból végre megfelelő helyre került, s így az oktatás szemléltetőeszköze lehet. Itt is az államtitkár-helyettes tiszte volt a hivatalos megnyitás, és Szövényi Zsolt főosztályvezető-helyettes fűzött az eseményhez néhány fontos információt. Elmondta, hogy a közelmúlt tárgyalásai is bizonyítják: helyes úton halad ez a felsőoktatási intézmény, amikor a városból a hegyre költözik — szimbolikus értelemben is —, hiszen főiskolából egyetemmé akar válni. Ezen az úton a megbízhatóság és a higgadtság jellemzi az intézmény vezetését, s ha Kazinczy szavával élve továbbra is „jót, s jól” végeznek, eljutnak a kitűzött célig. (jámbor) 3. Csak a leghűségesebbeknek Tárgy nyeremények 200.000 forint értékben előfizetőinknek Az ASM Kiadói Kft. megyei irodájában Királyné Papp Ildikó közjegyző jelenlétében kisorsoltuk a májusban meghirdetett nyereményakciónk nyerteseit. Hygéna mikrohullámú sütőt nyert: Labló István Eger, Talizmán u. 6. Versenykerékpárt: Ledzési András Bodony, Virág u.1. sz. alatti előfizetőnk. További nyerteseink: Rotel gyümölcscentrifugát nyertek: Kormos Béla Bükkszenterzsébet, Béke u. 17, Szabó Márton Tófalu, Jókai u. 12, Szabó József Petőfibánya, Ifjúság u. 2, Farkas Tamás Parád, Kossuth u. 195, Kovács Istvánné Eger, Remenyik Zs. u. 2. Roventa kenyérpirítót nyertek: Babuts Menyhért Gyöngyöstarján, Damjanich u. 6, Bíró József Istenmezeje Hegyalja u. 4, Gálné Sipos Julianna Recsk Ércbánya Lt. 10. Moulinex fóliahegesztőt nyert: Nagy György Poroszló Dobosok u. 4. Audioton vasalót nyertek: Montvai József Egerszólát Vöröshadsereg u. 8, Gálné Balázs Andrea Eger Bükk sétány 1, Tóth Illés Lőrinci, Vörösmarty u. 35. Audioton zsebrádiót nyertek: Cseplye József Tárnaméra Széchenyi u. 2, Sós János Eger Rákóczi u. 17, Szabó Joachimné Abasár Május 1. út 15, Lukács Sándor Atkár Fő út 35, Holló Gábor Bekölce Béke u. 210. Philips gázgyújtót nyert: Szűcs László Eger, Hell Miksa u. 11. Zsebszámológépet nyertek: Kormos Antal Eger Bartakovics u. 18, Bokros Ferenc Gyöngyöstarján Kassa u. 4, Csanádi Sándor Eger Servita u. 14, Gyetvai Dezső Verpelét Templom u.5/1, Maklári Bálintné Abasár, Sport út 43, Poór Lajosné Eger Farkasvölgy u. 49, Vincze András Mátraderecske Mátyás u. 11. Dijas fejhallgatót nyertek: Vállay Ferenc Eger Fiumei u. 11, Györfy Sándor Eger Kertész u. 36, Balázs Árpád Eger Szépasszonyvölgy 30/A, Prókai István Hatvan Legány u. 15, Szemerei Zsigmond Eger Mátyás kir. út 64, Prókai Mihályné Tarnalelesz Egri u. 35, Füleki László Gyöngyös Gyulai u. 4, Thummerer Herbert Eger Malomárok 36, László József Apc, Dózsa György u. 22, Svolik Csilla Eger, Cifrakapu u. 136, Busák László Eger, Albert F. u. 5, Mihály György Verpelét, Dimitrov u. 34. Divas hajszárítót nyertek: Pénzes János Eger, Csiky S. u. 23, Huszár Ferenc Eger, Mindszenti u. 8,Geda József Füzesabony, Petőfi u. 8, Antal József Eger, István kir. u. 8. Jánosi Zoltánné Eger, Szarvas G. u. 3. Hat db-os pohárkészletet nyertek: Gömöri János Eger, Hajdúhegy u. 9. Juhász Sándor Atkár, Bajcsy-Zs. u. 9. Hatrészes fűszertartót nyertek: Lakó Zoltán Tarnalelesz, Szabadság u. 95, Kovács Gábor Tarnalelesz, Kossuth u. 50. Jénai tálat nyertek: Csirke László Kál, Szabadság u. 9, Imre Ildikó Tarnaszentmiklós, Gépállomás u. 1, Varró Imre Eger, Szarvas G. u. 1, Orbán Andrásné Eger Gyóni u. 6. Vasalót nyert: Ludányi László Gyöngyöstarján, Dobó u. 17. Videokamera-adaptert nyert: Bíró Sándor Mátraballa, Május 1. út 33. Szappanrádiót nyertek: Domán Lászlóné Eger, Szederkényi u. 40, Farkas Gergelyné Felsőtárkány, Fő út 146. Gépkocsiantennát nyert: Fábián József Kisfüzes, Ady E. út 33. Tévéjátékot nyert: Sótér Vilmosné Eger, Ankli J. u. 1. Woolkmant nyertek: Bányai Gábor Gyöngyössolymos, Ady út 31. Kopjári Sándor Gyöngyös Mérges u. 8. Hajszárítót nyert: Dobi István Eger, Mátyás kir. út 13. Asztali kukoricapattogtatót nyert: Szabados János Heves, Bernáthegy 68. Saláta-szettet nyert: Gácsi István Gyöngyös, Ringstead u. 27. Gépkocsi-ventilátort nyert: Sike József Fedémes, Petőfi u. 74. Kazettatartót nyert: Sályi István Pétervására, Hársfa u. 3. Kávédarálót nyert: Galiné Pataki Teodóra Eger, Kárpát u. 5. Rezsós grillsütőt nyert: Nagy József Erdőkövesd, Hunyadi u. 168. Húsdarálót nyert: Bártfainé Gál Zsuzsa Csány, Malom u. 15. Olasz tésztagépet nyert: Boros Bálint Nagyvisnyó, Haladás u. 15. MTC rádiót nyert: Temesvári Mihály Heréd, Rákóczi út 131. Órás rádiót nyert: Pető Jánosné Eger, Hársfa u. 28. Lemezjátszót hangfalakkal: Nagy László Füzesabony, Tábor u. 30/A. Hűtőtálcát nyertek: Salamon Istvánné Eger, Mátyás kir. u. 21, Páher József Eger, Rózsás-dűlő 20. Hűtőtáskát nyertek: Barta István Ostoros, Hunyadi u. 18/A, Barát Károly Átány, Alkotmány u. 2. Gratulálunk a nyerteseknek! A tárgynyereményeket a nyertesek személyesen átvehetik a kiadónkban. Cím: Eger, Barkóczy u. 7. Hétköznap reggel 8 és 15 óra között június 24-ig. Ne feledjék, júliusban újabb nyereményakción vehetnek részt előfizetőink. SZŐLŐSGAZDÁK, FIGYELEMI] ENGEDMÉNYES VÁSÁR A CLEMENS-DANUBIUS KFT.-nél. Június 30-ig 5 % engedménnyel vásárolhat, amíg a készlet tart borszivattyúkat, bortömlőket, zúzóbogyózót cefreszivattyúval (előleg befizetése melletti megrendelés). Kaphatók kisüzemi és automata italpalackozó gépsorok. VÁRJUK ÖNÖKET! Cím: 2890 Tata, Kocsi u. 2. Telefon: 34/384-366. i Telefax: 34/384-412. J