Heves Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

12. oldal Figyelmeztetés: A szocia­lista párt nem vesz részt az ügynöktörvény módosítá­sára előterjesztett törvény­­javaslat vitájában és szava­zásában, ha az ellenzéki pár­tok, illetve bizonyos sza­baddemokrata körök to­vábbra is politikai vihart igyekeznek kavarni körü­lötte - jelentette ki Szekeres Imre, az MSZP frakcióveze­tője. A kabinet előterjesz­tése ugyanis az Alkotmány­­bíróság minden korábbi igényének eleget tesz. Tisztújítás: Börcsök An­talt választották tegnap a Fa­lusi Turizmus Országos Szövetsége új elnökének. A két éve alakult szövetségnek ma már több mint 70 tag­­szervezete van. Átszervezés: Február 12- től előreláthatólag három hétig felfüggesztik a határo­zathozatalt az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalban — közölték teg­nap. A kényszerszünetre azért van szükség, mert át­szervezik a hivatal munká­ját. Az eddig megszületett kárpótlási jogszabályok sze­rint benyújtott és elbírált igények ügyiratait a jogosul­tak lakhelye szerinti megyei hivatalokhoz helyezik át. Nincs akadály. Hatpárti előterjesztésként kerül ha­marosan az Országgyűlés elé az Alkotmánybíróság ügyrendje. így hidalják át az akadályt, hogy sem a ház­szabály, sem az alkotmány nem fogadja el törvény-elő­terjesztőként az Alkot­mánybíróságot. A törvény betűje szerint viszont az Or­szággyűlés az Alkotmánybí­róság javaslata alapján fo­gadja el az ügyrendet. Hazai Tükör Magyarország 2000 mércéjével Tanácskozás hazánk társadalmi-gazdasági modernizációjáról Pénteken a Parlament kongresszusi termében megkezdődött a Magyarország 2000 című konferencia. A hazánk társadalmi­gazdasági modernizációjának lehetőségeivel foglalkozó esemé­nyen a politikai, gazdasági, kulturális és tudományos élet kü­lönféle területeinek csaknem száz magyar származású kiváló­sága vesz részt a világ több mint húsz országából. Kosáry Domokosnak, az Aka­démia elnökének megnyitója után Horn Gyula kormányfő mondott beszédet. Hangsú­lyozta: az a célunk, hogy teljes körűen csatlakozzunk a fejlett országok közösségéhez. A par­lament és a kormány egyaránt arra törekszik, hogy a politikai, a gazdasági, a szociális szférá­ban, az emberi jogok terén ne csupán kövesse, hanem alkal­mazza is az európai normákat, s ezeket érvényesítse a kisebbsé­gek helyzetében. Magyarországra már eddig is nagyobb összértékű befektetés érkezett, mint a közép-európai térség egészébe. A továbbiak­ban azt szeretnénk elérni, hogy hazánk - jó értelemben - a ke­­let-közép-európai térség tran­zitországává, pénzügyi, keres­kedelmi központjává váljék. Társadalmi párbeszéddel, érdekegyeztetéssel megőriz­hető az ország politikai stabili­tása. Különösen kedvező szá­munkra, hogy évszázadok óta először nagyhatalmi diktátum nélkül dönthetünk hazánk tár­sadalmi berendezkedéséről. Kovács László külügyminisz­ter hangsúlyozta: Magyaror­szág történelmi esélyt kapott arra, hogy már a közeljövőben csatlakozzék az Európai Unió­hoz és a NATO-hoz. A szom­széd országokkal való kiegyen­súlyozott viszony politikánk elemi érdeke. Segíti gazdasági fejlődésünket és hozzájárni az egyes országok kisebbségei, így a határon túli magyarság helyzetének javulásához is. Bokros Lajos pénzügymi­niszter kiemelte: 1996 legfőbb gazdasági feladata a jóléti rendszerek „átszabása” lesz. Csak ez szüntetheti meg az ál­lamháztartás folyamatos túl­költekezését. A kormány erkölcsi köteles­sége - mondta -, hogy olyan gazdaságpolitikát folytasson, amely figyel hazánk pénzügyi­gazdasági egyensúlyára, s lehe­tőséget ad a beruházások bőví­tésére, ösztönzi az export növe­kedését. Ez azért is nélkülözhe­tetlen, mert mintegy 20-25 évig a nyugat-európai gazdaság nö­vekedési ütemének kétszeresét kell teljesítenie az országnak. Határ Győző Londonban élő író és Baja Ferenc miniszter a tanácskozáson. fotó: feb/diósi 1996. február 10., szombat A minisztérium az APEH-re bízta a megoldást Engedélyköteles a módszer A Pénzügyminisztérium pén­teken nyilvánosságra hozta a személyijövedelemadó-előleg levonásra vonatkozó módo­sító irányelveit. Hogy a tényleges adóköte­lezettséghez igazodóan, ará­nyosan és egyenletesen von­ják le az adóelőleget és a munkáltatóknak is legyen ka­paszkodójuk, a minisztérium az APEH-re bízta a tájékoz­tató kidolgozását. A közleményből arra lehet következtetni, hogy a munka­adóknak az előleg levonása­kor a tényleges adósávnak megfelelő mértéket kell figye­lembe venniük, beszámítva a dolgozó minden várható jö­vedelmét. A munkáltatóknak közöl­niük kell majd az adóható­sággal, milyen módszert al­kalmaznak az adóelőleg levo­nására, a gyakorlati alkalma­zás előtt azonban az APEH engedélyére is szükség lesz. ­ Átszervezik a vezérkart Végh Ferenc az esélyes jelölt Végh Ferenc vezérőrnagy az esélyes jelölt a honvéd vezérkar élére. Ezt Keleti György honvédelmi minisz­ter erősítette meg tegnap. A tárca vezetője elmondta: Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancs­noka és Németh Sándor altá­bornagy, a vezérkar főnöke nyugállományba vonulását követően azt szeretné, hogy az újjáalakuló vezérkar szer­vezetét már­­ annak a tábor­noknak a vezetésével dolgoz­zák ki, aki azt irányítani fogja. Végh Ferenc vezérőrnagy az év végén tölti be 48. élet­évét. Elismert szakember, je­lentős csapat- és vezérkari ta­pasztalatokkal rendelkezik, és az Egyesült Államok vezér­kari akadémiáján felsőfokú katonai végzettséget szerzett. A vezérkar átszervezése március elején kezdődik. A munkába nemcsak katonákat, hanem civil szakértőket, a tu­dományos élet elismert tekin­télyeit, illetve NATO-szakér­­tőket is szeretnének bevonni. Az előkészítés eredménye­ként egyszerűbb, hatéko­nyabb szervezetet kívánnak kialakítani. A honvédparancsnoki funkció egyelőre nem szűnik meg, mert ezt az alkotmány is nevesíti. Keleti György el­mondta, hogy még az idén to­vábbi tíz tábornok nyugállo­mányba helyezése várható, mert elérik az 55. évet. Noha a miniszternek joga van ettől a főszabálytól el­térni, ezzel csak igen ritkán él. Most azonban kivételt tesz: tovább szolgál Bíró Béla altábornagy, parancsnokhe­lyettes, aki az IFOR-ügyekkel foglalkozik, valamint Bakó István vezérőrnagy, a repülő és légvédelmi főcsoportfő­nök, aki januárban töltötte be 55. életévét, de utódjának ki­választásáig helyén marad. AZ AGRIA VOLÁN KÖZLEKEDÉSI RT. az Eger, Mátyás király u. 134. sz. alatti telepén lévő jól felszerelt üzemorvosi rendelőjében­­ v­állalja a 89/1995. Korm. rendeletben előírt FOGLALKOZÁS­EGÉSZSÉGÜGYI alapszolgáltatás elvégzését. (Hivatásos gépjárművezetők részére: jogosítvány-érvényesítés is.) JELENTKEZNI LEHET­ a társaság HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLYÁN Telefon: 06-36/410-549 Valentin-napra virágot a Valentin virágboltból, Egerben a Hatvani temetőnél. E szép nap alkalmából minden kedves vásárlónknak SZÁRNYAS Baromfi Centrum Eger, Szövetkezet út 4. Tel.: 06-20/415-853 SZÁRNYAS Baromfi Bolt Eger, Rákóczi u. 44. Tel.: 36/429-894 Eger Petőfi S. u. 19. alatti irodaház és üzemépület eladó. Érdeklődni a Technolux Szolgáltató Szövetkezetnél Eger, Petőfi S. u. 19. alatt lehet. Tel.: 313-834, 313-042 Baromfi-vásár a SZÁRNYAS BOLTOKBAN. Csirke alsócomb Csirke szk. comb Pulyka alsócomb Pulykaszárny Tyúkmáj Tyúkszárny Kacsanyak Liba far-hát Csirekfej, lábbal 270 Ft/kg 260 Ft/kg 185 Ft/kg 150 Ft/kg 250 Ft/kg 180 Ft/kg 130 Ft/kg 65 Ft/kg 60 Ft/kg Farsangoljon itt velünk! A Kondi Salátabár (Eger, Széchenyi u. 2. tel: 310-105) februári meglepetése a nagy sikerre való tekintettel torta- és salátavásár EGÉSZ HÓNAPBAN. Franciasaláta -450T-helyett 410 Ft Orosz hússal. -S98T-helyett 550 Ft Virslisal.­jaer­helyett 670 Ft Angol káposzta -53er­helyett 490 Ft Sonkás karfiol 1780F helyett 730 Ft Bakonyi sál. .560r­helyett 520 Ft Csokoládétorta ATOT­ helyett 610 Ft Tejsz. gesztenye 32er­helyett 750 Ft Eszterházy 350r­helyett 770 Ft Royal .730F helyett 660 Ft Oroszkrém 1795F helyett 730 Ft Hidegkonyhaüzem (Eger, Széchenyi u. 61. ajánlata -»mm.,«« 2 sz. Olaszos tál: 865,- + műa. tálca (Sajtsal. alapon svájci tojás, hamburgerpogácsa svéd gom­bával, főtt füstölt marhanyelv, főtt füstölt tarja + primőrök) 4 sz. Andrea-tál: 1­973,- + műa. tálca (Franciasaláta alapon kaszinótojás, svájci tojás, csemege imbisz, sonkatekercs, csabai töltött karaj, csemege sertéssült, házi sült májas, sonka, töltött csirkecomb + primőrök) 4 sz. Farsangi tál: 1.580,­ tállal együtt (Franciasaláta alapon kaszinótojás, svájci tojás, sonkatekercs, sajttekercs, göngyölt csirkemell, főtt füstölt marhanyelv, főtt füstölt tarja, füstölt pulykacomb, sonka, Stefánia + primőrök) Megrendelhető személyesen és telefonon is Eger területén - díjtalan házhoz szállítással!­­ TAKARÍTÓ­­SZOLGÁLATI Szőnyegtisztítógép kölcsönzés házhoz szállítással azonnal. Szőnyegtisztítás. Közületeknek napi takarítás. Eger tel.: 322-698 Rád. tel.: 06-20-359-211 , Hívható 6-22-ig hétvégén is! ! •MsaHMaaaBMHsasH feladja, másnap olvashatja!

Next