Heves Megyei Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 178-203. szám)
1998-08-08 / 185. szám
1998. augusztus 8., szombat Apróság Délután háromkor legfeljebb a magunkfajták ebédelnek (reggeliznek). Kivételesen nem önkiszolgáló étteremben ülünk, mert kollégám szerint egyszer megengedhetünk magunknak egy jobb helyet is. Ezt a véleményét meghívással nyomatékosítja. Az étkek finomak, elfogyasztottuk, fizetni kellene. A pincér legalább negyedóráig felénk sem néz. Kiderül, pénzt váltani ment, mert nincs aprója, nem tudna visszaadni. Végül nekem kell rendezni a számlát. Nálam ugyanis van aprópénz. Igaz, kissé meglep, hogy ami a pénztárcámban lapul, az mind aprónak minősül. Ezért falatozom inkább talponállókban. Ott még érték egy-két zöldhasú. (s. p.) * Sorsolnak. A hatoslottó 32. heti nyerőszámait ma 16 órától az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban sorsolják ki. A számhúzás „körítéseként” gálaműsort is rendeznek, melyben népszerű művészek szórakoztatják a közönséget. Három nyelven. Az augusztusi egri programokat tartalmazó háromnyelvű plakátok és szórólapok már átvehetők az egri Tourinform-irodában. Az angol, német és magyar nyelvű kiadványokhoz ingyen hozzájuthatnak az érdeklődők. Ökrös-muzsika. A Zenés nyári esték rendezvénysorozat zárásaként vasárnap este 7 órától a noszvaji De la Rorre-kastély szabadtéri színpadán a budapesti Ökrös együttes műsorát élvezhetik a népzene kedvelői. A koncertet esős időben is megtartják, természetesen nem a szabad ég alatt, hanem a továbbképző intézet aulájában. Muzsikáló augusztus. A Franciskánus-udvarban hétfőn este fél nyolctól a Hungarian Brass Kamaraegyüttes műsorára várják az érdeklődőket. A programban Bach, Prokofjev, Ránki György és sok más híres szerző művei szerepelnek. Gratulálunk. Az augusztus 1-jei számunkban közölt keresztrejtvényünk megfejtése: Nem szükséges, tavaly már láttam a strandon. A jó választ beküldők közül könyvutalványt nyertek Godó Eszter és Barta Ernő egri olvasóink. Megyei Körkép Eger zöldövezeti gyöngyszeme az Érsekkert. A komoly pénzekért felújított barokk híd annak idején egy kis tavacska felett ívelt át. Ma aki erre jár, embernyi magasságú dudvával benőtt gödröt talál. Az elmúlt hetek eseményei bizonyítják: Eger a vizek városa, így érthetetlen, hogy a hídon átkelve, felüdülést keresve gazt és szemetet láthatunk. fotó: perl Korábban rabolt, most embert ölt (Folytatás az 1. oldalról) A nyomozók - miután otthon a házban nem találták meg - egy másik címen bukkantak a nyomára. Itt szóbeli idézést hagytak a fiatalembernek, aki meg is jelent a rendőrségen. Az elszámoltatás során B. Cs. egyremásra ellentmondásokba keveredett, s mivel érezte, hogy nem tudja már kimagyarázni magát - egy ügyész, s egy gyámhatósági szakember jelenlétében -, beismerő vallomást tett. Ezzel egy időben számos tárgyi bizonyíték is előkerült, ezek ellenőrzése jelenleg is tart. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a fiatalkorú gyanúsított vallomása megegyezik a helyszíni szemle, illetve az orvos szakértő adataival, így valószínűsíthető, hogy brutális cselekményét egy „éllel, heggyel rendelkező eszközzel" követte el. Tettét - vélhetően - anyagi haszonszerzés motiválta, de bejátszhatott a sértettség is: a gyanúsított ugyanis egy alkalommal bizonyos alapítványi papírokat akart eladni a díjbeszedő hölgynek, aki viszont nem kívánt üzletelni vele. Az U. J. Color Kft. helyiségében a bűncselekmény idején több tízezer forint készpénz volt, a tettes feltehetően ezt csak azért nem vitte magával, mert időközben megszólalt a riasztó, s ez menekülésre késztette - hangzott el azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen dr. Lantos Bálint r. dandártábornok, a HRFK vezetője megjutalmazta a bűnügy felderítésében eredményes munkát végzett Sasi Csaba r. hadnagyot (HRFK), valamint Eperjesi István r. törzszászlóst (Gyöngyösi Rendőrkapitányság). A tájékoztatón szó esett a csütörtökön hajnalban a Vallon utcai lakásán holtan talált 53 éves egri asszony esetéről is. Mint az illetékesek megerősítették: a feltehetően ittas házaspár összeveszett, s a férj mérgében meggyújtotta az asszony alatt az ágyneműt. A súlyos égési sérüléseket szenvedett feleség halálát - mint az a rendőrorvosi boncoláskor kiderült - a sokk okozta. Az emberölés bűntett elkövetésének alapos gyanújával őrizetbe vett férj, V. R. időközben beismerte tettét, így a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Lantos doktor a továbbiakban arról informálta a sajtót, hogy a Budapesti Katonai Ügyészség korábban büntetőeljárást kezdeményezett a Gyöngyösi Rendőrkapitányság két vezető állású, valamint egy beosztott munkatársa ellen. Mint a vizsgálat megállapította, az érintettek sorozatos törvénysértést követtek el, megszegtek bizonyos eljárásjogi, illetve bűnjelkezelési szabályokat. Rajtuk kívül - hasonló okokból - kilenc rendőrtisztet és tiszthelyettest vontak felelősségre a bűnügyi osztályon. Ezen túl a kapitányságvezetőhelyettes, bűnügyi osztályvezetőt, K. Gy.-t, valamint két alosztályvezetőt - Z. I.-t és O. T.-t - a megyei főkapitány pénteken fegyelmi büntetésként alacsonyabb beosztásba helyezte. (szilvás) Eseménydús hetek elé néznek a nyugdíjasok Augusztusban sem pihennek sokat EGER - A Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete több kulturális programmal várja tagjait és az érdeklődőket. Augusztus 17-én hétfőn a Harkovi Agrártudományi Egyetem ének- és tánckara mutatkozik be a Megyei Művelődési Központban. A délutáni és esti műsorokra jegyeket a Megyei Művelődési Központ portáján lehet beszerezni augusztus 10- én és 12-én 14 órától. Augusztus 26-án Ópusztaszerre, a Nemzeti Történelmi Emlékparkba kirándulnak. A szervezet Dobó Katicáról elnevezett vegyes kórusának is eseménydús augusztusa lesz: holnap Parádon, az idősek palóc fesztiválján állnak színpadra, 20-án Egerben, 22-én Lőrinciben, 29-én és 30-án ismét a megyeszékhelyen, a népzenei gálán lépnek fel. A számos bemutatkozás mellett máris készülnek az újabbakra: szeptemberben az Eger ünnepe és az idősek világnapja ad alkalmat a fellépésekre. 3. oldal Tollvégen Talán nem lennénk áldozatok Elfogták a gyilkost. Nincs többé hírzárlat, vagy ha van is, a lényegi kérdéseken már nem változtat. A rendőrség jól vizsgázott, a lakosság megnyugodhat, Gyöngyös szép lassan visszanyeri békés kisvárosi miliőjét. „Csak” éppen az áldozat nem lehet közöttünk többé. Miért kellett egy becsületes, tisztességes családanyának meghalnia? A banális kérdésre legfeljebb banális válaszok adhatók. Azért, amiért a tizenéves bakfisok megölik a taxisofőrt. Azért, amiért elmebeteg szerelemféltők agyontaposnak kislányokat. Azért, amiért sorozatosan ki lehet végezni a bolti eladókat, s amiért vérbosszú címszó alatt le lehet lőni valakit, fel lehet robbantani egy fél belvárosi utcát. Vagyis, a kérdésre nincs - nem lehet - válasz. Kár most a közbiztonság állapotát elemezni. Kár a rendőrség anyagi helyzetét okolni, előcitálni újfent a bűnüldözésre fordítható pénz elégtelenségét - mintha minden kizárólag az anyagiakon múlna! -, kár fejeket követelni az esetleges sikertelenség okán. Hiszen a fenti jelenségek mind valaminek a következményei. Visszaszorításuk kizárólag megelőzéssel lehetséges. A victimológia - áldozattan - alaptézise szerint valamennyien potenciális halálraítéltek vagyunk. Talán ha gyerekeink kevesebb erőszakkal szembesülnének a tévében; talán ha az utcán járó lányok dekoltázsa valamivel többet takarna, talán ha nem engednénk el ivadékainkat a köztudottan narkóbeszerző helynek számító diszkóba; talán ha - mint legutóbb - az ügyfélszolgálati iroda nem egy elhagyott sikátorban, téglafalba vájt ajtó mögött kap helyet... Talán az ehhez hasonló szituációk kiküszöbölésével kevésbé hívnánk ki magunk ellen a sorsot. Mert bár a gyilkosok akkor is közöttünk lennének, jóval nehezebbé tennénk a dolgukat. S nekik kellene visszafogottabbá válniuk, nem a médiának. Tari Ottó Alföldi borok a Mátraalján (Folytatás az 1. oldalról) Az ülésen dr. Soltész Sándor, a Glória Sublimus Borrend Nagytanácsának tagja egy szomorúnak is nevezhető gondról szólt. Egy székesfehérvári városvédő észrevételezte, hogy nem talált a belvárosban egy olyan borkóstolót, amely arra lenne hivatott, hogy a mátraaljai borvidék jellegzetes italait kínálná. Hasonló tapasztalatait mondta el egy váci férfi is, kiegészítve azzal, hogy sok alföldi eredetű bort talált. A kérdést is találóan fogalmazta meg: Miért nem érdemel meg nagyobb odafigyelést a mátraaljai borvidék? Iván László, Szlovákiából érkezett alpolgármester frappánsan fogalmazta meg véleményét: A múltból kell építkeznie a jelennek, hogy felépülhessen a jövő. Kiegészítő programként a szekcióülésekhez kapcsolódó bélyegkiállítás is nyílt. Fáczán Attila A hőség a kórházban is hőség (Folytatás az 1. oldalról) - A szívproblémákkal küzdők erősebben megszenvedik a több napja tartó kánikulát? -Nem szállítottak be hozzánk több szív- és érrendszeri beteget, mint más hasonló időszakban. Ez a frontmentességnek tudható be, és annak, hogy a betegek inkább otthon maradnak a hűvös lakásban. Elsősorban a fiatalok nem tudják felmérni a kockázatot, és kiteszik magukat az erős napsütésnek. A napszúrás és a hőguta éppúgy veszélyes rájuk, mint az idősebbekre. Különösen megviseli azt, akinek magas a vérnyomása. A tüdőbetegek állapotában még nem tapasztaltunk kiugró romlást. Az ő esetükben inkább a következő hetekre kell odafigyelni, amikor a levegő pollentartalma megnő. - Aki azért kerül kórházba, mert szervezete nehezen tűri a meleget, hűvösebbre számíthat-e a belgyógyászat kórtermeiben? - Ezen a téren katasztrofális a helyzet. Felújításra szorulnak a rolók, csak a sötétítő függönyök védik ki a sugarak egy részét. Emberileg nem várhatjuk el a betegektől, hogy ne nyissák ki az ablakokat, de akkor meg bejön a 40 fokos hőség. Légkondicionáló pedig csak az osztályunk intenzív részlegén van. Jónás Ági A jövő év elején költözik a bank EGER A jövő év elejétől új helyen várja ügyfeleit a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Mint azt a Barkóczy út 3. szám környékén járók tapasztalhatják, javában tart az építkezés a pénzintézet mögött. A fiók tehát csak néhány méterrel költözik odébb mai „otthonától”. -A mostani épületünk 30 éves, s valaha Nemzeti Bank volt - tájékoztatta a Hírlapot Nagy Attila, a pénzintézet egri igazgatója. - A kétszintű bankrendszer fejlesztésével a jegybank új épületet kapott. Mivel a hatékonyság javítása elsődleges céljaink közé tartozik, az objektum immár túlságosan nagy a dolgozóink számához képest. Ezért - szem előtt tartva a számottevő ügyfélforgalmat - az ezredforduló követelményeinek megfelelő, új létesítményt építünk. Nagy Attila elmondta: az új bankház jól illeszkedik majd a városképbe, könnyen megközelíthető lesz, s ha az önkormányzattal folytatott tárgyalások sikerrel járnak, parkoló is kerülhet az épülethez. A költözést követően a régi ingatlan nem sokáig áll kihasználatlanul: az ügyészség és a bíróság már megvásárolta az ingatlant, így az igazságszolgáltatás intézményeiben is mérséklődik a zsúfoltság. - Bankunk az átmeneti időszakban is ügyfeleink rendelkezésére áll - zárta szavait Nagy Attila, aki a kellemetlenségekért a lakosság megértését kérte. (tab) Immár javában készül az új bankház FOTÓ: PILISY ELEMÉR A HEVESTHÍRUP uanMWu.iwimi'amwwtuta VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Fáczán Attila Telefon (36)413-853 Fax(36)413-145 TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony belterület 3-33. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút. 9-én: 06.00-14.00 - Eger belterület 3. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-30. sz.főút.