Heves Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
2001-05-09 / 107. szám
2001. MÁJUS 9., SZERDA Citigroup Alapítvány: segítik az árvízkárosultakat A Citibank Rt., a Citigroup csoport tagja, 5000 dollárt adományozott a magyarországi tiszai árvízkárosultak megsegítésére az Amerikai Kereskedelmi Kamara által e célból létrehozott segélyalapján keresztül. Ezenfelül a Citigroup Alapítvány 15 ezer dollárral támogatta a magyarországi, romániai és ukrajnai tiszai árvízkárosultakat, válaszként a Nemzetközi Vöröskereszt felhívására. A Tisza idén tavasszal a hirtelen hóolvadás következtében megáradt, és a felső-tiszai szakaszán sok helyen kilépett medréből. Az olvadás nyomán Kelet-Közép-Európában az elmúlt évtizedek egyik legborzalmasabb árvize dúlt, amelynek során több ezren veszítették el otthonukat. Az árvíz a szántóföldeken és a településeken is pusztított, néhány helyen a víz szintje rekordmagasságot ért el. A magyar kormány katasztrófahelyzetté nyilvánította az idei tiszai árvizet, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig - a polgári védelemmel, a Magyar Vöröskereszttel, illetve a tűzoltósággal együttműködve - végrehajtotta a tervezett vészhelyzeti intézkedéseket. Ifiprogramok: 53 millió Május második felére várható döntés Heves megye Az Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Tanács második alkalommal hirdette meg pályázatait. A legnagyobb változást a tavalyi kiíráshoz képest a pályázati keretösszeg jelenti. Tavaly a tanács 23 millió 700 ezer forintot fordított ifjúsági programok és szervezetek támogatására, idén ez az összeg meghaladja az 53 milliót. A lehetőségek bővülésének magyarázatát az adja, hogy a Gyermek és Ifjúsági Alapprogramban megjelenő források nagyobbik részét a regionális ifjúsági tanácsok oszthatják szét. Az elmúlt évben a tanács két kategóriában pályáztatott, ez évben öt, a regionális ifjúsági koncepció kidolgozását segítő meghívásos pályázattal együtt hat felhívást tett közzé. Az ifjúsági közösségfejlesztő programok, illetve az öntevékeny ifjúsági csoportok támogatására kiírt kategória megfelel a tavalyi évben bevált felhívásnak, újdonságot jelent viszont a médiaprogramok támogatására, az ifjúsági szervezetek működésére szóló, vagy a táborokat, illetve szünidei programokat támogató kiírás. A pályázatok már átestek a formai bíráláson, melyből kiderült: 640 pályázat értékelhető, melyek összesen több mint 170 millió forintot igényeltek. Mint megtudtuk, a pályázatok 50 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, 30 százalékuk Heves, 20 százalékuk Nógrád megyéből érkezett. A döntés május második felében várható, így a pályázók még az iskolaév lezárulta előtt értesülni fognak az eredményekről. ________________________ HORIZON C. OLDAL Képek az Est Caféban Eger Pénteken, május 11-én az Est Caféban érdekesnek ígérkező tárlat nyílik. Szűk Norbert, aki mindössze 30 éves, s aki iskoláit - köztük a Képzőművészeti Főiskolát - a fővárosban végezte el, ma Győrben él. Mint magáról elmondta: érdekli a szokatlan, egyedi ábrázolás, stílusa leginkább a „szűk realizmusra” hasonlít, ám nevével ellentétben nem a látóköre szűk, ezért a festészeten kívül például reklámgrafikák tervezésével is foglalkozik. A művész tagja a Korszakváltók nevű csapatnak, amelynek még rajta kívül tagja Ef Zámbó István, Merczel Péter, Szurcsik József, Kelemen Ferenc, Bazán Vladimír, Csáki Róbert, Gaál József és Malasits Zsolt. A csoport ma óriási, több száz négyzetméteres ponyvára festett képeket készít, amelyeket aztán eladnak, hogy a befolyó pénzekből újabb és újabb monumentális alkotásokat készítsenek el. Az óriáskép-kiállítás első tárlata tavaly nyáron volt Győrben, ahol már az első alkalommal óriási sikert arattak. Azóta több helyen is bemutatták ezeket a műveket. Sok cég rendezvényeihez bérbe veszik a hatalmas festményeket. A külföldi érdeklődésre jellemző, hogy Európa számos pontján fogadják lelkesedéssel ezeket a nem mindennapi képeket. Szűk Norbert, aki az egyik ötletgazdája volt ennek a kezdeményezésnek, most Egerbe hozza festményeit, igaz, nem a legnagyobbakat. Aki kíváncsi rájuk, az pénteken este 6 órától találkozhat műveivel az egri Est Caféban. H.A.Szűk Norbert: A mosoly Nyugdíjasbarátság Eger, Kismama, Demjéni A Dobó Katica Hagyományőrző Népdalkör nemrég meghívást kapott Kisnánára a helyi szlovák népdalkor tagjaitól A két csoport közösen vett részt a búzaszentelésen és a körmeneten, ahol együtt énekelték a négy világtájnak és a négy évszaknak megfelelő könyörgést, hogy legyen bő a termés, s mentse meg az Isten őket minden bajtól A közös nótázást követően köszöntötték a nyugdíjasklub új vezetőjét, s végül vidám majálissal ért véget a program. Az egri kórus a demjéni nyugdíjasok meghívásának is eleget tett. A közös fellépés legmaradandóbb élménye az volt, amikor a népdalkörök együtt énekeltek, s önfeledten kikapcsolódhattak. Bringák motorral, illetve pedállal __ Hatvan és körzete A Hatvani Rendőrkapitányság közlekedési osztályának munkatársai az I. István Általános Iskolában rendezték meg a középiskolások megyei segédmotoros, kerékpáros és az általános iskolákba járók területi kerékpáros versenyét. A lányoknál kerékpáron Tagai Anett, Tóth Brigitta és Szászi Bernadett, a fiúknál Juhász Zoltán, Liptai Balázs és Fekete Tamás diadalmaskodtak. Mind a lőrinci általános iskola tanulói, felkészítő tanáruk Hemekné Sólyom Ildikó. A segédmotorosoknál Báli Gábor, Viczán Márton és Ocsovszki László voltak a győztesek._____________________________ Versengtek a kollégiumok lakói ___ Eger ___ A Kollégiumi Diákszövetség Egri Szervezete a tanév során folyamatosan rendez kulturális és sportversenyeket a kollégiumok között. A kollégiumi spartakiádon atlétikai számokban, labdarúgásban, kézilabdázásban, kosárlabdában mérhették össze tudásukat a diákok. A Kossuth Zsuzsa Kollégium nyerte a versenyt. A második helyen a kereskedelmi kollégiuma végzett, a harmadik a József Attila Kollégium lett. A tanév során rendezett műveltségi, történelmi és versmondó verseny, kulturális fesztivál, s a sportversenyek összesítése alapján a győztes a kereskedelmi kollégiuma lett. Immár harmadszor nyerték el a vándorserleget, ami az övék marad. A másodikok a kossuthosok, a harmadikok a Heves Megyei Önkormányzat Kollégiumának lakói. Az év kollégiuma címet Szőkéné Komenczi Anikó, a közoktatási iroda vezetője és Bíróné Bárdi Ágnes adta át - tudtuk meg Kiss Ferenctől, a kollégiumi szövetség megyei elnökétől. _________________________________________■ Most CS||K 0 is 1-jétől legalább fél évre VASÁRNAPI és mi Papp Endre: A vendéglős című kiadványunkkal Megrendeltét a uv «ew «puff Ve ingyenes telefonon várjuk hétfőtől péntekig 8-15 óráig VASARNAP PA#»P ffMMftft A VENDÉGLŐS ÉS HÍRES VENDÉGEI Műanyag nyílászárók osztrák minőségben, gyári áron! Nyíló-bukó ablakok, portálok, üvegfalak, toló- és harmonikaajtók, bejárati és teraszajtók, redőnyök, télikertek egyedi szülés méretválasztékban, megrendelésre. Műanyag nyílászárókból -75% engedmény! fensthermeb Bemutatóterem: Eger, Sas út 94. Tel.: 361411-424, 436-293 ÚJ IRODÁT NYITOTTUNK - HEVESEN -a Szerelem Alfréd út 6. szám alatt Tel.: 36/545-270, Fax: 36/545-271 Ingatlantulajdonosok lettek E hónap végéig birtokon belülre kerülhetnek a szervezetek Heves megye Április végén megkezdődött, s a tervek szerint legkésőbb a jelenlegi hónap második feléig megyénkben is birtokukba vehetik saját tulajdonú ingatlanjaikat azok a társadalmi szervezetek, amelyek az ingatlanszerzést szabályozó, még az idén február elején hatályba lépett törvény értelmében erre jogosultakká váltak. Mint azt Lugosi Dénestől, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Heves Megyei Kirendeltségének vezetőjétől megtudtuk, szűkebb pátriánkban összesen 6 településen, így Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban, Hevesen, Füzesabonyban, valamint Mátraszentimrén kerül sor állami tulajdonú, s a KVI kezelésében lévő irodák, helyiségek átadására. Az említett jogszabály értelmében a megfelelő paraméterekkel rendelkező társadalmi szervezetek tavaly nyár derekáig jelenthették be ilyen irányú igényeiket, s ezek alapján az Országgyűlés paritásos alapon felálló Társadalmi Szervezetek Bizottsága összeállította a kedvezményezettek listáját. Lugosi Dénes szerint ennek során az elsődleges szempontok a közcélúság és a közhasznúság voltak. Az e grémiumon belül működő „ingatlanjuttatási albizottság” március 6-án hagyta jóvá a végleges listát, ez alapján zajlik a birtokba adási procedúra. Ez az akció - a most tudható állapotok szerint - egyszeri és megismételhetetlen volt, azaz nincs szó újabb ingatlanátadási elképzelésekről. A KVI kirendeltségének vezetője ugyanakkor megjegyezte: noha tartalmát tekintve egy korszakalkotó törvény végrehajtása zajlik - hiszen ez idáig eme szervezet csak kezelőjévé vagy ingyenes használójává válhatott az ingatlannak, míg mostantól már tulajdonukba is kerülnek azok, az igazgatóság által végzett tevékenység szempontjából nincs komoly jelentősége az átadási folyamatnak. Az érintett szervezetek és az ilyetén tulajdonba adott ingatlanok listája a folyamat lezárultával válik publikussá. ________________________ta Mit szólna egy olyan BEFEKTETÉSHEZ, AMELY ri X Lunt i Douze grandes Études ... * 'a- lap. F. CHOPIN. Ojl 10, Ko j ‘■j 1 ............_ 1......... «- -.rr------------rrrzr-NEMCSAK ELSŐRE HANGZIK JÓL? CIB BEFEKTETÉSI ALAP-CSALÁD A CIB Alap-család segítségével Ön valóra válthatja elképzeléseit, pénzügyi céljait. Befektetési alapjaink nemcsak állampapír- és részvénybefektetéseket kínálnak, de segítenek a hazai és külföldi értékpapírok közötti kockázat megosztásában is. Fiókhálózatunkban vagy bankunk elektronikus csatornáin Ön alacsony költséggel, gyorsan és kényelmesen fektetheti be megtakarításait egy saját, személyre szabott portfolióba - már az Interneten is. A CIB BEFEKTETÉSI ALAPOKRÓL OLVASSA EL A TÁJÉKOZTATÓKAT VAGY KÉRDEZZE PORTFOLIÓ-KEZELŐJÉT, ÜGYINTÉZŐJÉT! 3300 Eger, Érsek u. 1., telefon: (36) 510-560 • 3200 Gyöngyös, Szent Bertalan u. 1., telefon: (37) 505-010 1. CIB ALAPKEZELŐ www.cib.hu CIB$0640211242