Heves Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-19 / 15. szám

Tavasszal visszaköltözik régi helyére a Tourinform Elkezdődött a Fő téri Tourinform Iroda és Galéria felújítása, amely a jövőben a Gyöngyös-Mátra Tu­risztikai Desztinációs Menedzs­ment (TDM) központjaként mű­ködik majd. A kivitelezést végző szakem­berek kicserélik a burkolatot és akadálymentesítik is az irodát. Emellett megváltozik a helyiség alaprajza, elrendezése is: a TDM- hez érkezőket egy ügyfélszolgá­lat fogadja majd, emögött irodá­kat, szociális helyiségeket alakí­tanak ki. A tervek szerint a felújítás márciusban biztosan befejező­dik. Addig a Tourinform Irodát a Fő tér 7. szám alatt, a Kékes ét­terem udvarában találják meg az érdeklődők. Tóthné Hajdú Márta irodave­zető elmondta: a költözés nem zavarja a munkájukat, a városba érkező turistáknak és a helybe­lieknek is szívesen segítenek. - Készülünk a tavaszi idegen­­forgalmi kiállításra, most állít­juk össze az aktuális katalóguso­kat, és az üdülési csekkel kap­csolatos teendőket is intézzük - mondta az iroda vezetője, hozzá­téve: ha a turisztikai desztiná­­ciós menedzsment igényei sze­rint kialakított új helyiség elké­szül, akkor még a turistaszezon előtt visszaköltözik a megszokott helyére, a Fő tér 10. szám alá a Tourinform Iroda. ■ 2011. JANUÁR 19., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Kerékgyilkos útszakaszok veszélyes kátyúk Akár több százezer forintos kár is keletkezhet A köd miatt nem tudták elkezdeni az Eger-Kere­­csend útszakasz kátyúi­nak kijavítását. Az autó­ban keletkezett kár tete­mes lehet. Mazurka Zita Sok emberrel előfordult, hogy kisebb-nagyobb úthibába haj­tott. Az esetek többségében nem történik baj, de szerencsétlen esetben sérülhet a kerék, a futó­mű, és akár több százezer forin­tos kár is keletkezhet. A téli fagy, a sok csapadék, és főleg a hőingadozás együttesen kikez­dik az utak aszfaltburkolatát, napok alatt nagy kiterjedésű és mély úthibák keletkezhetnek. Az elmúlt időszakban egyre több bejelentés érkezik szer­kesztőségünkbe is az Eger- Kerecsend útszakaszon találha­tó kátyúkkal kapcsolatban.­­ Mint a szakember el­mondta, kedvezőbb időre van szükség ahhoz, hogy ki tudják javítani a Kere­­csend és Eger közötti út­szakasz hibáit. - Szarvaskő és Egercsehi kö­zött hajtottam kátyúba. Hatvan­ezer forintos károm keletkezett, a felni összetört, a gumim tönk­rement - meséli Imre, egri la­kos. Bejelentettem a kárt, csa­toltam fényképet, tanúm is volt, ennek ellenére azt a választ kap­tam, hogy az út- és a látási viszo­nyoknak megfelelően közleked­jek, és mivel közúti tábla figyel­meztetett az úthibára, elutasítot­ták a kárigényemet. Megkérdeztük a Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. megyei igazga­tóságát is.­­ Az úthibák javítása hidegaszfalttal történik, mert most csak az áll a rendelkezé­sünkre, ugyanis az aszfaltkeve­rő telepek decembertől március közepéig nem üzemelnek. A hi­degaszfalt nem olyan tartós. V GYORSSZAVAZÁS ■ Önnek okoztak már kárt ezen a télen a kátyúk? Szavazzon hírportálunkon­­ ma 16 óráig: HEO.hu W A szavazás eredményét a csütörtöki számunkban közöljük. Úthibák Kerecsent­ és Eger között. A kedvezőtlen időjárási viszonyok mi­att naponta akár több ezer kátyú is keletkezhet országszerte. Egri diszkók: biztonságosnak számítanak Tegnap „A biztonságunk nem szórakozás” című írásunkkal kapcsolatban a Broadway Stúdió, a Hippolit Music és a Grove 54 diszkót üzemeltető cég, a Broad­way Produkció ügyvezető igazga­tója, Ráki Csaba elmondta, hogy közel húsz éve foglalkoznak az egriek szórakoztatásával, s ez alatt az idő alatt soha semmilyen baleset nem történt egyik hely­színen sem. Mindenhol rendelke­zik tűzoltósági és valamennyi szükséges szakhatósági enge­déllyel, s valamennyi rendezvé­nyük biztonságáról megfelelő szá­mú személyzet gondoskodik. Ti­zenöt éve tagjai a Biztonságos Szórakozóhelyek Egyesületnek. ■ Ökumenikus imahét Heves megyében is Idén január 16. és 23. között tart­ják világszerte, így Magyaror­szágon és Heves megyében is az ökumenikus imahetet. A Krisz­tus-hívők egységéért hirdetett egyetemes imahéten négy ke­resztény felekezet, a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyházak képviselői együtt imádkoznak. A megye­­székhelyen a szertartások min­den alkalommal délután 5 óra­kor kezdődnek. Az első közös imát hétfőn, a Barátok templomában tartották, ahol igét hirdetett dr. Kádár Zsolt református esperes, a tegnapi na­pon pedig a református templom­ ban Ternyák Csaba egri érsek szólt az egybegyűltekhez. ■ A Igazolásokkal kísérletet tehetünk arra, hogy megtérítsék kárunkat úthibából adódó káreseteket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. illetékes megyei igazgatóságán lehet bejelenteni személyesen, postai úton vagy e-mail-en a www.kozut.hu internetes olda­lon. Le kell írni, hol, mikor, mi történt. A weboldalon található kárbejelentő lapot személyesen és előzetesen is ki lehet tölteni, célszerű csatolni a kár összegét, a káreseményt igazoló iratot, például fényképet, tanúnyilatko­zatot, rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyvet, javítási számlát. A legtöbb esetben ki kell cserélni a gumikat­ ­ A kár mértéke, ha odafigye­lünk, csökkenthető. Ám a köd, szürkület miatt, vagy mert tele vannak vízzel a kátyúk, nem észlelhető az úthiba. A legtöbb esetben gumit is kell cserélni. Szerencsésebb esetben a felni javítható, peremének vissza­­hajlításával, a könnyűfém ke­réktárcsák viszont elrepedhet­nek. Előfordul, hogy a futómű­alkatrészek is megsérülnek, ilyenkor annak ellenőrzését javasoljuk. Húszéves gyakor­latom során ilyen rossz állapo­tokkal még nem találkoztam. Nem naponta, hanem órán­ként látom, hogy milyen ká­rok történnek - mondta Magdus Csaba, a Gumi­börze Kft. ügyveze­tő igazgatója. mint az év közben használt me­legaszfalt, nem áll annyira ellen az időjárásnak és a forgalmi ter­helésnek - tudta meg a heves Megyi Hírlap munkatársa Sze­rencsi Gábortól, a Magyar Köz­út Nonprofit Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának vezetőjétől.­­ A kivitelező már a múlt hétre tervezte a kerecsendi útszakasz javításának elkezdését, azonban a köd miatt ez meghiúsult. A látási viszonyok nagyon rosszak voltak az elmúlt héten, a látótávolság maximum ötven - száz méter volt, ilyenkor életve­szélyes lenne elkezdeni a mun­kálatokat. Kedvezőbb időre vá­runk, hogy elkezdhessük a javí­tást. A kárt szenvedőknek azt javaslom, hogy amennyiben nem tudnak megállni és fotót készíteni az említett útszaka­szon, akkor ahol lehetőségük van megállni, ott fotózzák le, vagy pedig otthon készítsék el a szükséges felvételeket. Kérem a vezetőket, óvatosan közelítsék meg ezeket az útszakaszokat, és vegyék figyelembe a sebesség­­korlátozást - tette hozzá. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ 5 EGYPERCES INTERJÚ Széles körű tájékoztatás a diákoknak Az intézményi sportcsarnok­ban tartott nyílt napot az Eszterházy Károly Főiskola. A rendezvényről Lőrinczné dr. Thiel Katalin rektorhelyettest kérdeztük. - Mi a célja a főiskolai nyílt napoknak? - A nyílt napokat azért ren­dezzük, hogy a frissen érettsé­gizetteknek tájékoztatást tud­junk adni az intézményben fo­lyó képzésekről, az Eszter­házy Károly Főiskola nyúj­tot­ta lehetőségekről, illetve a fel­vételi eljárás egészéről. A de­cemberi és a januári nyílt nap szervesen illeszkedik abba a többhetes folyamatba, amely­nek része az úgynevezett road-show, a középiskolák meglátogatása. - Melyek voltak a főbb programok? - A kétezer diák miután meghallgatta a rektor köszön­tőjét, tájékoztatást kapott a 29 BA/BSc alapképzés, a 19 fel­sőfokú szakképzés, illetve az alapképzés utáni - 30 mester­­képzés nyújtotta - lehetősé­gekről. Bemutattuk a színes főiskolai diákéletet, a tehet­séggondozás formáit, a kollé­giumi ellátást, az egyes sza­kok képzési tartalmát, a to­vábblépési lehetőségeket. - Milyen újdonságok vár­nak a jelentkezőkre idén? - Ebben az évben is meg­hirdettük a hagyományos lap­top-programot, beszámoltunk arról az új kezdeményezésről, hogy 2011-ben meghirdetjük a középiskolai Arany János Tehetséggondozó Program folytatását. ■ S. B. S A Károly Róbert Főiskola lett a legnépszerűbb keresztféléves képzés Csak az egyetemek előzték meg a gyöngyösi felsőoktatási intézményt A tovább tanulni szándékozók egyre jobban kedvelik a kereszt­­féléves képzéseket. A következő félévre minden eddiginél töb­ben, mintegy 7500- an adták be kérel­müket. A kereszt­­féléves képzést vá­lasztók közül azok, akik főiskolán kí­vánnak tovább tanulni, a legtöb­ben a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolát választották. A feM.hu adatai szerint min­den eddiginél többen jelentkez­tek idén keresztféléves képzé­sekre. A felvételizők nagy része a mesterképzést célozta meg, a szakterületeket vizsgálva pedig elmondható, hogy a gazdaságtu­dományi és műszaki képzések voltak a legnépszerűbbek a to­vább tanulni vágyó fiatalok köré­ben. A 2011-es keresztféléves el­járás jelentkezési határideje novem­berben lejárt. A fel­vételizők összesen 15.590 helyre je­lentkeztek. A Károly Róbert Főiskola a je­lentkezők számát tekintve első helyen végzett a főiskolák közül, s az igen előkelő 5. helyen áll a felsőoktatási intézményeket il­letően is. Csak az egyetemek tudták megelőzni, így a Buda­pesti Műszaki Egyetem, a Buda­pesti Corvinus Egyetem, a Szent István Egyetem és a Debreceni ■ A gazdaságtudo­­mány és a mű­szaki képzés a legnépszerűbb. Egyetem. A gyöngyösi főiskola Gazdaság- és Társadalomtudo­mányi Karának legnépszerűbb választott képzései a titkárság­­vezető, a vendéglátó szakmene­dzser, az idegenforgalmi szak­­menedzser, a banki szakügyin­téző és a pénzügyi szakügyinté­ző képzések voltak. A Természeti Erőforrás-gaz­dálkodási és Vidékfejlesztési Karon a legtöbben a hulladék­gazdálkodási technológus, a vadgazdálkodási technológus vagy az erdőgazda képzést ta­lálták vonzónak. A jelentkezők több mint kilencven százaléka egyébként első helyen a Károly Róbert Főiskolán folyó képzése­ket jelölte meg. ■ Minden eddiginél többen jelentkeztek keresztféléves képzésre \\

Next