Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-03 / 283. szám
*326286* 2016 Csak a benzin olcsóbb Az autósok legnagyobb örömére az idei esztendő nagyobbik részében - a korábbi, még a 450 forintos literenkénti árat is ostromló csúcsokhoz viszonyítva - igen kedvező áron tankolhattak a benzinkutakon. A buszon, taxin utazók azonban nem érzékelhetnek díjcsökkenést. ► 2 Raboltak a tizenévesek megy A hatvani és a hevesi és kistérségben felderített súlyos vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kapcsán folytatott eljárásokról adott tájékoztatást a Hírlap érdeklődésére dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. ► 4 Életmentő figyelem EGER „A HIV-fertőzés továbbra is terjed, tehát járvány van, cselekednünk kell” - szakértők intették óvatosságra a város fiataljait az AIDS Világnapján. ► 5 Jó reggelt! Vegyes érzelmek uralkodnak hazánkban a közmunkaprogrammal kapcsolatban. Egyrészt jó, mert elmondható, hogy kevesebb a munkanélküli a településeken, sőt van, ahol emiatt a segélyezés is megszűnt. Ám, ott van a másik oldal, hogy azok, akik a közmunkára kapott pénzből kénytelenek megélni, ezért az összegért már csak hosszas unszolásra hajlandóak elvégezni a feladatokat a falvakban, városokban, így velük meg a vezetőknek gyűlik meg a baja. A minap az egyik megyei településen jártam, a polgármester pedig csak fogta a fejét, hogy „már megint mit csinálnak” a dolgozók, akik vasvillával kapargatták a földet az út szélén, s csak ennyit szólt lemondóan: „hát igen, villával a leves is tovább tart...” SZ. E. iiDiákok, köszönet heves megye Eredményesség és rendezvényszervezés terén is kimagaslóan jó tanévről adhatott számot a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület. A diákolimpiai díjkiosztó ünnepségen több mint 150 tanuló és mintegy 50 testnevelő tanár teljesítményét ismerték el.^ 12 Ellopták, eladták a nemesfémet EGER Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el két gyanúsítottal szemben, akik nagy tételben loptak a gyanú szerint értékes nemesfémet - tájékoztatta a Hírlapot az Egri Törvényszék. A vizsgálat adatai szerint G. G. A. első- és B. M. másodrendű terheltek 2013-tól idén november végéig hetente tulajdonítottak el egy egri cégtől értékes nemesfém tömböket. Azokat egy fémhulladéktelepen adták el. A vállalkozásnak együttesen 44 millió forint kárt okoztak. Az Egri Járási Nyomozó Ügyészség jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett lopás miatt folytatja az eljárást. Kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását. Az Egri Járásbíróság kényszerintézkedésként lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, mivel mindketten büntetlen előéletűek, munkahellyel rendelkeznek, rendezett körülmények között élnek, ezért ez elég biztosíték az eljárás folytatásához. A végzés nem jogerős. SZ. Z. I Még nem volt helyettes államtitkár, amikor nyert Tiszta a lelkiismerete EGER Hárommillió forintot nyert még kinevezése előtt Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára egy uniós pályázaton, hívta fel a figyelmet a Blikk. Tavaly nyáron alapított cége, a GLP Bormarketing Kft. kapta a vissza nem térítendő támogatást a cégbejegyzés után három hónappal, még 2014 szeptemberében. A Blikk cikke szerint a pályázat „a fiatalok vállalkozó kedvének növelésével, vállalkozásainak segítésével próbált célt elérni, azonban Gál Péter nem nevezhető kezdő vállalkozónak”. Akkoriban hagytam el az államigazgatást, s lettem a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai igazgatója. Nem is gondoltam arra, hogy ilyen posztot töltök majd be, a helyettes államtitkárság is csak augusztusban jött létre, én pedig csak idén januárban kerültem az élére. Más terveim voltak akkoriban, ezért alapítottam a céget, s pályáztam. Egy borleíró applikáció kifejlesztését vállaltuk alvállalkozók bevonásával, melynek piaci bevezetése folyamatban van - mondta el a Hírlapnak Gál Péter. Hozzátette, a lelkiismerete tiszta, hiszen helyettes államtitkárként nem indult volna a pályázaton. Ez egyébként nem foglalkoztatás növelésére irányult, hanem a kezdő fiatal vállalkozókat segítette jó ötletük megvalósításában. Ő maga már nem ügyvezetője, csak tulajdonosa a cégnek. T. B. HIRDETÉS MULTIFOKÁLIS LENCSE ÉS MINDEN SZEMÜVEGLENCSE EGER Szerdán újabb munkagépek vonultak ki Egerben, ezúttal az Árpád úton, a benzinkútnál marták fel az aszfaltot. Mint megtudtuk: a kerékpárúttal kibővített gyalogátkelőhely zárómunkálatairól van szó, és - ha az időjárás is engedi - csütörtökön újraaszfaltozzák az érintett részt. Továbbá, mivel a kerékpárút a Szépasszonyvölgy felé is elvezeti a bicikliseket, ezért a Farkasvölgy utcában is készült is egy új rávezető szakasz, amit szintén leaszfaltoztak. 9 770865 910042 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/410-427 MA HOLNAP75 Csütörtök reggelre többfelé köd képződik, ami helyenként tartósabban is megmaradhat. Számottevő csapadék nem várható. ► 10 Boldog névnapot Ferenc, VI Olivia nevű olvasóinknak! 1 T i