Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-19 / 42. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR WKMSR3MRMHMMRGMMMRMRMMHIRMMMI iMMpHMM . ■ [UNK] [UNK].. RhmmbmH Migránsokat rabolt ki a taxis A megalapozott gyanú szerint egy taxisofőr rabolt ki három migránst a Csongrád megyei Nagyfa közelében, az 50 éves sándorfalvai férfit elfogták és őrizetbe vették. Szombaton késő este két afgán és egy iraki gyalogolt Szeged felé a főút mellett, majd beszálltak a taxiba. Menet közben a sofőr egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegette az utasait, hogy adják át a náluk lévő pénzt, különben megöli őket. MW Terrorral vádolják a röszkei szírt SZEGI Terrorcselekmény miatt emeltek Vádat a megafonosként ismert szír férfival szemben a tavaly szeptemberben a röszkei közúti átkelőnél történtekkel összefüggésben. A ciprusi útlevéllel is rendelkező szírt tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott határátlépéssel és hivatalos személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolják. MW Elkapták a lefejezős könyvtárost ■ VALNT Letartóztatták Máltán a brutális gyilkosság elkövetésével gyanúsított, európai körözés alatt álló lengyel könyvtárost, aki lefejezte nyelvtanárnőjét Varsóban, majd a testét felgyújtotta, s utána elszökött. MW A szíriai kurdpárti Salih Nacer által elkövetett ankarai öngyilkos merényletben csak egy civil halt meg, 27-en a török hadsereg tagjai vagy alkalmazottjai voltak. Egy szakértő a robbantást nem terrorcselekménynek, hanem hadműveletnek határozta meg. Balassa Tamás tamas.balassa@mediaworks.hu ANKARA Lapunk tegnap a gyorshírek alapján 5 halottról számolt be, de az amint várható volt: a szerda délután gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbantása a török fővárosban 28 halálos áldozatot követelt és 81 ember sérült meg. A merénylő katonákat szállító buszokat vett célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál; a detonáció a parlamenttől, a kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt. Ahmet Davutoglu miniszterelnök megerősítette: a merényletet a szíriai származású Salih Necar hajtotta végre, aki kapcsolatban állt a szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK), és a Népvédelmi Egységek (YPG) tagja volt. Davutoglu felháborodását fejezte ki, amiért a terrorizmusellenes koalícióban a Törökország oldalán harcoló szövetséges országok az YPG-t támogatják. Azok az államok, amelyek segítik az ellenséges kurd szervezetet, elveszíthetik Törökország barátságát - tette hozzá. „Nem terrortámadás, hanem hadművelet volt az ankarai merénylet, hiszen háború zajlik” - ezt mondta Földi László titkosszolgálati szakértő az M1-en. Ezzel az elkövetők szimbolikusan azt jelzik: képesek csapást mérni jelentős célpontra is. Hozzátette: ha Európában elismernék, hogy háború zajlik, az ENSZ BT megszavazhatná a NATO-csapatok bevethetőségét nemzetközi vizeken, így a Földközi-tengeren is, és meg lehetne védeni Európa határait. Ha ez nem történik meg, a merényletek átterjedhetnek Európa területére is - mondta. Egy hónapja egy szíriai öngyilkos merényő tíz turistát ölt meg Isztambul főterénél, Ankarában októberben 86 ember életét oltotta ki egy terrortámadás. Isztambulban tegnap a legmagasabb szintű terrorkészültséget rendelték el. A magyar külügy pedig fokozott óvatosságra inti a kiutazókat. Megálltak a pirosnál, vesztükre... A A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! Halálosztók a béketüntetésen Az ankarai merénylet fő kiváltó oka az lehetett, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt és a török kormány között két éve kezdődött béketárgyalások megszakadtak - ezt nyilatkozta Hóvári János turkológus. Törökországban a július 20-i suruci merénylet után lángoltak fel ismét a biztonsági erők és a kurdok fegyveresei közötti összecsapások, véget vetve az 1984 óta tartó, 40 ezer ember halálát okozó konfliktus lezárására törekvő béketárgyalásoknak. A 32 halálos áldozattal járó suruci merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihádista szervezet számlájára írták a hatóságok. A két pokolgép béketüntetésre gyülekezőket ölt meg. 2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK Előzetesben a diákjait zaklató koleszos tanár NYÍREGYHÁZA Előzetes letartóztatásba helyezett egy kollégiumi tanárt a személyi szabadság megsértése, valamint két rendbeli szeméremsértés vétsége miatt csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. A fogva tartást a bíró legfeljebb március 13-ig rendelte el. A határozat a gyanúsított és védője fellebbezése miatt nem jogerős. A hatóságok szerint még több sértettje van az ügynek A nyomozás adatai szerint a gyanúsított kollégiumi tanárként dolgozik az egyik nyíregyházi szakközépiskolában, ahol a 18 évet be nem töltött sértetteket több alkalommal átölelte. Mindezen kívül a 2015/2016-os tanévben rendszeresen kapcsolatot kezdeményezett egy közösségi oldalon keresztül, ahol bizalmas üzeneteket küldött a fiataloknak. A tanulók nem merték visszautasítani a közeledést, tartva attól, hogy az hátrányt okoz nekik. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a gyanúsított oktató további sértettek sérelmére is követett el hasonló bűntetteket, vétségeket. Szabadlábon hagyása esetén a sértettek és a tanúk befolyásolásával nehezítheti, veszélyeztetheti a bizonyítás menetét. Cs. M. TELEVIZIO-MUSOR 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.50 12.20 Qg 12.50 o (/) 13.10 org 13.40 15.00 16.10 17.25 18.00 18.55 19.30 KOAO Fókusz © Pasik © Barátok közt ® TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz © Magyarul Balóval AsztroShow TopShop EgészségKalauz ® Story Extra © Egy rém modern család © Egy rém modern család © Éjjel-nappal Budapest © Isten áldjon, Esperanza! © Szulejmán © Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Alkonyat-Újhold © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Piszkos csapat © Kemény motorosok © Óránként Híradó és időjárásjelentés 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Summa 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Itthon vagy! 17.40 Egy Perc Híradó 17.54 Ma este 18.40 Egy Perc Híradó 19.05 Szemtől szembe 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.45 Egy Perc Híradó 4.25 Megtört szívek © 5.10 Csapdába csalva © 5.35 Családi Titkok © 6.20 Mokka © 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek © 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív © 12.50 Paloma © 13.50 Walker, a texasi kopó © 14.50 Walker, a texasi kopó © 15.50 Szeretned kell! © 16.55 Megtört szívek © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Magánnyomozók ® 21.20 A hihetetlen Hulk ® 23.50 Grimm © 0.55 Tények Este 1.40 Aktív © 2.05 Sportos 2.15 Ezo.TV 3.15 Az uralkodónő © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub © 12.50 A Toledo család © 13.45 A bosszú asszonya © 14.40 Lucia - A sors üldözöttje © 15.35 Barátok közt © 16.05 Gordon Ramsay - A konyha ördöge © 17.05 A Madagaszkár pingvinjei 17.30 Az élet csajos oldala © 18.00 I Terra Nova-Az új világ © 19.00 Taxi ® 20.00 Új csaj © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Híradó 22.00 1 Szelfi © 23.00 Barátok közt ® M2 - PETŐFI TV1 15.00 Marci © 15.20 A komisz aranyhal © 15.45 Pupákok © 15.50 Lóti és Fűti CD 15.55 Mesélj nekem! 16.05 Claude 16.15 A város hősei 16.30 Rolie, Polie, Olie 17.00 Gyerekversek 17.02 Hetedhét Gyerekhíradó 17.10 Póló 17.15 Póló 17.25 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 17.35 Állatkerti sétány 64. 17.50 Kalandozások Andyvel 18.05 Pimpa 18.10 Pimpa 18.15 Milo 18.20 Milo 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 18.55 Eperke legújabb kalandjai 19.20 Pocoyo 19.30 Pocoyo 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Táncakadémia © 20.35 Családom és egyéb emberfajták © 21.00 Én vagyok itt © 22.40 Bajban a Föld ® 8.10 Több mint Testőr © 8.25 Maricruz © 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Veled is megtörténhet! © 11.00 Családi Titkok © 12.05 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmirigy © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Pimasz úr ott alszik © 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Celebműszak © 19.45 Hal a tortán © 20.50 Édes élet © 22.00 Ördög © 7.05 Jóbarátok © 7.30 Jóbarátok © 7.55 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 8.50 Szívek szállodája © 9.50 Knight Rider © 10.50 Amerikai mesterszakács © 11.45 Az indíték © 12.45 AS.H.I.E.L.D. ügynökei © 13.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 14.40 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 15.45 NCIS: Los Angeles © 16.45 NCIS: Los Angeles © 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.40 Jim szerint a világ © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Két pasimeg egy kicsi © 20.10 Két pasimeg egy kicsi © 20.35 Két pasimeg egy kicsi$ 21.00 Betépve © 23.30 16 utca © 1.35 Két pasimeg egy kicsi © 2.05 Az indíték © 9.00 Magyarország élőben © 10.00 Híradó 11.00 Felfedező © 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Gyimesi mulatságok © 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte © 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 5.50 Hajnali gondolatok 6.05 Brown atya ® 6.55 Kenó © 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 P’amende 7.55 Öt kontinens 8.25 A múlt fogságában © 9.20 Alpesi őrjárat ® 10.25 Család barát 11.40 A világörökség kincsei 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+® 13.00 Jamie vidéki konyhája 13.30 Mindörökké Gordon © 14.25 Szívek doktora © 15.15 Brown atya © 16.05 Tappancs, a mesterdetektív © 17.00 Ridikül © 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 Alpesi őrjárat © 19.40 Maradj talpon!© 20.40 Columbo:A szuperintelligens gyilkos csődje © 21.55 Kenó © 22.05 Mindenből egy van © 23.05 Királyi harc a napért © 1.00 Sanghaj © 6.45 Ridikül © 7.45 MMA-portré sorozat 8.35 Német nyelvű hírek 8.50 Magyarország 2000 Családi krónikák © 9.15 Orosz nyelvű hírek 9.30 Iskolapad 9.50 Élő egyház 10.15 Katolikus krónika 10.40 Isten kezében © 11.05 Angol nyelvű hírek 11.25 Szigorú idők © 13.00 Híradó 13.20 Tessék! 13.45 Magyarország 2000 Családi krónikák © 14.25 Család-barát 15.45 P’amende 16.15 Összhang (A Kárpátmedence zenéje) 16.45 Kosár 17.20 Tálentum © 18.05 Budapest ostroma © 19.00 Hogy volt!? 20.00 Slágertévé © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon!© 22.30 Ridikül © 23.30 Család-barát 0.50 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK 9.15 Z törpe © német családi vígjáték 2004 11.05 A bosszú városa © amerikai akciófilm 2010 12.45 Napszekerek ® amerikai vígjáték 1996 14.50 Szuperzsaru ® amerikai-spanyol olasz akció-vígjáték 1980 17.00 Száguldó erőd © amerikai akciófilm 1995 19.00 Lovagok háborúja- Harc a végsőkig © angol-amerikai akciófilm 2011 • R.: Jonathan English Sz.: Jason Flemyng, Brian Cox, Paul Giamatti, Derek Jacobi, James Purefoy 21.15 Légió © amerikai akciófilm 2010 23.10 A Lyoni banda © francia thriller 2011 1.05 A fejvadász ® amerikai akciófilm 2011 2.50 Légió © amerikai akciófilm 2010 R.: Scott Charles Stewart Str Paul Bettany, Willa Holland, Adrianne Palicki, Kevin Durand, Kate Walsh 7.00 8.00 9.00 10.00 j 11.00 11.30 13.00 13.15 15.15 15.45 16.45 18.45 21.00 22.30 23.30 Ökölvívás KO TV, Classics Televíziós vásárlás Erős emberek A világ legerősebb embere Televíziós vásárlás Olimpián innen A sport mindenkiért Milánóba BL-magazin KHL-összefoglaló Kosárlabda NBA, alapszakasz, Oklahoma City Thunder - New Orleans Pelicans Labdarúgás La Liga World Mezeket fel! Kézilabda Női BL, középdöntő, 5. forduló: Baia Maré - Thüringer HC Kézilabda Női BL, középdöntő, 5. forduló: Győri Audi ETO KC-Savehof Trash Talk Heti helyzet A hét témái Labdarúgás FA-kupa, a nyolcaddöntő elé 21.20 A hihetetlen Hulk 19.00 Lovagok háboúja 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.40 Privátfilmek újratöltve © 13.40 A Filmvászon Legendái © 13.55 Koboldok nyomában $ 15.30 Őrangyalok © 17.25 Lagziandi © 19.15 Válótársak ® 21.00 Vadbarmok © 22.40 Mélytengeri ragadozó ® 0.20 88 perc © 2.15 Privátfilmek újratöltve © 2.30 Privátfilmek újratöltve © 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 ATV START 13.45 Egyenes beszéd 14.45 Start plusz 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biztonságért 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Szabad szemmel 20.30 Banknegyed 21.00 Híradó - Este 9 21.40 A Nő háromszor 7.00 Sportpercek 7.15 OTP Bank Liga labdarúgó mérkőzés 9.00 Sportpercek 9.15 Lillehammer összefoglaló 10.15 Sportpercek 10.30 UEFA Bajnokok Ligája 12.15 Sportpercek 12.30 UEFA Bajnokok Ligája 14.15 Sportpercek 14.30 Magazin 15.00 Férfi kosárlabda Magyar Kupa - negyeddöntő 17.45 Lillehammer összefoglaló 18.45 Sportpercek 19.00 Játékoskijáró 20.00 Férfi kosárlabda Magyar Kupa - negyeddöntő 10.00 Mesterszakácsok a katedrán © 10.30 Sandro, az olasz © 10.45 Christophe - Bocsánat, lenni francia © 11.00 Dunszt © 11.15 Wang wokja © 11.30 Raymond Blanc - Titkok a konyhából © 12.05 Szabadnapos szakácsnő © 12.30 Tejben-vajban © 12.45 Tejben-Vajban Receptek © 13.00 A boldogság receptjei $ 13.30 Bódi Margó ízvilága © 14.00 Van, aki hidegen szereti © 14.20 A világ ikonikus ételei F 1I t I