Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-19 / 246. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP Már csak a krumpli maradt HEVESVEZEKÉNY Paradicsomot, paprikát, vöröshagymát, fejes káposztát is termesztettek az idén a közmunka-program keretein belül a településen. Ezen kívül még burgonyát ültettek, minden nagyon szépen termett, nemcsak a falu konyhájára, hanem eladásra is jutott a termésből. Mára már csak pár zsák krumpli maradt, amit kedvezményes áron kínálnak. Tóth Éva polgármester elmondta: utánfutót és ekét is tudtak vásárolni az idei évben. SZ. E. Garanciális javítások EGER Garanciális javítási munkálatok kezdődtek a belvárosban, s ezek lezárásokkal, forgalomtereléssel járnak, ezért kérik, az autósok figyelmét és türelmét. A munkások felvonulnak a Bajcsy-Zsilinszky utcában, ahol a városháza mellett még szerdán és csütörtökön, a keskenyebb szakaszon pedig pénteken végeznek fugajavítást. Az újonnan fugázott részeket 1-2 napig „pihentetni” kell. Szerdán ugyancsak javítás kezdődik a Dobó tér egyes részein is, a Szent János utca csatlakozásánál, valamint a Centrum áruház mellett. SZ. E. Továbbra is várják a faültetőket HEVES Még mindig várja a jelentkezőket az Eötvös József Református Oktatási Központ a tavasszal meghirdetett faültetési akciójára, mellyel az intézmény ősparkjában - betegség vagy elöregedés miatt - kivágott egyedeket szeretnék pótolni. A kezdeményezéshez, melynek mottója: „Ültessen Ön is egy diófát a jövőnek!", csatlakozhatnak osztályok, jelenlegi és volt tanítványok, kollégák, magánszemélyek és szervezetek, mindazok, akik fontosnak érzik az egészséges, tiszta környezetet. A fákat november 18- án 15 órától ültetik ki az iskola udvarára. SZ. E. \ W 2016. OKTÓBER 19., SZERDA Megkezdődtek a Mátrafüredi Keresztelő Szent János templom felújítási munkálatai, amelyre gyűjtést hirdet a Gyöngyösi-Felsővárosi Szent Bertalan Főplébánia. Juhász Ferenc plébános elmondta: 22-25 millió forintba kerül a munka. A mátrafüredi egyházközség elhatározta, hogy rendbe teszik a templomot az építés 250. évfordulójára - nyilatkozta a plébános. - A vidékfejlesztési keret azonban nem terjedt ki Mátrafüredre, ezért az Egri Főegyházmegyéhez, Gyöngyöshöz, és a mátrafüredi lakosokhoz fordultunk. Juhász Ferenc hozzátette: az érsekségtől megkapták a költségek felét, Gyöngyöstől a negyedét, a másik negyedet pedig Mátrafüred lakosaitól remélik. Mivel a templom műemlék, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozata alapján kezdhettük meg a felújítást. Amikor felállványoztuk az épületet látszott: a toronysisak kőlapokból áll, s a korábbi javítások nem mindig voltak szakszerűek. A kövek helyébe újakat kell faragtatni, de a farkasmályi kőbánya, ahonnan azok származnak már bezárt. Most keressük a terület tulajdonosát, hogy engedjen minket hozzájutni néhány tömbhöz. A plébános érdeklődésünkre elmondta: Tóth Gyula vállalkozó végzi a kivitelezői munkát, amely során minden szertartás zavartalanul folyik a templomon belül. M. A. Három év nyolc hónap börtönbüntetést kapott a volt trafikos nő A saját munkahelyére ment rabolni EGER A júniusban tartott tárgyalást - amint arról a Hírlap akkor beszámolt - a vádlott és védője indítványára napolta el a bíróság, amely pszichiátriai és elmeorvos szakértőt rendelt ki. A szakvéleményt a tegnapi tárgyaláson ismertette a bírónő: a vádlottat a bűntény időpontjában elmeállapota nem korlátozta cselekménye következményeinek felismerésében és abban, hogy annak megfelelően cselekedjék. Nem észleltek nála kórosan pszichés elmeállapotot. Az asszony ellátja önmagát, két kiskorú gyermekét, két munkahelyen is dolgozik. Az iratismertetés után a bíróság befejezettnek nyilvánította a bizonyítási eljárást. Ezt követően a perbeszédek közül a vád képviselője vádbeszédében kijelentette: változatlanul fenntartja a vádbeli tényállást. Arra a kérdésre kereste a választ, vajon miért követett el ilyen súlyos tettet az egyébként rendezett egzisztenciájú, családos nő, akinek nagyobb adóssága nem volt, a szakértői vizsgálat pedig cáfolta, hogy a korábbi autóbalesetben elszenvedett sérülése lett volna hatással a viselkedésére. Az ügyész úgy vélte, az izgalomkeresés motiválhatta a terheltet, aki azonban ennek hallatán igencsak ingatta a fejét. A súlyosító és az enyhítő körülmények figyelembe vételével az ügyész a rablás alapesetéért járó 2-8 év középmértékéhez, öt évhez igazodó börtönbüntetést indítványozott. A vádlott védője, részben egyetértve az ügyész által mondottakkal, védőbeszédében hangsúlyozta: nem vitás, hogy védence elkövette a rablást, hiszen azt maga is beismerte. Ám kérte, a bíróság a mérlegelése során fokozottan vegye figyelembe, hogy a vádlott a pénzkasszából történt kivétele után letette a játékpisztolyt az asztalra, azzal már nem fenyegetőzött tovább. Azt is a támadó javára kérte megállapítani, hogy a korábbi, sikkasztás miatti felfüggesztett büntetése ellenére sem jellemző rá, hogy bűncselekményekből tartaná fenn magát. Az ügyvéd citálta a szakvélemény azon részét is, ami szerint védencénél poszttraumás stresszes zavar jelei voltak megállapíthatóak, s a balesete nyomán az organikus eredetű személyiségzavar lehetősége is fennáll. Méltányos, a rablás alapesetéért adható szankció alsó határához közelítő büntetés kiszabását kérte. K. L.-né az utolsó szó jogán közölte: megbánta, amit tett. Kis idő elteltével a bíróság már ki is hirdette az ügyben az elsőfokú határozatot. Bűnösnek mondta ki rablás bűntettében a vádlottat, akit főbüntetésül 3 év 8 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélt, mellékbüntetésül négy esztendőre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától. A börtönbüntetésből - amibe beszámította a bíróság az őrizetben és a házi őrizetben töltött időt - a kétharmad részének letöltése után bocsátható az asszony feltételes szabadságra. Elrendelte a járásbíróság annak a másfél éves felfüggesztett börtönbüntetésnek a végrehajtását is, amit még négy éve sikkasztás bűntette miatt rótt ki a vádlottra az Egri Városi Bíróság. A bűntény megvalósításánál használt műanyag pisztolyt és a nyolc darabra vágott fekete sapkát a bíróság elkobozta, emellett több mint 95 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte K. L.-nét. A büntetőtanács elnöke az ítélet indokolásában kifejtette: a bíróság a bűntény tényállását a vádiratban írtakkal egyezően állapította meg. Az ügyben enyhítő körülményként értékelte, hogy a terhelt két kiskorú gyermeket nevel, az egyiket a saját háztartásában, munkaviszonyban áll két helyen is, s az eljárás alatt tényfeltáró, részletes beismerő vallomást tett. Kisebb mértékben volt figyelemmel arra, hogy a kár nagy része megtérült, mert ez nem a vádlotton múlt, hanem azon, hogy a pénzt a nyomozók a házkutatáskor megtalálták. A súlyosító körülmények között említette a bírónő elsődlegesen azt, hogy a vádlott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el a rablást, ráadásul az újabb bűncselekménye súlyosabb a korábbinál, tovább azt, hogy megszaporodtak a hasonló jellegű bűntények. A szankció kiszabásánál, a középmértéktől lefelé való eltéréssel pedig azt vette figyelembe a bíróság, hogy a vádlott nem tipikus bűnöző alkat. A döntéssel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ítélet így nem jogerős. Sz. Z. A vádlott nem tudott magyarázatot adni a tettére Hajszálon múlt a minősített rablás Azt is hangsúlyozta a bírónő kedett, hiszen rögtön felismerítélete indokolásában: bizony te, hogy a rá szegezett pisztoly csupán hajszálon múlt, hogy nem valódi, csak játékeszköz, nem minősített az alapeset- Ahogyan a sértetti meghallgatós komolyabban büntetendő, tásából kiderült: az éppen halfegyveres rablásért kellett fogozó trafikos sejtette, hogy a lelnie a terheltnek. Ez a hajszál váltótársa a támadó. Az előző az volt, hogy a tett idején holnap délutános K. L.-né egyébgáratban lévő kolléganője nemként jól tudta, hogy a szokottijedt meg, hidegvérrel csele nál több pénz van a kasszában Üresen kong már egy ideje az egri patikamúzeum A bútorok már raktáron vannak EGER Olvasónk jelezte, jó ideje zárva tart az egri patikamúzeum. Arra kíváncsi, hová kerültek a gyönyörű bútorok, berendezési tárgyak, s mi lesz a jövőbeli sorsa az épületnek. Berecz Mátyás a Dobó István Vármúzeum igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a bútorokat, s többi műtárggyal együtt a múzeumi raktárba szállították, ahol biztonságos helyen vannak, s egy alapos restaurálás vár rájuk. - Az épületben sajnos nem épp ideális körülmények között időztek a patinás tárgyak, mivel a nyirkos falak nem tettek jót állaguk megóvásának - tudatta. Az épületről annyit tudtunk meg, hogy az erre beadaandó pályázat elbírálása optimális esetben jövőre várható, tehát leghamarabb is 2018 első negyedévében nyithat meg újra a múzeum, ami a tervek szerint egy többfunkciós kiállítóhely lenne. Korábban megírtuk, a patikamúzeum majdnem harminc évvel ezelőtt kezdte pályafutását abban a helyiségben, ahol 1968-ig működött egy gyógyszertár. Berendezése, bútorai tölgyfából, barokk-rokokó stílusban készültek. A XVIII. századi felszerelésekből származnak a Telekessy címeres, folyadékok tárolására alkalmas fajanszedények, amelyekből az országban csupán 18 darab ismert. Az akkoriban a Köllner család tulajdonában lévő gyógyszertár 1900-ban került át a szomszédos Hartl-házba, a Széchenyi utcára. Az épület később az Uránia Mozgóképtársaságé lett, ami 1950-től Mozgóképüzemi Nemzeti Vállalat néven üzemelt tovább, s zavartalanul működött szomszédságában. Az 1990-es évek előtt nyílt arra mód, hogy mint a régi időket idéző múzeum, majdnem eredeti állapotában ismét fogadhassa a látogatókat. A patikamúzeum tehát egy jó időre bezárt, s az ott tartott kincsek egy jó ideig a közönség elől elzárva várják, hogy értő kezek megmentsék és újjávarázsolják őket. B. K. Felújítás miatt zárva FARAD Számos utat, vezetéket, épületet újítanak fel Parádon. Egy részüket nyertes pályázatok segítségével, a kisebb munkákat pedig önerőből végezteti el az önkormányzat. Felvételünkön a szociális bérlakások tetőszerkezetét teszik rendbe közmunkások segítségével. A tervek szerint a régi épület hamarosan új nyílászárókat és homlokzati szigetelést is kap.