Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-14 / 12. szám

EGY PERCBEN Ha segítesz, visszasegít FELSŐTÁRKÁNY A gasztronómiarovat tavalyi utolsó séfinterjúja során Eger­­szalókra látogattunk a Shiraz Hotel­be, Kovács Jánoshoz, aki a stafétát a Bambara Hotel konyhafőnökének, Kovács Tibornak adta tovább. Róla is úgy hírlik, fergeteges a főztje. Kovács Tibortól megtudtuk, több mint 30 éve dolgozik szakácsként. ► 6 Szemüveg 166 ezerért MÁTRADERECSKI Helyben szerve­zett szemvizsgálatot, szemüvegké­szítést ajánlott a cég. Olvasónk élt a lehetőséggel, de már nagyon meg­bánta. Elmesélte, tavaly november 9-én egy szentendrei cég ingyenes szemvizsgálatot és kedvezményes szemüvegkészítést ajánlott a hely­ben élőknek. A lehetőség kapóra jött a kisnyugdíjas asszonynak, mi­vel nincs ideje utazgatásra. ► 3 Otthonos város épül EGER A megyeszékhely önkormány­zatánál a polgármesterrel együtt dolgozó szakemberek a tavalyi ren­geteg munkával elérték, hogy a kö­vetkező évekre még több teendőjük legyen. Ezt persze nem hibaként könyvelik el, épp ellenkezőleg. Er­ről, s az előttünk álló év terveiről kérdeztük Habis László polgármes­tert, aki azt is elmondta, fejlesztést végeznek a Rác templom környeze­tében, és önkormányzati tulajdonú naperőművet is építenek. ► 13 Jó reggelt! tél egyik természetes velejá­rója a hó. Az, hogy mekko­ra havazásra kell számítani, szintén nem volt meglepő, hiszen e hírtől volt országszerte hangos a saj­tó. Péntek reggel be is következett a várt fehér zápor. Reggel munkába indultam, s arra lettem figyelmes, hogy az utakat csak ekkor kezdték el takarítani. Rendben, ezt már meg­szoktuk. Mindezt balesetek, torlódá­sok, s elakadások követték. Ekkor elgondolkodtam, mégis mi történik, hiszen erről mindenki tudott. Jött az utolsó csepp a pohárba. Órákat kel­lett várnom, hogy tömegközlekedés­sel eljussak egyik településről a má­sikra. Értetlenül állok a történtek előtt: ha tudtuk, miért nem lehetett rá a megfelelő módszerekkel, alapo­san felkészülni? M.A. Á Nagy káoszt hozott a hó i Kl HEVES MEGYE Szűkebb hazánkban is hó, havas eső nehezítette pénteken a közlekedést. A forgalmat több helyen balesetek akadályozták, számos területen súlykor­látozást vezettek be a teherautókra. A csúszós út miatt késtek a buszok, járatok maradtak ki. Az időjárási előrejelzések szerint szombaton még biztosan esni fog. Az alacsonyabban fekvő települések közül Egerben mérték a legtöbb havat, 19 centiméternyi esett. A Kékestetőn 32 centi. Képgaléria: heol.hu ► 2 Valódi civileket­­ Fogyóban . ✓ . . . a kacsa-és támogatnak csak a libahús MAGYARORSZÁG A kormány támogatja a hazai közössé­geket szolgáló civileket - jelentette ki az Emberi Erő­források Minisztériumá­nak államtitkára. A kor­mány szeretné érzékeltet­ni a különbséget a politi­kai célokat támogató álci­vil szervezetek és a valódi társadalmi munkát végző csoportok között - mondta Soltész Miklós, aki tudatta: a hazai költségvetésből fi­nanszírozott szervezetek vezetőinek ma vagyonbe­vallást kell készíteniük. Ezt terjesztik ki azokra is, ame­lyek a pénzelésüket külföl­di forrásokból oldják meg. A port csak olyan civil szer­vezet igyekszik felkavarni, amelyik a Soros György­től érkező támogatásokból tartja fenn magát. ► 11 MAGYARORSZÁG Egyre keve­sebb a liba- és a kacsahús a boltokban, a madárinfluen­za miatt sok helyen már el­tűntek a kínálatból. Szabó Miklós, a Magyar Lúdszövet­­ség elnöke elmondta: az állo­mány nagy részét meg kel­lett semmisíteni, sok helyen a tenyészszárnyasok is erre a sorsra jutottak. A termelés az első fél év végére normalizálódhat. ► 7 Egy tál forró étel a hidegben EGER Tegnap délben 120 adag meleg ételt osztottak a Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének Klapka úti épülete előtt. A helyszínen már az osztás előtt is sokan várakoztak, többen ételhordók­kal. A karitatív segítség a Rabóczki Pincészet segítségével jöhetett létre. B. K. I Gyöngyös végzett az első helyen GYÖNGYÖS A város nyerte 2017-ben a Megszépül a Vá­rosom Programot - közli a gyongyos.hu. A Megszépül a Városom Programot 2013-ban hívta életre az Építkezem, Felújí­tok kezdeményezés mögött álló hét építőipari cég. A cél, hogy minden évben felújít­sák egy-egy hazai város, fő­városi kerület közterületét. A program negyedik közön­ségszavazását 34 ezer 465 szavazattal Gyöngyös nyer­te. Az összes szavazat több mint 40 százalékát gyűjtötte be. Ez elsöprő fölényű győze­lem, hiszen a második helye­zett a szavazatok 12 százalé­kát kapta. A program meg­hirdetői az önkormányzat­tal közösen választják majd ki azt a közterületet, amely megújulhat. Erről márciusá­ig születik döntés. M. A. Csokimúzeum is létesülhet jövőre HATVAN Amint megírtuk, ha­marosan elkezdődhet az új, több mint félezer embert foglalkoztató csokoládégyár építése a városban. Erről a döntést az elmúlt év decem­berében jelentette be Szij­­jártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapes­ten. Horváth Richárd, a telepü­lés polgármestere elmondta: még 2015 második felében kezdett tárgyalásokat Bas­­sam S. Ghraouival, a Ghra­­oui Csokoládé Manufaktú­ra Zrt. elnökével, aki bizta­tó lehetőséget látott az édes­ségipari múlttal rendel­kező település adottságai­ban: nagyra értékelte kivá­ló földrajzi elhelyezkedé­sét, s az autópálya közelsé­gét, amelyhez a tervek sze­rint külön lehajtót is építe­nek majd. Fontos szempont volt továbbá az is, hogy az üzem elsősorban az egyko­ri cukorgyári tapasztalatok­kal rendelkező női munka­erőnek adhat majd munkát. Horváth Richárd nem aggó­dik amiatt, hogy nem lesz elegendő munkaerő, mivel - mint elmondta - már most is sokan érdeklődnek az it­teni munkalehetőségek fe­lől. ► 3 9 770865 910066 17012 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 0 -2 %%% Hidegfrontra és erősen szeles időjárásra kell szá­­mítani a mai nap folyamán. Az átlaghőmérséklet mínusz 3 és 0 Celsius-fok közé esik. ► 14 : Boldog névnapot kívánunk '"T (Bódog nevű­­ olvasóinknak! V1

Next