Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-20 / 246. szám

i Időben spóroljunk! HEVES MEGYE Egy a pénzügyek vi­lágában kevésbé jártas halandó­nak már a banki, sorszámhúzó au­tomaták is kellő fejtörést okozhat­nak. Ha a szép magas számmal el­látott papíros a kezünkben van, ak­kor is van még min imádkozunk, kezdésképp azon, hogy a várakozá­si idő ne haladja meg az egy órát. Ám ezúttal ennél többre hivatkoz­tunk: hogy felmérjük, milyen lehe­tőségekkel indul egy fiatal lakás­hitelért. ► 3 Valódi ünnep volt TÁRNAMÉRA Könnyek, mosolyok, vidám pillanatok és elgondolkod­tató percek színezték a Tarnamé­­ráról elszármazottak első hazaté­­­rő találkozóját, ahonnan lélekben megerősödött vendégek és szerve­zésben jelesre vizsgázott rende­zők távoztak úgy: ennek bizony lesz folytatása. ► 4 Zenész nem lehetett EGER Dr. Lőkös István, a H­orvát Tudományos Akadémia tagja 84 évesen is máig aktív irodal­már. Az egri születésű, de há­roméves korától Felnémeten ne­velkedő professzor a tanári pá­lyáját a közgazdasági szakközép­­iskolában kezdte, majd a főisko­lán folytatta. Nyugdíjba hetven­évesen a Debreceni Egyetemről ment. ► 6 Jó reggelt! lelkiismeretesség, a segítő­készség örökletes - legalább­is ebben bízik minden szülő. Kedves olvasónk a napokban büsz­kén mesélt lánya nagylelkű cseleke­detéről. Történt ugyanis egy együtt töltött napon, hogy lánya az utcán talált egy kártyákkal megrakott pénztárcát. Egy percet sem tétlenke­dett: megnézte a tulajdonos adatait, s kutatásba kezdett a közösségi olda­lon. Szerencsésen rá is talált az ille­tőre, akivel addig tartotta a kapcso­latot, mígnem lakásuk előtt vissza­szolgáltatta számára értékeit. Ez a nap három ember számára biztosan csodálatosan telt: az illetőnek, aki visszakaphatta az elvesztett holmit, a lánynak, aki jót cselekedett, s tán legjobban a büszke édesapának.}. H. A Randiztak a termelők és a vendéglátósok EGER Budapest és a Balaton után Egerbe is megérkezett a Gaszt­­ro Randi nevű rendezvény, melyet először tartottak a megyeszékhe­lyen, csütörtökön. A megjelent vendéglátóhelyek képviselői megis­merhették a megyebeli termelők, környezetbarát termékeket gyár­tó cégek portékáit. Találkozhatott a kereslet és a kínálat, melyből akár hosszú távú együttműködés is születhet. Fotó: B. D. ► 3 Utcán törte el kollégája orrcsontját HATVAN Garázdaságért és sú­lyos testi sértésért kell bíró­ság előtt felelnie annak a fér­finak, akit a munkatársa el­leni támadások miatt vádol a Hatvani Járási Ügyészség - tájékoztatta dr. Szalóki Zol­tán megyei főügyész csütör­tökön a Hírlapot. Csaknem egy éve kezdő­dött a bűneset egy hatvani kft. telephelyén, esti műszak­ban. A vádlott szóváltásba ke­veredett a kollégájával. ► 3 400 ezerért itthon maradnának MAGYARORSZÁG A fiatalok többsége úgy véli, a következő tíz évben könnyebben talál majd munkát külföldön, mint itthon. A külföld csábítása a gimnazista korosztályban a legerősebb: 67 százalékuk úgy gondolja, hogy könnyen talál majd a végzettségének megfe­lelő munkát külföldön. Az is kiderül, mekkora fizetésért maradnának. ► 7 Megszaporodtak a lopások a temetőkben Elővigyázatosságra intenek a rendőrök HEVES MEGYE A minden­szenteket megelőző időszak­ban elővigyázatosságra in­tik a hatóságok a lakosokat, ugyanis az ünnep ideje alatt jelentősen nőni szokott a te­metői lopások száma. Eger­ben már az utóbbi hetekben is sok lakos panaszkodott ar­ra, hogy a Kisasszony teme­tőben rendszeresen tolva­jok garázdálkodnak, de Hat­vanban is megszaporodtak a sírrongálások, valamint az illegális hulladékleraka­tok. Az ünnephez közeledve van, ahol új térfigyelő kame­rákat szerelnek fel a sírker­tekben, valamint a közterü­let-felügyelők a rendőrség­gel együttműködve rendsze­resen ellenőrzik a temetőket, a jogsértések megelőzése ér­dekében. Fontos, hogy ügyel­jenek értékeikre a temetőlá­­togatók, ne hagyják őrizetle­nül azokat. ► 2 Fotó: Bérén Dániel A gondosan kihelyezett sírdíszeket van, hogy fél órán belül ellopják 1 « Elkezdték a Soros-terv végrehajtását BRÜSSZEL A migránsokat befogadó felső korlát nél­küli kötelező kvótáról dön­tött tegnap az Európai Parlament szakbizottsá­ga. Aki ellenáll, az súlyos szankciókra számíthat. Mindenki számára látha­tó, hogy a kötelező betelepí­tési kvóta valóság, hiába ta­gadják azt a magyar ellen­zéki képviselők, az Európai Parlament szakbizottsága elkezdte a Soros-terv vég­rehajtását - így reagált teg­nap a Fidesz arra, hogy az Unió illetékes szakbizottsá­ga módosította a migránsok befogadásáról szóló dublini szabályozást. Ennek lényege: mindenki számára kötelezővé teszik a migránsok befogadását, ko­moly szankciókkal járhat majd, ha egy uniós tagál­lam nem hajlandó ezt vég­rehajtani. A elfogadott parlamenti szöveg nem egy bizonyos számú migráns szétosztásá­ra vonatkozik egy bizonyos időn belül, hanem folya­matosan az összes Európai Unióba érkező illegális mig­ráns elosztásáról rendel­kezik. ► 9 Egerbe jönnek a legtöbben EGER A megyeszékhely ven­dégforgalma lesz a legnagyobb a következő napokban, derült ki a szallas.hu közleményéből. Háromnapos hosszú hétvége áll előttünk, s a foglalási oldal adatai szerint jól alakul eddig az őszi szezon a turizmusban. Az előttünk álló három nap­ra közel negyven százalékkal többen foglaltak szállást a por­tálon. Az átlagos foglalási érték negyvennégyezer forint körül alakul, és a vendégek egyhar­­mada SZÉP-kártyával fizet. Egert a tabellán Budapest és Gyula követi. A tíz legnépsze­rűbb úti cél között még Szilvás­várad is helyet kapott. A szál­láshelytípusok közül vendég­házakban, apartmanokban és panziókban foglalnak legszí­vesebben szállást a kikapcso­lódni vágyók. A külföldi uta­zások közül dobogón szerepel Zakopane, Prága és Krakkó. Szigetvári József, a szallas.hu ügyvezetője el­mondta: a legtelítettebb nap a szombat lesz, s legtöbben két főre foglalnak szállást, de dön­tő szempont az is, hogy élvez­hessék a wellness-szolgáltatá­­­­sokat. J. H. 9 770865 910059 17246 SZERKESZTŐSÉG; E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP ,AU, 21 17 <% Pénteken országszerte párás, ködös időre ébredhe­tünk, majd délutánra mindenhol megszűnik a köd, kisüt a nap. ► 13f og névnapot Vendel nevű vasóinknak! (

Next