Heves Megyei Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-19 / 245. szám

EGY PERCBEN Új lehetőség az időseknek HEVES MEGYE Az országgyűlés dönté­se értelmében 2017. július 1-től meg­kezdhették működésüket hazánkban a nyugdíjas-szövetkezetek, melyek a diákmunkához hasonlóan biztosíta­nak álláslehetőséget a szépkorúak számára. Megyénkben a Keleti Szom­szédok Közérdekű Nyugdíjas Szövet­kezet segíti az idősek álláskeresését. ► 2 A fesztivál kinőtte magát HATVAN Hetedik alkalommal ren­dezték meg a Hatvani Sörfeszti­vált, amely minden eddiginél je­lentősebb sikerrel zárult. Pedig ko­rábban eléggé hányattatott volt a rendezvény sorsa, sokáig hullám­zó képet mutatott az egész hatva­ni rendezvénykínálat. A fordulat 2016-ban következett, amikor is az önkormányzat vezetése meghirdet­te a Fejlődő Hatvan-programot. ► 4 Meglopta cimboráját HEVES Enyves kezű embe­rekkel szemben emelt vádat az ügyészség. Sok lopásuk csak kísér­leti szakaszban maradt, de tetteik szép lassan a bűnözői életmódhoz és a börtönbe vezetik el őket - is­mertette a történteket dr. Konkoly Thege László, a megyei főügyész­ség sajtószóvivője. Erre az útra té­vedt az a férfi­­ a másodrendű vád­lott aki sorban követett el vagyon elleni vétségeket, s még a korábbi tettestársát, egyben ivócimboráját is meglopta. ► 12 Jó reggelt! R­itkán járok a postára, de teg­nap mégis úgy hozta az élet, hogy egy borítékkal betértem a hivatalba. Azt szerettem volna elérni, hogy küldeményem a feladás más­napján már a címzettnél legyen. Ho­gyan adjam fel akkor, hogy időben a célban legyen? Hát a válasz nem nyugtatott meg, ugyanis több mint hatszáz forintért a kézbesítési cég al­kalmazottja szerint csak kilencven százalékos esély van arra, hogy a feladás másnapján kézbesítik az el­sőbbségi matricával feldíszített ku­­perlát. Üsse kő, kockáztattam. Vis­­­szafelé jövet azért gondolkodtam raj­ta, mi lenne, ha mondanám a főnö­kömnek, felárért is csak azt tudom vállalni, hogy a munkám 90 százalé­kát végzem el biztosan... G. R. 4 Újabb gyógyhellyel gazdagodott a megye DEMJÉN Hosszú évek kitartó munkáját követően gyógy­hellyé nyilvánították Dem­­jént. A település Demjéni Gyógyvölgy néven került be a gyógyhelyek sorába, amely nagy elismerés a község szá­mára. Fodor Géza, a telepü­lés polgármestere elmondta, 2015-ben nyújtották be a gyógyhellyé nyilvánítási ké­relmet, melyet több szigorú mérés követett, a szakembe­rek többek között a település légszennyezettségét és zaj­szintjét is mérték. Hozzátet­te, a megtisztelő címnek kö­szönhetően számos új pályá­zati lehetőség nyílik meg a község számára, valamint ezentúl több külföldi ven­dégre is számíthatnak. Ki­emelte, természetesen ko­moly felelősséggel is jár az új cím, de mindent megtesz­nek annak érdekében, hogy továbbra is méltóak legye­nek az elismerésre. Süli K. Gyógyhelyen pihenhetnek ezentúl, akik Demjénbe látogatnak el Fotó: Korsós Viktor Először fizetnek nyugdíjprémiumot Utalvány karácsonyra MAGYARORSZÁG Először Ma­gyarország történetében nyug­díjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés - mond­ta Orbán Viktor tegnap az Idő­sek Tanácsa ülésen, az Ország­házban. A miniszterelnök ki­emelte: „Olyan országot aka­runk építeni, amelyben min­den nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgene­rációs Magyarországban gon­dolkodunk”. Közölte azt is: ja­vasolják, hogy idén is kapja­nak karácsony előtt 10 ezer forint Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. ► 7 Influenza: háziorvosnál a vakcinák MAGYARORSZÁG Sok helyen már elérhető az influenza elleni védőoltás. Idén is 1,3 millió adag vakcinát biz­tosít az állam a háziorvosok­nak. A többek között 60 évnél idősebbeknek, egyes króni­kus betegségben szenvedők­nek, egészségügyben, szociá­lis ellátásban dolgozóknak ingyenesen elérhető oltás há­­romkomponensű: 3 vírus­törzs - A/H1N1, A/H3N3 és B - ellen véd. Bár sokan ide­genkednek tőle, tavaly össze­sen hétszázezer oltóanyagot adtak be az orvosok. Az ol­tás a súlyos szövődmények­től hatásosan megvédi a szer­vezetet. Ezekben a napokban egyre több beteg jelentkezik a háziorvosoknál. MW Halállal végződött a baleset a 3-ason KERECSEND Két autó ütközött Kerecsenden szerda délelőtt a 3-as főúton. Soltész Bálint rend­őrségi sajtószóvivő elmondta, egy személyautó és egy kiste­­hergépjármű karambolozott. Megtudtuk: három ember sé­rült meg a járművekben, egyi­kük olyan súlyosan, hogy életét már a kiérkező mentőhelikop­ter személyzete sem tudta meg­menteni. Heol A közlekedés súlya EGER A közlekedés társadalmi, kulturális kérdés, az életminőséget nagyban meghatározza - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az I. Magyar Közlekedési Konferencián, Egerben. Az eseményen Fónagy János (balról), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hívta föl a figyelmet az ágazat súlyára, a kétszázezer foglalkoztatottra, a GDP 6,5 százalékát kitevő produktumra. Fotó: B. D. ► 3 Dobogós helyen Európában CSALÁDTÁMOGATÁS A kor­mány dinamikusan növeli a családokra fordítható tá­mogatások összegét, vala­mint a családi adókedvez­mény mértékét is - jelentette ki Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak család- és népesedéspo­litikáért felelős helyettes ál­lamtitkára. Hozzátette: erre a célra a bruttó hazai termék (GDP) 4,8 százalékát fordít­ják, ami Európában példát­lan lépésnek számít. Tóth Ju­dit Nikoletta, a KSH osztály­­vezetője közölte, tavaly októ­berben a teljes lakosságból kétmillió volt kiskorú. Ös­­­szesen 166 milliárddal segí­tették a családi otthonterem­tést. ► 7 9 770865 910042 17245 SZERKESZTŐSEG: E- mail: szerkesztoseg@hevesmegye­ihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 21 20 Ma folytatódik a napos, száraz idő, a párás, ködös hajnalt követően napközben akár 25 fokig is emel­kedhet a hőmérséklet. ► 13 Boldog névnapot ando és Los nevű olvasóinknak! «

Next