Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-12 / 212. szám

EGY PERCBEN Megőrzik az örökséget KERECSEND A községben a Bereksár út 49. alatti tájházban mára több ezer tárgy mesél arról, miként éltek, gaz­dálkodtak elődeink. Az udvarra be­pillantva a hajdani parasztgazdálko­dás jellegzetes eszközei árulkodnak arról, hogy az építmény több egy egy­szerű lakóépületnél. Ercsényi Károly helytörténész, az épület gondozója és az itt található tárgyak szenvedélyes gyűjtője, rendszerezője kalauzolt ben­nünket az emlékrengeteg között. ► 5 Elegük lett a károkból MÁTRABALLA Levelet írt Dudás Róbert, a község polgármestere a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezér­­igazgatójának. Abban segítséget kér. Ennek lényege, hogy a mátra­­ballai­ utak állapota folyamatosan romlik, amihez nagyban hozzá­járul a megnövekedett teherforga­lom, ami a 21-es főút építésének is betudható. Elárulta, sokszor szinte átszáguldanak a kamionok a falun, óránként húsz és harminc közé te­hető az áthaladó kőszállító teher­gépjárművek száma. ► 4 Törik már a kukoricát HEVES MEGYE Megkezdődött, illetve nagyobbrészt most kezdődik a ku­korica, valamint a napraforgó beta­karítása megyénkben. A tavaszi ve­tésű növények idén várhatóan keve­sebbet teremnek majd, mint tavaly. Ez köszönhető annak, hogy a vetés után, valamint az utóbbi két hónap­ban is száraz volt az időjárás.. ► 12 Jó reggelt! E­gyre ötletesebb akciókkal kí­vánják világszerte felhívni a figyelmet a könyvolvasás je­lentőségére. Angliában régi telefon­­fülkéket alakítottak át mini könyv­kuckókká, ahonnan bárki kedvére választhat olvasnivalót, s maga is tehet bele a megunt kötetei közül. Nemrég hazánkban is akciózott ol­vasás-népszerűsítő brigád, a met­rón osztogattak könyveket, hogy az emberek inkább azokat böngésszék a telefonjuk helyett. Könyvmolyként üdvözlök minden hasonló megmoz­dulást, már csak azt kéne meg­tanítani az embereknek, hogyan kell elmélyülten olvasni. Egy új ta­nulmány szerint már ez sem megy megfelelően, mert mindent gyor­san, azonnal akarunk... Süli K. HIRDETÉS Beázás után szervezett formában folytatják az oktatást Tanítás ideiglenes helyen EGER Hétfőtől szervezetten folytatódik a tanítás az Egri Hunyadi Mátyás Általá­nos Iskola diákjainak. Részben az Egri Szakképző Centrum Kereskedelmi Tagis­kolájában, a Hunyadi beázással nem érintett épületrészében és az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégiumban helyezték el a tanulókat. Voltak köztük, mint a fotón szereplő 1/a osztályosok, akik az Eszterházy Károly Egyetem keze­lésében lévő Agria TISZK épületében kaptak helyet. Fotó: Berán Dániel ► 2 „Először ítéli el egy közösség a határőreit” STRASBOURG Azért ítélik el Magyarországot, mert a ma­gyar emberek úgy döntöttek, nem leszünk bevándorló­ország - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök ked­den az Európai Parlament plenáris ülésén, a magyar jogállamisági helyzetről szó­ló Sargentini-jelentésről foly­tatott vitában. Ismert: ha a strasbourgi testület elfogadja a jelentést, az az ország uniós szavazati jogainak felfüg­gesztését is eredményezheti, bár ennek szakértők szerint csekély az esélye. A kormányfő kétperces felszólalásában kijelentette, megvédi Magyarország joga­it a becsületsértő jelentéssel szemben. Megosztotta az EP-képvi­­selőket a Sargentini-jelen­­tés. Manfred Weber, a Nép­párt frakcióvezetője komp­romisszumot vár a magyar kormánytól. Tegnap már vég­legessé vált, hogy a magyar baloldal szerdán megszavaz­za Judith Sargentini jelenté­sét, az LMP azonban nem áll a jelentés mellé. ► 9 Segítenek biztonságosan haladni az életúton Tanulhatják, milyen a kulturált közlekedés EGER A Magyar Autóklub szervezésében a Tesco egri áruházának parkolójában lévő rendezvénykamionban szeptember 14-ig tartó köz­lekedésbiztonsági esemény­­sorozat kezdődött kedden. A program az átélt tapasz­­­talatok révén ágyazódik be a tudatba. Játékos, észrevétlen tanulásnak nevezhető, jól ki­dolgozott tematikára épülve a gyermeket állítják a közép­pontba. A cél, hogy a közlekedés­ben legvédtelenebb, legki­szolgáltatottabb gyermekek és szüleik, s a 65 éven felüli­ek figyelmét felhívják a sza­bályokra, a veszélyekre. A Ki a mester két keréken? kerékpáros vetélkedő mintá­jára speciális kerékpáros ru­tinpályával, biztonságiöv-szi­­mulátorral, részegszemüveg­­bemutatóval is találkozhat­nak az érdeklődők. M. H. Rutinpályán is körözhetnek a helyszínre kilátogató érdeklődők Fotó: Berán Dániel Megnyílt a Csiky Sándor utca alsó szakasza EGER Ma délelőtt megnyílik a Csiky Sándor utca megszé­pült, megújult alsó szakasza. Az elmúlt hetek esőzései mi­att a tervezettnél később tud­ták átadni a területet a köz­lekedőknek, szükség volt néhány nap pluszmunkára az utcában zajló csapadék­csatorna-rekonstrukciónál - tájékoztatta lapunkat az önkormányzat. Kiderült, a múlt szerdai esőzés vetette vissza jelentősen a munkála­tokat, nem tudták időben el­végezni az aszfaltozást. A részleges átadásnak kö­szönhetően az autósok mos­tantól a Barkóczy-Bródy-Vá­­rosfal utca útvonalon juthat­nak el a Csiky utcára, s hajt­hatnak onnan tovább a Szé­chenyi utcára. Ám ez csak ideiglenes megoldás, a Vá­rosfal utca jellegéből adódó­an nem alkalmas az ütemes közlekedésre, de alternatív útvonalként azért használ­ható. Az önkormányzat a fenn­maradó munkálatok idejére az egriek türelmét és megér­tését kéri. Süli K. 9 770865 910035 18212 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP , 1 . 28 29 % Ma túlnyomóan napos időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Hajnalban 9 fokig hűlhet a levegő, délután viszont akár 31 fok is lehet. ► 13 Boldog névnapot nevű j olvasóinknak!

Next