Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-17 / 216. szám
EGY PERCBEN Kulturális bázis lehet GYÖNGYÖS A város déli telepén 1967 szeptemberében nyílt meg a fiókkönyvtár. A kis bibliotéka időközben átalakuláson ment keresztül, valóban megfiatalodott, az új polcokkal, a színben hozzáillő szőnyegekkel és a színes babzsákfotelekkel gazdagodott. A munkatársak ezután még inkább számítanak a fiatal látogatókra is. Egyúttal kulturális bázist szeretnének teremteni benne. ► 4 Jön a fizetős fogászat? Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség alelnöke szerint a szülők a gyermekeiket veszélyeztetik azzal, ha nem viszik el a szükséges fogászati kezelésekre. Ezért, aki nem tesz ennek eleget, attól meg kellene vonni a családtámogatás egy részét. A felnőtteket azzal ösztönöznék a rendszeres szűrővizsgálatra, hogy az egyébként ingyenes beavatkozásokért pár ezer forintos térítési díjat vezetnének be, amit év végén visszakapnának, ha elvégeztetik a szükséges beavatkozásokat. ► 2 A közgáz bűvkörében EGER Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült dr. Kádek István, az Eszterházy Károly Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának nyugállományú főiskolai tanára az augusztus 20-ai ünnep alkalmából. A kitüntetettel beszélgettünk az elismerés fogadtatásáról, s a pályájáról. ► 5 Jó reggelt! A szeptember közepi átlagokhoz képest nyolc-tíz fokkal le JThet melegebb a héten egy Európába érkező hőhullám miatt, írja a Severe weather. Magyarországon 30 fok fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála. Nagyon szeretem a napsütést, de legalább ennyire a vénasszonyok nyarának titulált évszakot, amikor reggelente ugyan megborzong az ember, de napközben még átjárja minden porcikánkat a melengető napfény. Több évtizedes tapasztalataim alapján szeptemberben a perzselő hőségnek már nincs létjogosultsága. Mi mást tehetnénk most? Próbálunk alkalmazkodni. Mégis barátságosabb lenne, ha ősszel nem perzselne, csak melegítene bennünket a napfény. B. K. Három napig mulatott a város a fesztiválon GYÖNGYÖS Három napon át várták a Fő térre a látogatókat a szervezők színes programokkal, minden korosztály igényeit kiszolgálva. Szombaton délután nemcsak a mátrai borok kedvelőivel telt meg a hely, hanem a gulyást szerető és készítő csapatok is felsorakoztak. A tizenkilencedik Görgényi László főzőversenyre 26 csapat nevezett. A Mátrai Bor-Ászok pincegulyása nyerte el leginkább a zsűri tetszését. A készítők elárulták, a marhalábszár és a füstölt csülök mellé kevés vörösbor is került a bográcsba. A díjat Csernyik István és Hordós Attila hegybírók vették át (képünkön). Képgaléria: Heol.hu Fotó: Czímer Tamás ► 6 Feltűnt másutt is a kettős minőség STRASBOURG Célt ért az azonos márkanéven forgalmazott, de eltérő minőségű élelmiszerek elleni közép-európai küzdelem. Az Európai Bizottság után az Európai Parlament is elítélte a multinacionális gyártók gyakorlatát. A strasbourgi testület szerint elfogadhatatlan a nemzetközi élelmiszergyártók gyakorlata, az ugyanolyan márkanév alatt, ugyanolyan csomagolásban árult termékeknek ugyanolyan alkotóelemekből kell állniuk. ► 7 Több maradt tavaly a szülőknél MAGYARORSZÁG Tavaly 288 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 23,5 milliárddal többet, mint 2016-ban. A családi kedvezménnyel átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak meg a szülők. ► 8 Ingatlant venne? Licitáljon online! MAGYARORSZÁG A családdal együtt albérletben lakunk, de nagyon szeretnénk lakást venni, hogy megszabadulhassunk a bérleti díjtól. Anyagilag nem állunk olyan jól, de a gyerekek miatt igénybe tudnánk venni a családi otthonteremtési kedvezményt, és még hitelt is vennénk fel. Az ingatlanárveréseket nézegetem, mert hallottam, azokon tényleg kedvezően lehet kifogni lakást, házat. De nem tudom, hogy belevágjak-e? ► 12 Rétvári Bence: A kommunista diktatúrák alapvető eleme a megfélemlítés Emlékezni rájuk ma is kötelesség RECSK - A kommunista diktatúra elnyomásáról beszélni nem csupán lehetőség, mellyel 1990 óta élhetünk, nem is csak felelősség és elégtétel, amivel az egykor itt raboskodóknak tartozunk, de kötelesség is az egyetemes emberi értékek nevében - erről is beszélt a szombati megemlékezésen az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. Szerinte, ha nem emlékeznénk az ártatlanul elhurcoltakra, úgy az elnyomást relativizálnánk. Az emlékezés a múltbeli embertelenségek áldozatai előtti főhajtáson túl a jelen és jövő hasonló törekvéseivel szemben hazánk és nemzetünk immunrendszerének megerősítését is szolgálja. Rétvári Bence felidézte, 65 éve zárta be kapuit a kényszermunkatábor, ekkor kezdték eltüntetni az itt 1950- 1953 között történt szörnyűségek nyomait. Szólt arról is, az 1500 raboskodó közül nem mindenki volt a Rákosi-rendszer ellensége. Ezek az áldozatok ártatlanul szenvedtek, csak mert a kommunista diktatúrának alapvető eleme a megfélemlítés. S. S. A lágerben elhunytakra is emlékeztek az esemény résztvevői Fotó: Albert Péter SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 26 27 aT&Kk. C• V# Ma a 6-14 fokos reggel után ismét a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható. Délután 25-30 Celsius-fokot mérhetünk majd. ► 13 Boldog névnapot ildegárc és Zsófia nevű olvasóinknak!