Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-19 / 244. szám
EGY PERCBEN Elkötelezett gyógyszerész HEVES, KÖMLŐ A hevesi dr. Szilva Boglárka nyerte el idén az Év Gyógyszerésze díjat. A méltatásában lendületes, lelkes munkájára hívták fel a figyelmet, s példaértékűnek tartják a betegekkel kapcsolatos gondozási tevékenységét. ► 4 Engedély kell a kutakra HEVES MEGYE December utolsó napja az eredeti határidő, hogy utólagos fennmaradási engedélyt kérjenek az engedély nélkül létesített kutakra a tulajdonosok, gazdálkodók, ugyanis jövő évtől már vízgazdálkodási bírság is járhat a kötelezettségüket elmulasztóknak. ► 3 Hadüzenet intéztetett MÚLTIDÉZŐ Vajon miről írtak egykor a megyénkben megjelent újságok? Mi foglalkoztatta leginkább az akkori olvasókat? Ha választ akar kapni mai kedves lapforgatónk, akkor kérjük, kövesse figyelemmel hetente megjelenő sorozatunkat, amelyben régi lapok írásait idézzük fel. ► 5 A védekezés lehet a kulcs KÉZILABDA Gyöngyösön rendezik a 2018/19-es férfi NB I. első megyei rangadóját ma 18 órától. Az esélyekről, illetve a mérkőzést megelőző hangulatról a két vezetőedzőt kérdeztük. ► 16 Jó reggelt a z óriás gyümölcsgalamb, maori nevén a kereru, igazán cuki tud lenni. Igen nagy testű, mintegy félméteresre is képes megnőni. Ennek a galambfélének jellegzetes a tollazata, a hátán és a fején zöld, a hasán fehér színű. A kereru érett gyümölcsökkel táplálkozik, melyek a szervezetében megerjednek, s olykor előfordul, hogy a madár leesik a fáról, mert„megrészegülve" nem tud megkapaszkodni. A kereru nyerte el idén Új-Zélandon az Év madara címet. Az internetes szavazásban madárszeretők tízezrei voksoltak, az iskolásoktól a nyugdíjasokig. Idén rekordszámú, 48 ezer szavazatot adtak le az új-zélandiak az év madara választáson. Sz. K. A Álcázhatja sebességmérő készülékeit a rendőrség HEVES MEGYE Az autósok egy része mindig siet valahová, vagy ha éppen nem sürgős, akkor csak úgy, meg akarja mutatni, mit tud a kocsija. A rendőrség eddig, egyfajta együttműködésre számítva, rendre közzétette, hol is mérnek éppen sebességet. Azokat a járművezetőket pedig, akik nem értesültek volna erről, a szemből jövők figyelmeztették fényszóróvillantással. A baleseti statisztikák romlása azonban véget vetett a „jó világnak”. A hatóság irányítói, megelégelve a helyzetet, úgy döntöttek, hogy bekeményítenek és a jövőben már rejtett helyeken, lesből is működtetik a traffipaxaikat. ► 2 Fotó: Berán Dániel Hárommilliárd jut óvodai fejlesztésre MAGYARORSZÁG A nagy érdeklődésre tekintettel egymilliárd forinttal megemelték, így hárommilliárd forintból 99 településen kezdődhet el az önkormányzati tulajdonú óvodai és bölcsődei konyhák fejlesztése - közölte a Pénzügyminisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az idei pályázati kiírásra 167 önkormányzat jelentkezett, az igényelt támogatások összege pedig meghaladta az eredetileg erre a célra szánt forrás több mint kétszeresét. ► 7 Sokkal több a csalás, mint egy éve MAGYARORSZÁG Mintegy tizenötezer bankkártyás visszaélést regisztrált a jegybank a kibocsátói oldalon az első negyedévben, több mint 407 millió forint értékben. A veszteségnek igen kis részét viselik az ügyfelek. ► 7 Megvert diák: nyomoz a rendőrség EGER Nem az Egri Dobó István Gimnázium által szervezett hivatalos rendezvényen bántalmazták az iskola diákját - közölte csütörtökön a Hírlappal Csontosné Mészáros Katalin intézményvezető. Ezzel a kijelentéssel a szerdán az egyik országos hírportál által megjelentetett cikkre reagált, amely elsőként számolt be arról, hogy az egri tanulót biztonsági őrök verték meg az Uránia Moziban az elmúlt hét végén tartott eseményen. ► 2 Vidékfejlesztésre eddig húszmilliárd forintot nyertek a hevesiek Változás az agrártámogatásokban DEMJÉN A közös agrárpolitika jövőjéről, a vidékfejlesztési programokról, valamint az öntözésről tartott tájékoztató fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei igazgatósága Demjénben. Papp Gergely, az országos kamara szakmai főigazgató-helyettese kifejtette, a 2020 utáni agrártámogatási rendszerben az uniós költségvetés kisebb hányadát fordítják már agrártámogatásra, ez azonban pénzben nem biztos, hogy csökkenést jelent. Valószínűleg kevesebb jut a nagy gazdaságoknak, növekszik a fiatal gazdáknak nyújtott segítség, s pluszpénz jár majd környezetvédelmi célok teljesítéséért. Dr. Viski József vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár a pályázatokról beszélt. Az uniós pénzeket lekötötték már, de számítanak projektek visszamondására, ezért is szólítják föl a késlekedőket a megvalósításra. Több kiírást is újranyitottak, így mezőgazdasági és feldolgozóüzemek energiahatékonyságának javítására 13 milliárd, borszőlő-ültetvények telepítésére majdnem 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Tervezik pályázatok kiírását élelmiszer-feldolgozás és borászatok számára (50 milliárd), ökológiai gazdálkodásra (12 milliárd), a juh- és kecsketejágazat szerkezetátalakítására (680 millió forint). Heves megyében október 18-ig 836 beérkezett kérelemből 487-et támogattak, a 45,64 milliárdos forrásigényből 20 milliárd forintot hagytak jóvá. Jakab István, a MAGOSZ elnöke a tavaszi jogalkotásról beszélt, így az öröklésről, az osztatlan közös tulajdonokról, valamint a mezőgazdasági öntözésről. T. B. Papp Gergely: Nő a fiatal gazdáknak nyújtott segítség Fotó: T. B, SZERKESZTŐSÉG: E-mail: oseg-#hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP Wg 19 19 ,% Nyugaton a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, keleten folytatódik a felhős idő. Szórványosan várható eső, zápor. ► 13 Boldog névnapot ApS Nándor és Ig f ksáv nevű olvasóinknak!