Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-14 / 38. szám
Lakása foglya a szurkoló EGER „Nótaja” bajban van. Az egri labdarúgás elkötelezett híve, a megyei futballélet kiváló ismerője megkongatta a vészharangot. Más megoldás nincs számára ahhoz, hogy „kiszabaduljon" lakásából. Nótás Attila kendőzetlen őszinteséggel tárta fel súlyos gondját. ► 16 Autóst vezet félre a GPS ANDORNAKTÁLYA Sok autós még mindig nem tudja, merre van az M25- ös gyorsforgalmi út eddig átadott új szakasza. A településen élők azt tapasztalják, hogy - főként a messziről érkezők - addig bolyonganak a GPS-es navigációt használva, amíg a község főútján áthaladva érik el Egert. Vámosi László, Andornaktálya polgármestere egy helyi gazdától értesült a gondról. Azt mondta, naponta több ismeretlen autóst lát a Gesztenyés út végén forgolódni. Egyikük közölte, Egerbe akart eljutni, de a GPS ide hozta. ► 3 Lopni vitte a kisfiát HATVAN, EGER A Heves Megyei Főügyészség Közjogi Szakága - az illetékes Hatvani Járási Ügyészség ez irányú jelzése nyomán - hatósági eljárást kezdeményezett a gyámhatóságnál annak a tízéves kisfiúnak a védelembe vétele érdekében, akit anyja vett rá arra, hogy együtt menjenek lopni egy szupermarketbe. Az esetről dr. Szalóki Zoltán megyei főügyész tájékoztatta szerdai sajtóközleményében a Hírlapot. ► 12 Jó reggelt! Olvasom, a szerelmes férfiak újabban nemcsak vörös rózsacsokrot, hanem szirmokat is rendelnek, hogy azokat a lakásban szétszórva teremtsenek romantikus hangulatot. Egy-egy ilyen szóráshoz ötven rózsa szirmát is felhasználják. Szép lehet. Romantikus. Meg kedves. Belőlem meg vagy kiveszett már a romantika, vagy nem is volt. (Akik ismernek, valószínűleg hozzáteszik, hogy a kedvességgel is így van.) Szóval bennem az a kínzó kérdés merült fel elsőként, mikor a sziromszétszórós divatról hallottam, hogy vajon mi történik utána. Nem a romantikus estén, azt el tudom képzelni, hanem másnap. Ki szedi össze, amit szétszórtak? Ki takarít? G. R. 4 * Egyre több szakember kell az új bölcsődékbe HEVES MEGYE A következő években országszerte 21 ezer új bölcsődei férőhelyet létesítenek. Mind a városokban, mind a falvakban több lesz a legkisebbeket befogadó intézmény. Az új bölcsődékbe új szakemberek is kellenek, ám úgy tűnik, belőlük nem lesz hiány. Egyelőre megyénkben a legtöbb helyen gyorsan találnak szakembert, az Eszterházy Károly Egyetem csecsemő- és kisgyermeknevelő szakára pedig minden évben sokan jelentkeznek. A végzett hallgatókban, hogy még tanulmányaik alatt állásajánlatot kapnak, a bölcsődék hamar felveszik a tehetséges tanulókat. Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel ► 3 Soha ennyi turista nem járt még itt MAGYARORSZÁG Új strandfejlesztési programot jelentenek be a napokban, a megerősített állami szerepvállalásnak köszönhetően elkezdődik a balatoni hajózás fejlesztése is - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Guller Zoltán. A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte: tavaly 650 ezerrel több, összesen 12 és fél millió vendéget és egymillióval több, csaknem 31 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek. ► 7 Szabályok a jobb alvásért MAGYARORSZÁG Hazánkban a krónikus kialvatlanság ma népbetegség szerepel egy erről szóló felmérésben. Ennek ellenére az érintettek jó része csak legyint a panaszokra. Pedig könnyen segíthetünk magunkon. ► 11 Csitul az influenza megyei aktivitása HEVES MEGYE Bár már csökkent, de még a járványküszöbérték sokszorosa az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók aránya a megyében - közölte szerdán a Heves Megyei Kormányhivatal. Dr. Pozsgai Szabolcs helyettes megyei tiszti főorvos szerint az influenzajárvány a múlt héten érhette el a csúcsot, remélhetően kevesebb beteggel számolhatunk. Február 4-10. között háromezer felett volt az influenzagyanús páciensek száma. Süli K. Hűtlen kezelés gyanúja miatt indult rendőrségi nyomozás a községben Jogászt fogadhat az önkormányzat KERECSEND Nincs könnyű helyzetben a képviselő-testület. A normális, gördülékeny döntéshozatal ugyanis egyre nehezebb. A faluban sokan tudják, hogy Román István képviselő több alkalommal is följelentette már a község jegyzőjét. Vádolta ügynökmúlttal, amiből semmi nem bizonyult igaznak, s ezért utóbb bocsánatot kért. Két éve újabb eljárás indult Román István kezdeményezésére a jegyző ellen hamisított magánokirat felhasználása miatt. Ennek a hátterében az állt, hogy egy ingázó munkatársat a jegyző hamarabb engedett haza a hivatalból, hogy elérje a menetrend szerinti autóbuszát. A hölgy hazaérve is rendszeresen dolgozott. E szabálytalanság miatt indult nyomozás, amely ügyészségi határozattal zárult. Ebben elfogadták a jegyző érveit, s az eljárást végül megszüntették. Ebbe Román István nem nyugodott bele. Most is úgy véli, a polgármester is mulasztott, amikor kérésére nem indított időben vizsgálatot a fenti ügyben, s nem függesztette fel a munkavégzés alól a község jegyzőjét. ► 2 A faluközpont felújítása is része a feljelentésnek, ami alapján vizsgálódnak Fotó: Barta Katalin 9770865 910042 19038 SZERKESZTŐSÉG: E-mail szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 98 Ma felhős-napos időre van kilátás, eső északkeleten lehet. Az északi szelet erős lökések kísérhetik. Reggelre a Dunától keletre képződhet köd. ► 13 i d dog névnapot és Bálint nevű olvasóinknak!