Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-28 / 73. szám
EGY PERCBEN Időutazás a romok között SELYP Az egykori cukorgyár területén tett mai barangolás sokkal inkább szürreális élményt nyújt, semmint kedves emlékű séta a múltban. A több mint százéves üzemet 1998- ban zárta be az akkori francia tulajdonosa. A gyártelepet ezt követően eladták egy vállalkozásnak, amely kiszerelte a hasznosítható fém alkatrészeket, majd a romokat hátrahagyva távozott. A területet ismét értékesítették, annak jelenlegi gazdája úgy nyilatkozott, igyekszik rendbe tenni, amit csak tud. ► 4 2019. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK • XXX. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES MEGYEI HIRLAP www.heol.hu Nemcsak csemetével, hanem makkvetéssel is Megújulhatnak az erdeink tavasszal HEVES MEGYE A pétervásárai erdőterületen is ültetik már a facsemetéket, ugyanis tavasszal az erdőkben is fontos munkák kezdődnek. Magyarország igen szigorú erdőtörvénye kötelezi az erdőgazdálkodót arra, hogy a kivágott fák helyére újakat ültessen. Ez történhet természetes és mesterséges úton egyaránt. Éppen két hete dolgoznak a csemeteültetők a Mátra, a Bükk és a Heves-Borsodi-dombság erdeiben, ahol több mint egymillió fácskát ültetnek el. Fotó: Egererdő Zrt. ► 3 Rajtra készen várakoznak HEVES MEGYE A Magyar falu program koordinálásával megbízott kormánybiztos az elmúlt napokban több megyében - köztük Hevesben is - személyesen konzultált az érintett kistelepülések vezetőivel és egyházi elöljáróival. Megkérdeztük helységek polgármestereit arról, hogy hol és főleg mire lenne a legnagyobb szükség. ► 2 Jó reggelt! Furcsa kerti kiegészítőt leltem egy üzletben, egy pici faházikót, aminek a leírásában az állt: rovarhotel. Nem tudtam mire vélni a szerkezetet, azt hittem, újabb kacat, amire kidobhatjuk pénzüket. Ám a minap találtam egy cikket, és megvilágosodtam. Bizonyos rovarok, főként az igen jótékony méhek szaporodását segíthetjük ilyen kis objektummal, ha kihelyezzük a kertbe, panellakás esetén az ablakpárkányra. A magányos fajta méhek a faházikó apró vájataiba petéznek, s lárváik itt fejlődnek méhecskévé. Mit ne mondjak, rögtön szeretettel gondoltam a rovarhotelre. Bárcsak minden kacatnak hitt tárgyban ilyen kellemeset csalódhatnék. Süll K. t Mi Fókuszban a vármúzeum néprajzi összeállítása Emlékezés a gyűjtőre EGER A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményét - a Fókuszban a gyűjtemény programsorozat részeként - ismerhették meg közelebbről az érdeklődők a Dobóbástya konferenciatermében szerdán. Szegedy-Maszák Györgyné Holló Valéria műgyűjtő munkásságáról beszélt dr. Szemerkényi Ágnes néprajzkutató, a néprajztudomány kandidátusa, Holló Valéria menye. A kerámiákat és bútorokat Császi Irén néprajzkutató, muzeológus mutatta be, a viselettextil- és pásztorművészeti gyűjteményt Zábrátzky Éva néprajzkutató, muzeológus tárta fel. A rendezvénysorozat a Hatvan hatás - A Dobó István Vármúzeum 60 éve című időszaki kiállításnak a része. Sz. K. A műgyűjtő indította el a néprajzi gyűjteményt Fotó: Huszár Márk További képek és értékelés: HEOL.hu Ledolgozta hátralékát a szolgáltató MAGYARORSZÁG Vége a számlakáosznak. Csaknem teljesen ledolgozta hátralékát, és március végéig - néhány kisebb település kivételével - minden fennmaradt 2017-es és 2018-as számlát kiküld az ügyfeleknek az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. - tájékoztatta a Magyar Nemzetet a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya. A hátralék döntő részének feldolgozása már a múlt év végén megtörtént, amikor két és fél millió számlalevelet küldött ki a köznyelvben kukaholdingnak nevezett társaság. A fizetési felszólítások összesen 21 milliárd forintról szóltak, eddig 3800-an éltek az igénybe vehető részletfizetéssel. Az NHKV biztosította késedelmes számlánként a plusz harmincnapos fizetési határidőt is. ► 7 Mozgássérültek kommunikációját segítik a megyében HEVES MEGYE Tizennyolc, az infokommunikációs akadálymentesítést segítő alapeszközt adtak át súlyosan mozgáskorlátozott emberek számára a közeli napokban megyénkben. A jogosultak laptopokat, valamint tableteket kaptak, s nemsokára a segédeszközökből jut nekik - tudatta lapunkkal Hovanecz Józsefné. A Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületének elnöke elmondta, egy országos projektnek köszönhetően kaptak eszközöket az érintettek, akiknek mentorok tanítják majd a készülékek használatát, de segítségükre lesz egy könnyen kezelhető honlap, s több applikáció is. Az elnök asszony arról is beszélt lapunknak, hogy az említett projekt 728 millió forintból valósul meg, országszerte csaknem hatszáz mozgáskorlátozott ember válhat ennek köszönhetően önállóbbá mindennapi életében. Az új eszközökkel könnyebben tudják ugyanis intézni hivatalos ügyeiket, mindemellett még a tanulásban is segítségükre lehetnek. Hozzátette: az elkövetkezőkben további eszközök igénylésére is lehet majd pályázni, erről az érintettek a Mozgássérültek Heves Megyei Egyesületénél kérhetnek és kaphatnak bővebb tájékoztatást. Süll K. 9 >770865 910042 19073 MA HOLNAP SZERKESZTŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 1314 Ma kora reggel mínuszt is mérhetünk, ám napközben 9-15 fok várható. Helyenként kisüt a nap, helyenként megélénkülhet az északias szél. ► 13 dog névnapot a Johanne és Gedeon nevű olvasóinknak!