Heves Megyei Hírlap, 2019. szeptember (30. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-21 / 220. szám

Jött a pótlás a rezsihez EGER Nyugdíjassá válva az idős em­ber kiszakad a megszokott életrit­musából, társadalmi környezetéből. Ezért van nagy jelentősége az időse­ket tömörítő kluboknak, egyesüle­teknek, amelyek segítenek a szabad­idő kellemes eltöltésében is. A me­gye egyik legaktívabb szervezete, az Ezüstidő Szabadidős Egyesület el­nökével, Fűrész Jánossal beszélget­tünk mindennapi örömeikről, gondja­ikról. A megyeszékhely minden ötö­dik lakosa a 65 év feletti korosztály­hoz tartozik. Az időseket összefogó szervezet vezetőjeként úgy vélekedik, a 2010-es kormányváltás óta folya­matosan érezhető, hogy odafigyelnek a szépkorúakra. A döntések kiszá­míthatók, sőt jóleső meglepetések is érik őket, érzik a munkában eltöltött évek után járó megbecsülést és gon­doskodást. ► 2 Tizennyolc éve a faluért DEMJÉN A Demjéni Turisztikai, Ter­mészetvédelmi és Borbarát Egyesü­let 2001-ben alakult azzal a szán­dékkal, hogy a faluban élők számá­ra változatos programokat, rendez­vényeket szervezzenek, önkéntes munkákkal szebbé tegyék a telepü­lést. Első nagyobb eseményük, az önkormányzattal együttműködve, a millenniumi ünnepség volt. Ezen­kívül évente több alkalommal szer­veztek lomtalanítást, közterület-ta­karítást, temető-karbantartást, mi­vel akkor még ezt az önkormány­zat nem biztosította. Az alapítványt héttagú kuratórium irányítja, tag­ságuk nincs, csak önkéntes segítő­ik vannak. ► 6 Jó reggelt! O­lvasom a meglepően hang­zó címet az egyik internetes hírportálon: „Amerikai ka­tonalányok vadásznak magyar fér­fiakra”. Az idézett felvezetés nem árul el információt arról, hogy hány éves korig terjed ki ez a férfi­vadászat. Ezért is lehet, hogy egy pillanatra birizgálta a fantáziá­mat, miről is van szó. Nem a re­ménykedés mondatta ezt, inkább az aggodalom: ha hetvenig belefér, akár még áldozat is lehetek. De ha­mar megnyugodhattam. Kiderült ugyanis, hogy magukat katonának álcázó netes csalókról van szó. Ko­rábban ugyan csak nőkre vadász­tak, újabban férfiakra is egy-egy álprofillal. Megnyugodtam. Nincs jelentősége az életkoromnak... S. S. www.heol.hu Díjesővel honorálták a színes egri virágözönt EGER A Virágos Egerért, Szép Környezetért, illetve a Legszebb Konyhakertek verseny díjátadó ünnepségén Habis László, a város polgármestere mondott köszöntőt és adta át a díjakat. A városháza dísztermében tartott pénteki eseményen hét kategóriában több tucat elismerést vehettek át a legjobbak. Polgármesteri különdíjban a Hajléktalanok Gondozó Háza, a Kertbarát Kör Egyesület, Szőkéné Komenczi Anikó, Győri Lászlóné és dr. Csankné Szántó Klára részesült. Fotó: Berán Dániel Olcsón veszik át a magyar bort BOREXPORT Az utóbbi évek hazai borexportját jellemző, 1,2-1,3 eurós literenkénti át­lagár után, 2018-ban, ami­kor a kivitt bor mennyisé­ge megugrott, már az egy eurót sem érte el a külföl­dön eladott bor után kapott literenkénti bevétel - derül ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa statisztikájából. A gond összetett, a megfelelő marketing hiányától a rossz fajtaválasztásig. ► 7 Semmit rólunk nélkülünk! KIADVÁNY A fogyatékosság­gal élők érdekében tett in­tézkedéseket ismertető kiad­ványt jelentetett meg a kor­mány, közölte Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott­ja. Füzet és hangoskönyv for­mában is megjelent a Sem­mit rólunk nélkülünk! című kiadvány. MW Hat csapatunk a labdarúgó Magyar Kupában Az NB I.-es Fehérvár és az Újpest is vendég HEVES MEGYE A labdarúgó Magyar Kupa 128-as főtáb­láján megyénkbeliként hat csapat fogadhat magasabb osztályban szereplő ellen­felet a hétvégén. Egerben a címvédő Mól Fehérvár FC szombaton 11.45-től tévés meccsen lép pályára, míg másik NB I.-es együttes­ként az Újpest FC Hatvan­ban szerepel. Ez utóbbi ös­­­szecsapás ugyanúgy ma 15 órakor kezdődik, mint a Pé­­tervására-Ménfőcsanak, az Egerszalók-PMFC és a He­­ves-Füzesgyarmat párharc. A Gyöngyösi AK gárdája va­sárnap 15 órai kezdettel az NB II.-es Szombathelyi Hala­dás csapatával szemben pró­bálja kivívni a továbbjutást, ami egy meccsen dől el. Döntetlen esetén hosszab­bítás következik, majd szük­ség esetén tizenegyesrúgá­sokra kerül sor. ► 16 Két éve a Puskás Akadémia gárdáját fogadta az ESE (játékosai pirosban) Fotó: Huszár Márk A4 1 ' niteámapteM1 ® r , (dteSlottíH ®* S' • kaes« A jjjnisokn ® t A * A lucerna reneszánszát éli újra FEHÉRJEFORRÁS Egyre na­gyobb népszerűségnek ör­vendenek a gazdálkodók kö­rében a fehérjenövények. A szója mellett kezdenek fel­zárkózni az úgynevezett al­ternatív fehérjeforrásnak számító kultúrák is - írja a Magyar Nemzet. A lucerna vetésterülete évek óta emel­kedik, s idén a szegletes led­­neket is felfedezték a gaz­dák. A lucerna igen értékes, sokoldalú növény. ► 7 Már mintegy ötvenezren igényelték TÁMOGATÁS Több mint öt­venezren igényelték a csa­ládvédelmi akcióterv vala­melyik elemét - ismertette Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár. Ki­emelte a falusi csokot, mely­nek célja, hogy növelje a vi­dék vonzerejét. Elmondta, a nagycsaládosok autóvásárlá­si támogatására 13 ezer kére­lem érkezett be. MW 9 *770865 910066 19220 SZ­E­R­KESZT­ŐSÉG: E-mail: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-111 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP víy 18­20 Ma kezdetben keleten, északkeleten lehet felhő­­sebb az ég, de napközben már szerencsére min­denhol a szikrázó napsütésé a főszerep. ► 13 Boldog névnapot Mirella és Máté nevű .VAijjPL.. olvasóinknak!

Next