Heves Megyei Hírlap, 2020. október (31. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-10 / 238. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Fiat-csodák felvonulása EGER Ma és holnap rendezik meg az Őszi Egri Fiat(ka) Túra 2020 elnevezésű rendezvényt a nuova Fiat 500 Klub Magyarország és a nuova Fiat 500 Klub Dél-Magyarország szervezésében. A résztvevők délelőtt 10 órakor gyülekeznek a Tesco parkolójában, majd Bélapátfalván keresztül a Lak-völgyi tóhoz indulnak. Innen az Érsekkert lesz a cél, ahol felsorakozás és fotózás következik. Az átparkolást és az ebédet követően indulnak a Frank Tivadar utcába, majd gyalogos program keretében megnézik a belvárost és a várat. T. D. Munkácsy: még két nap HATVAN Október 11-én, vasárnap, 17 órakor bezár a Munkácsy Mihály műveit reprezentáló kiállítás a Hatvany Lajos Múzeumban. A képeket a júliusi nyitástól több mint nyolcezren tekintették meg, a látogatók mintegy kétszáz településről érkeztek. A kiállítóhelyen felkészültek az utolsó nyitvatartási napokra. Turnusonként 15 embert engednek be, de a múzeum munkatársai valamennyien ügyeletben lesznek. Senkit nem küldenek el, hogy aki szeretné, megtekinthesse a képeket. T. D. Átadják a piacot is LŐRINCI Megkapta a műszaki és a használatbavételi engedélyeket a Zöldülő Városunk II. elnevezésű projekt keretében átalakított, felújított közösségi ház a hozzá épített piaccal és vendéglátóegységekkel. A főtéri létesítmény átadását október 17-én, szombaton, 11 órától tartják meg, amelynek során kulturális műsor - mások mellett Peter Sramek fellépésével -, valamint egyéb gyermek- és felnőttprogramok várják az érdeklődőket. A hivatalos avatás 15 órakor kezdődik. T. 0. Hatvanban drágábbak a bérlemények, mint Egerben Csökkent az albérlet ára térségünkben is Egy friss elemzés szerint a kiadó lakások bérleti díjának alakulását bemutató lakbérindex szerint augusztusban 6,4 százalékos volt a díjak csökkenése éves összevetésben. Az összefoglaló szerint a magyar albérletpiacon a bérlők vannak kedvezőbb helyzetben, a bérleti díjak pedig tovább csökkennek. Szakembert kérdeztünk a Heves megyei árak alakulásáról. Molnár Helga helga,molnar@mediaworks.hu HEVES MEGYE 2019 szeptemberétől alapvetően egy természetes folyamatnak köszönhetően - az albérletárak folyamatosan esni kezdtek. A koronavírus első hullámának időszaka alatt folytatódott a csökkenő tendencia egészen májusig. Idén a Heves megyei albérletárak áprilisban érték el a legalacsonyabb szintet, amely szerint átlagosan 1702 forintot kértek egy négyzetméterért - osztotta meg lapunkkal Jámbor Gabriella, az Ingatlannet. hu marketingmenedzsere. Augusztusban, az egyetem indulása előtt az albérletárak ismét nőttek, egészen az átlagos 1866 forint per négyzetméteres árig. Ez azt jelenti, hogy egy ötven négyzetméteres albérletet áprilisban megközelítőleg nyolcvanezerért, míg augusztusban 93 ezer forintért lehetett kivenni. Természetesen a valóságban nemcsak a lakás alapterületének mérete határozza meg az árakat, hanem a lakás elhelyezkedése vagy akár a felújítottsági foka, felszereltsége is - tette hozzá. Mint mondta, tavalyhoz képest az árak igen látványosan változtak. Az év ugyanazon hónapjait összevetve megállapítható, hogy 2020 január és április között nőttek az árak tavalyhoz képest. Májustól azonban a tendencia megfordult, és átlagosan kilenc-tíz százalék körüli csökkenés tapasztalható. Kértük, hasonlítsa össze megyénk legnagyobb városainak árait. Kiderült, Hatvanban 2042, Egerben 1992, míg Gyöngyösön 1473 forintot kérnek egy négyzetméterért a bérbeadók. Hatvan esetében az augusztusi árak kiugróan magasnak bizonyulnak, melynek alakulása akár természetes folyamatnak, akár a szeptemberi iskolakezdésnek is betudható - emelte ki. Természetesen napjainkban megkerülhetetlen a koronavírus-járvány, adódott tehát a kérdés, hogyan hatott a piacra a pandémia. A koronavírus-járvány az albérletpiacot nagymértékben meghatározta. A kínálat megnövekedett, a kereslet lecsökkent, amely automatikusan magával vonzza az árak csökkenését is. Fővárosunkban az idén kilencszázalékos visszaesés jellemzi az albérletpiacot. Heves megyében is tapasztalható ez a mértékű visszaesés. A második hullámban, az árak további mérséklődésére, stagnálására lehet számítani - mondta. Költözés. A koronavírus-járvány az albérletpiacot nagymértékben meghatározta Shutterstock-fotó Országosan is csökkennek az árak Az országos átlagot meghaladó mértékben, 10,2 százalékkal csökkentek a budapesti lakbérek. Pest megyében 3,7 százalékkal, a dél-alföldi régióban 3,6 százalékkal, a Nyugat-Dunántúlon három százalékkal mérséklődtek a bérleti díjak, a dél-dunántúli térségben pedig 0,8 százalékos volt a visszaesés az ingatlan.com szerint. A Közép-Dunántúl kiadó lakásainál ugyanakkor 0,2 százalékos emelkedés történt, az észak-magyarországi albérletekért pedig 2,4 százalékkal többet kellett adni. A díjcsökkenés a legerősebb albérletpiaccal rendelkező fővárosban volt a leglátványosabb. A piacot meghatározza a gazdasági bizonytalanság, így a tulajdonosok engedtek a díjakból. További izgalmas hírekért látogasson el ide: HEOL.hu A nemrégiben elhunyt Csupin Pálra is emlékeztek a népművészeti tárlatnyitón EGER - Harmincegy alkotótól mintegy kétszáz művet tekinthetünk ma itt meg - árulta el Kiss István, a Heves Megyei Népművészeti Egyesület elnöke. A Velünk Élő Népművészet címmel, péntek délután megnyitott tárlat egyben a Maratoni Folkhétvége nyitánya is volt. Az eseményen Berecz Mátyás alpolgármester elmondta, hogy a népi kézművességből minden művészeti ág sokat merített. Fehér Zsombor kétszeres Fonogram díjas előadóművész az esemény fényét emelve azon a somogyi hosszú furulyán játszott, melyet a nemrégiben elhunyt Csupin Pál népzenész készített. Beszprémy Katalin, a Hagyományok Házának népművészeti tárvezetője ismertette, hogy a Heves megyében élő népi iparművészek válogatott tárlatán fafaragásokban, hímzésekben, bútorokban és viseletdarabokban is gyönyörködhetett a közönség. - Egy nép művészete akkor él, ha nem csupán a múzeumokban találkozunk vele. Az itt látható szebbnél szebb alkotások, tradicionális és újraalkotott tárgyak kulturális örökségünk értékes darabjai - emelte ki. Sz. M. L. Fehér Zsombor (balról), Beszprémy Katalin és Kiss István a megnyitón Fotó: Huszár Márk 2020. OKTÓBER 10., SZOMBAT Több mint tíz kilométeren újul meg az M3-as HEVES MEGYE Több szakaszon, több mint tíz kilométeren újul meg az M3-as autópálya. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő időszakban szakaszosan, ütemezetten adja át a munkaterületet a kivitelezőknek. A munkavégzéshez kapcsolódó korlátozások október 12-én lépnek életbe, a beruházások várhatóan november végén fejeződnek be. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, teljes egészében hazai forrásból, közel 1,5 milliárd forint értékben fejlesztik a sztrádát. A beavatkozások Aszód térségében a külső sávot, a 85-ös és 90-es kilométerszelvények között, Ludas környékén két szakaszon a külső és a belső sávot érintik majd. Másfél milliárd jut most a sztrádára A társaság közlése szerint a több szakaszt érintő munkálatokhoz a meghatározott ütemterv alapján építik ki a tereléseket. Ahol szükséges, illetve lehetséges, ott sávelhúzásos terelés mellett zajlanak a munkák, hogy az autópálya kétszer kétsávos kapacitása megmaradhasson, így az Aszód térségi szakasz felújításánál a Nyíregyháza felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és a külső sávon haladhat, míg a Budapest felé vezető oldalról egy sávot átterelnek a Nyíregyháza felé vezető oldal belső sávjára, a munkavégzés mellett a Budapest felé vezető oldalon a belső sávot használhatják majd a közlekedők nyolcvan kilométer/órás sebességkorlátozás mellett. A felújítási munkák során rövid ideig a 90-es jelű Nagyfüged, Ludas csomópontban sem lehet majd felhajtani a főváros felé, az időjárási körülményektől függően előreláthatóan október 17-e és 22-e között. A csomópont további három le- és felhajtó ágait a munkálatok nem érintik, azok a munkavégzés ideje alatt továbbra is használhatóak lesznek majd - hangsúlyozták. M. H. A háziorvos később számol majd be KERECSEND Többen is kíváncsiak lettek volna a településen dolgozó háziorvos tájékoztatójára, ám beszámolójára novemberig várni kell. Ez is kiderült a minap megtartott képviselő-testületi ülésen, amelyen a védőnői szolgálat tevékenységéről, a Magyary Károly Általános Iskola 2019/2020-as nevelési évben végzett munkájáról is számot adtak az intézmények vezetői. Román Lászlóné, az iskola igazgatója azt hangsúlyozta, hogy kiváló a kapcsolat a fenntartóval, a Egri Tankerületi Központtal, illetve az önkormányzat vezetésével is. Az ülésen részt vett Ballagó Zoltán tankerületi igazgató is, aki ugyancsak méltatta az iskolában dolgozók munkáját, s külön köszönetet mondott azoknak a szülőknek, akik segítették gyermekeik és a pedagógusok munkáját a digitális átállás ideje alatt. Elhangzott, már benyújtották a pályázatot a Magyar falu programon belül a helyi tornaterem felújítására, s bíznak annak kedvező elbírálásában. Ha sikerül az ötvenmilliós támogatást megszerezni, jó esetben jövő tavasszal kezdődhet a munka. B. K. ■*