Heves Megyei Hírlap, 2021. szeptember (32. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

EGY PERCBEN Élettársa nagy késsel támadta a HEVES MEGYE Majdnem tragédiával végződött az élettársak közötti vita az egyik megyebeli kis településen. Az aj­tón át, erőteljes rúgással tudott csak ki­törni a házból az a férfi, akit az élettársa késsel megszurkált. A nővel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntet­tének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a napokban a Heves Megyei Főügyészség. ► 2 Fejlesztik a városközpontot VERPELÉT Több mint négyszázmillió forintos pályázati forrásnak köszön­hetően újul meg a város főtere, és a helyi piac is új, modern környezetbe kerül. A helyközi buszváró közleke­dése teljesen új formát ölt, amely sok fennakadástól kíméli meg ezután az utasokat és azokat is, akik portéká­jukat kínálják. A beruházások vár­hatóan jövő évre fejeződnek be, s ad­dig is nagyban érintik a helyiek éle­tét, ezért a polgármester együttmű­ködésüket kéri. ► 4 így bányásztak Egercsehiben EGERCSEHI A településen működött a megye egyetlen mélyművelésű szénbányája, több száz családnak biztosítva megélhetést. Az utolsó csille szenet 1990. január 31-én dél­tájban hozták föl, ezzel megpecséte­lődött a családok sorsa. Most a feke­te gyémánt nyomában címmel nyílt állandó kiállítás Egercsehi bányá­szatának történelméről. ► 6 2021. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT • XXXII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM. ÁRA: 200 FT. ELŐFIZETVE: 138 FT. w wrc­h m Ij>5 MEGYEI HÍRLAP www.heol.hu Kétezer-ötszáz gólya kezdi meg tanulmányait / * • Szentmisével nyílt meg az új tanév EGER Ünnepélyes keretek között nyílt meg a 2021/22-es tanév az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen pénteken délelőtt a Lí­ceum díszudvarán. Az évnyitón misét celebrált dr. Ternyák Csaba érsek, nagykancellár. (képünkön)­­ A mai tanévnyitó ünnep más, mint a korábbiak. Az intézmény új néven, új fenntartóval, új programmal indult. Változás az is, hogy szentmisével kezdjük a tanév­nyitót, vagyis Isten segítségét kérjük egész évi munkánkra - fogalmazott. A szentmise után dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektor köszön­­ tötte a jelenlévőket. Fotó: Berán Dániel ► 3 Jó reggelt­­ án Sur zenész azt állítja, hogy ő az első ember ezen a boly­gón, aki aranyláncokat ope­ráltatott a fejére, hajnak. Pontosab­ban horgokat, amelyekre azokat be­akaszthatja. Az igazság az, hogy va­lami mást akartam, mert láttam, hogy mindenki festeti a haját, remé­lem, most nem kezd el mindenki utá­nozni - idézi a reggaeton zenészt a LadBible. Az egyszer biztos, hogy a furcsa testékszer hatására a közössé­gi médiás követői száma a sokszoro­sára emelkedett a portál szerint. De az is valószínű, hogy korábban senki­nek nem jutott még eszébe ilyen fur­csa testékszert viselni. Szerintünk nem véletlenül, de azért nem lennénk meglepve, ha valóban követnék néhá­nyan a különös példát. Sz. M. L. D Újra együtt a kiváló hazai és határon túli népművészek Hagyomány és modernitás EGER Idén 11. alkalommal rendezik meg a Heves Me­gyei Népművészeti Egye­sület (HMNE) szervezésé­ben a kétnapos Viseletek ré­gen és ma című Országos Viseletkonferenciát, s az eh­hez kapcsolódó Hagyomány és divat című kiállítást a Bartakovics Béla Közösségi Házban.. A tegnap délelőtt kezdődő és ma záruló rendezvényen közel száz hazai és határon túli szakember vesz részt. Idén harminc alkotó hozta el a hagyományos motívum­kinccsel díszített, újragon­dolt kollekcióját. Kiss István, a HMNE elnö­ke érdeklődésünkre elmond­ta, szeretnék, ha a konferen­cia hozzájárulna az olyan ma is hordható viseletek népsze­rűsítéséhez, amelyek híven őr­zik a tájegységek motívumait. A rendezvény megálmodó­ja, Nagyné Váradi Anna úgy fogalmazott, hogy a különle­­­­ges alkalmakra nincs szebb és egyedibb öltözet a természetes alapanyagokból készült, szé­pen díszített viseleteknél. Az idei konferencián szó esik az etno-divatról, Rottschild Klá­ra divattervező legendás életé­ről, a parasztpolgári viseletek megújításáról. B. K. Legszebb darabjaikat hozták el a viseletkészítők Fotó: H. M. Más felfogást­­ képviselünk BUDAPEST A magyarok soha nem vesztették szem elől a küldetésüket - hangsúlyoz­ta Orbán Viktor a Mathias Corvinus Collegium évnyitó­ján. A miniszterelnök hozzá­tette, az a tény, hogy a XXI. század Ázsia százada lesz, egyáltalán nem ördögtől va­ló, ugyanakkor lelkileg meg­viseli a szellemi elsőségére oly büszke Európát, illetve a világ gazdasági és katonai vezetéséhez szokott Egyesült Államokat is. Úgy vélekedett, amögött, hogy 400 évig a Nyugat járt a világ előtt, mindvégig ott volt a Nyugat kivételesség- és küldetéstudata is, amely inspirációt és önbizalmat adott neki. Valami azonban megváltozott a XXI. század elejére. ► 9 A régióban egyre több a fertőzött VÍRUS Régiószerte nő az új fertőzöttek és a kórházi ápo­lásra szorulók száma, és miközben vakcinából már nincs hiány, a lakosság átol­­tottsága nemigen mozdul az 50 százalék környéki szint­ről - írja a Világgazdaság. Romániában nem terveznek országos lezárást, bár az el­múlt napokban­ meghaladta a kétezret a napi esetszám, ami csaknem kétszerese az utóbbi két hét átlagának. Jelenleg több mint 3700 fertőzöttet ápolnak kórház­ban a 19 milliós országban, ezekből mintegy 90 kis­korú. ► 7 Húsz éve omlottak le a tornyok NEW YORK Pontosan húsz éve, 2001. szeptember 11-én támadta meg az al-Kaida az Egyesült Államokat. A mint­egy háromezer ember életét kioltó merényletsorozat után az USA a terrorizmus elleni háború jegyében megtámad­ta az Osama bin Laden ter­rorvezért állítólag bújtató af­ganisztáni tálibokat. Sajtóértesülések szerint Joe Biden utasításba adta az igaz­ságügyi minisztériumnak, hogy a következő hat hónap során fokozatosan hozzák nyil­vánosságra a Szövetségi Nyo­mozó Iroda titkosított vizsgá­lati dokumentumait. ► 8 SZERKESZTŐSÉG: Email: szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-1H TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 HOLNAP 26 28 Ma csak kevés fátyolfelhő jelenhet meg a többórás napsütés mellett, illetve estefelé a nyugati határ­szélen gomolyfelhős lehet az ég. ► 13 dog névnapot Teodóra és Igor nevű olvasóinknak!

Next