Heves és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék Hivatalos Körözvényei, 1876 (2. évfolyam, 1-37. szám)
1876-01-14 / 2. szám
10 25. 98./a. 36469. szám. A m. kir. honvédelmi minisztertől. Heves és Külső-Szolnok t. e. vármegye közönségének. Az 1874-ik évben tartott ellenőrzési szemlék eredményéről a cs. és kir. közös hadügyminisztériumhoz beérkezett jelentések, összehasonlítva az 1873-dik évi szemlék eredményeivel, kedvezőbb számarányt mutatnak ki, a kielégítő mentség nélkül elmaradottak és az ellenőrzési szemlére behívottak között, valamint a tartósan szabadságoltak, és tartalékosok nyilvántartásában is folytonos javulás ismerhető ugyan fel, — mindazonáltal mégis arról tanúskodnak azok, hogy e részben még számos hiány maradt fenn, amelyeknek jövőre nézve elhárítására és mellőzésére minden nyilvántartási hatóságnak szakadatlanul törekedni kell. E czélból a cs. és kir. közös hadügyminiszter velem, és a cs. és kir. honvédelmi miniszterrel egyetértve, folyó évi augusztus 28-án 5714. szám alatt valamennyi cs. és kir. hadfőparancsnokság és a hadkiegészítési teendőkkel megbízott katonai parancsnokságokhoz a következő rendeletet, illetőleg utasítást bocsátott ki: úgy mint: 1 ör. Az egyes jelentésekből összeállított általános átnézetben előtüntetett ellenőrzési szemle eredményei, — némely főhad- (katonai) parancsnokságok kerületeiben oly különbözők, hogy ezen különbségek a lakosságnak egyedül helyi, vagy kereseti viszonyaiból meg nem fejthetők, hanem azon föltevésre vezetnek, hogy az elsőfokú katonai vagy közigazgatási nyilvántartási hatóságok is — a szabadságoltak és tartalékosok nyilvántartása körüli teendők teljesítésében nem mindenütt fejtenek ki kellő tevékenységet. A főhad- (katonai) parancsnokságok tehát utasíthatnak ezen feltűnő észleletek okait kipuhatolni és az eredményhez képest a megkívántató intézkedéseket megtenni, szükség esetében pedig az illetékes honvédelmi miniszterhez e tekintetbe orvoslásért fordulni, hogy jövőre az illető hadkiegészítési kerületben kielégítő eredmény éressék el. 2- or. A helység (község) meghatározása, ahol az ellenőrzési szemlék az egyes járásban megtartandók, a katonai szolgálati viszonyok körüli utasítás 32-ik szakasz 5. pontja értelmében a hadkiegészítő kerületi parancsnokokat, egyetértőleg az illető törvényhatósággal, illeti meg, és az ugyanazon szakasz 4-ik pontjában foglalt fölhatalmazások tökéletesen elegendők arra, hogy minden előfordulható, s figyelemre méltó körülmények kellően tekintetbe vétessenek. Csak azon esetben, ha ezen hatóságok közt az egyetértés létre nem jönne, kérendő ki felsőbb hatóságok elhatározása. Az ellen, hogy a folyó évre kitűzendő szemlenapok ideigleneseknek tekintessenek, és hogy azok csak a közelebbi ellenőrzési szemléken tett tapasztalatok alapján állapíttassanak meg véglegesen, akadály nem forog fenn. A szemlenapoknak kellő beosztására biztos alapul a minden egyes ellenőrzési helyre meghívott nyilvántartási illetékes, és a jelentkező nem illetékes szemlekötelesek számáról vezetendő előjegyzés szolgáland. Az ellenőrzési szemlék megtartása iránti tervezetek az ellenőrzési tisztek utazásai és ügyködései terveivel oly szoros összefüggésben állanak, hogy ezen tervezetek csakis a hadkiegészítési kerületi parancsnokságok által készíthetők, és a katonai és politikai nyilvántartási hatóságok közti megállapodás egyedül ezek alapján történhetik meg. 3- or. Az ellenőrzési szemlékre való behívás falragaszokkal és egyéb, a helyi szokásoknak megfelelő módon, mennél nagyobb nyilvánossággal eszközlendő, és csak ott, ahol a viszonyok úgy kívánják, kivételesen behívási jegyek által. Az első neme a behívásnak (nyilvános falragasz) a nyilvántartási utasítás 32- dik szakasz 9-dik pontjában elvileg nem csak megállapíttatik, hanem e mód egyszersmind úgy a hadkiegészítési kerületi parancsnokságnál, és járáshatóságoknál valamint a községeknél is, a legalkalmasabbnak és czélravezetőbbnek tekinthető. Az erre vonatkozó hirdetések szerkesztése a nyilvántartási közigazgatási hatóságok teendője, és azokban a következendő főpontok veendők fel. a) A közös hadsereg és hadtengerészetbeli összes csapatok és hadintézetek állományához tartozó huzamosb időre szabadságoltak és tartalékosok, — tekintet nélkül arra, vájjon az illetők a tartózkodási községben illetékesek-e ? vagy azt csak bizonyos időre választották lakhelyökül, — oly figyelmeztetessel hivan-