Hevesmegye Közigazgatási Lapja, 1881 (7. évfolyam, 1-34. szám)
1881-09-17 / 25. szám
EVESMEGYE KÖZIGAZGATÁS MEGYEI HIVATALOS KÖZLÖNY. 25. sz. 1881. 380. 6694 /a. Másolat 27087. Magyar királyi belügyminister. Körrendelet. A közmunka és közlekedési m. kir. ministerium folyó évi május 29-én 16259. szám alatt kelt átirata szerint, egy Austriában levő viadukton, pályamerényleti célokra következtetést engedő új fúrások nyomai találtattak. A nevezett ministerium megkeresése folytán, és az utazó közönség biztonsága érdekében fölhívom a törvényhatóságot, hogy illető közegeit felelősség terhe alatt utasítsa, miszerint a törvényhatóság területén levő vasúti vonalakat és az azokon lévő műtárgyakat a legélesebb őrködés alá vegyék és az e tekintetben a felügyeletben az illető vasúti közegeket a leghathatósabb támogatásban részesítsék. Fölhívom továbbá a törvényhatóságot, hogy minden vasúti merényleti kísérletről, mely közegei által fölfödöztetnék, ide jelentést tegyen. Budapesten, 1881. évi junius hó 30-án. Tisza. Tudomás és szoros alkalmazkodás végett a m. szolgabiráknak és a rend. tanácsú városok polgármesterének kiadatik, és a közigazgatási lapokban közzé tétetik. Eger, 1881. augusztus hó 24-én. Majzik Victor, alispán. 381. 6581./a. 18,531./I.M. 1881. A debreceni kir. törvényszék kerületében a telekkönyvi ügyekben birói hatósággal felruházott hajdúböszörményi kir. járásbíróság területéhez tartozó Hajdú-Böszörmény város határában fekvő „Kis- és Nagy-Rákóczi valamint „Büdöskút" nevű erdőségek, továbbá a dévai kir. törvényszék kerületében a telekkönyvi ügyekben birói hatósággal szintén felruházott hátszegi kir. járásbíróság területéhez tartozó Zeykfalva község, a gyulafehérvári kir. törvényszék kerületében, a balázsfalvi kir. járásbíróság területén fekvő, s a telekkönyvi ügyekben bírói hatósággal felruházott nagyenyedi kir. járásbíróság területéhez tartozó Pókafalva község, a kalocsai kir. törvényszék kerületében a kalocsai kir járásbíróság terüetén fekvő Dunapataj mezőváros határában keletkezett 62 holdnyi dunai zátony, — a marosvásárhelyi kir. törvényszék kerületében a mezőbándi kir. járásbíróság területén fekvő Mező-Bücs község, — valamint ugyancsak a marosvásárhelyi kir. törvényszék kerületében a telekkönyvi ügyekben birói hatósággal felruházott szászrégeni kir. járásbíróság területéhez tartozó Póka község, — a nyíregyházai kir. törvényszék kerületében a telekkönyvi ügyekben birói hatósággal felruházott kisvárdai kir. járásbíróság területéhez tartozó Orladány község határában — illetve az úgynevezett „Bodecs“ pusztán keletkezett 104 hold holt tiszameder, — a tordai kir. törvényszék kerületében, az alsójárai kir. járásbíróság területén fekvő Kis-Bánya, Kis-Bányahavas és Ercpatak egyesített községek, — valamint Szeptember 17. — ugyancsak a tordai kir. törvényszék kerületében a rarosludasi kir. járásbíróság területén fekvő Maros-Dátos község, — végül a trencséni kir. törvényszék kerületében a baáni kir. járásbíróság területén fekvő Ruszkóc község határában felvett új telekjegyzőkönyvek közzétételére vonatkozó hirdetményt, az 1855. évi december hó 15-én kelt telekkönyvi rendelet, illetve az 1870. évi február hó 5-én kibocsátott telekkönyvi rendtartás 13. §-ához képest a Törvényhatóságnak •. alatt egy példányban megküldöm. Budapesten, 1881. évi junius hó 18-án. Az igazságügyminister rendeletéből. A megyei közigazgatási lapokban azzal tétetik ki ezen rendelet, hogy a hirdetmény az alispáni hivatalnál a rendes hivatalos órák alatt betekinthető. Eger, 1881. aug. 24-én. Majzik Victor, alispán. 382. 8176 /a. A Tarnafelsőjárás szbirájának f. é. 1705. sz. a. k. jelentése folytán azzal hogy az elvesztett jártat érvényen kívül helyeztetik közzététetik, hogy Dudás Péter Eger-Szalóki lakos a f. év augustus hó 6-ikán 566. jegyzőkönyvi szám alatt Kaiser János eger-szalóki segédjegyző által 140 cm. magas, világos pej, herélt, koros, hámos bal combján forrás és ismeretlen bélyegü lóról kiállított lólevelét a f. évi august. bó 7 és 8-án tartott Verpeléti vásáron elveszítette. Eger, 1881. august. 18-án. Majzik V., alispán. 383. 7981.a. Mosonmegye alispánjának f. é. 5977. sz. a. k. megkeresése folytán közzététetik, hogy a budapesti „Rókus“ közkórházban 1880. évi október hó 22-től 31-ig ápolás alatt volt Nikolits Anna 30 éves r. U. hajadon cseléd magát Lébenyi születésűnek és illetőségűnek vallotta. A nevezett egyén Lébeny községében teljesen ismeretlen lévén, s az illetőségének megállapítása iránt folyamatba vett eljárás az okból mert jelenlegi tartózkodási helye kipuhatolható nem volt, eredménytelen maradt. Minélfogva nevezett nyomoztatni esetleg kihallgatni, ide pedig f. é. sept. 20- ig minden esetben jelentés tétetni rendeltetik. Eger, 1881. augustus 16-án. Majzik Victor, alispán. 384. 819>.a. A Tárna alsójárás szinirájának f. é. 1828. sz. a. k. jelentése folytán azzal, hogy az elvesztett járlat érvényen kivül helyeztetik közzététetik, hogy bútelki lakos egy meddő jegyes falü, balpofáján D. balfarán A. K. bélyegü tehenére 1880. évi febr. 14-én 111. sz. a. Heves község elöjárósága által kiállított marhalevelet elvesztette. Eger, 1881. évi augustus hó 18-án. Majzik Victor, alispán, 385. 8296.a. Nagyfüged községből ismeretlen helyre távozott adóhátralékosok megfelelő intézkedés végett köröztetnek, u. m. Nagy Imre Jánosné 3.92. Juhász István kompér 6.02. Nagy József vak 3.48. Tamasi Imre öreg 1.12- 16