Hevesmegye Közigazgatási Lapja, 1890 (16. évfolyam, 1-57. szám)
1890-11-08 / 52. szám
254 kezese szerinti helyen és mennyiségben beszolgáltatni és a készítményére vonatkozólag netalán még bekívánandó felvilágosításokat megadni. Mindezek megtörténtével a vizsgálat a 4. §-ban foglaltak értelmében eszközöltetik és az erről szóló jelentés a közös hadügyministériumhoz beterjesztetik, amely ezt saját véleményének kíséretében a belügyminiszerhez átteszi. 8. §. Ezen jelentés és vélemény alapján amennyiben az illető készítmény a lőpor egyedárúságnak nem képezi tárgyát, a belügyminiszer a kereskedelmi miniszerrel egyetértőleg annak engedélyezése kérdésében határoz és igenlő esetben megállapítja az engedélyezésnek feltételeit. Ha a jelentés és vélemény a robbanó anyagnak engedélyezését véleményezi, úgy a belügyminiszer a folyamodónak a robbanó anyagra előleges engedélyt adhat. Ezen előleges engedély a folyamodót feljogosítja arra, hogy az illetékes ipar és közigazgatási hatóságnál egy meghatározott és megfelelő területre, az előleges telep és építési engedélyért folyamodhassék. A fent jelzett előleges belügyminiszeri engedély bemutatása nélkül tiltva van illetékes hatóságoknak az ügyet tárgyalásba venni. 9. §. Az előleges telep és építési engedély elnyerése körüli eljárás az 1884. évi XVII. t. sz. 25—32. §§-ainak rendelkezéseihez képest történik, a fővárosban a fővárosi közmunkák tanácsa törvényszerű hatáskörének épségben tartásával. Ezen kívül az eljáró ipar és közigazgatási hatóságok a jelen rendelet határozmányait is figyelembe venni és szigorúan megtartani kötelesek. 10. §. Ha az eljáró illetékes hatóság a folyamodó részére az előleges telep és építési engedélyt egy meghatározott és megfelelő területre megadhatónak véleményezi, ezt a feltételeket részletesen magában foglaló határozatban kimondja s azt a folyamodó féllel azon utasítással közli, hogy amennyiben felebbezéssel meg nem támadhatik, a telep és építési végleges engedély kinyerése végett a belügyminiszerhez forduljon. Ezen folyamodványra a belügyminister a kereskedelmi miniszer meghallgatásával a végleges telep és építési engedélyt megadhatja. Ezen folyamodvány a felállítani szándékolt gyártelep és környékét pontosan feltüntető helyzetrajzzal, továbbá a gyárra, annak berendezésére vonatkozó összes, úgy általános, mint részlettervekkel, valamint a gyári üzem biztonságára, vészjelzők, töltések, fűtőrendszerekre stb. vonatkozó részletes szabályzatok tervezetével s az eljárt hatóság határozatával felszerelendő. Az általános és részlettervek, az előleges telep és építési engedély tárgyalásainál eljárt hatóság által hitelesítendők. A végleges telepengedély elnyerése előtt sem a gyár építése, sem az ipar gyakorlása meg nem kezdhető. 11. §. A végleges engedély csak azon feltételeknek megfelelőleg adható meg, amelyek a robbanóanyagnak engedélyezésekor megállapíttattak. (8. §.) 12. §. A végleges telepengedéllyel egyidejűleg folyamodónak a gyártási, az eladási és szállítási engedély megadatik, éspedig határozott kimondásával annak, váljon a vasúton való szállítás megengedtetik-e vagy nem? Ugyanekkor megállapíttatik az is, hogy a robbanóanyagra vonatkozólag, annak minőségéhez képest, a jelen rendeletben foglalt, vagy a lőporra nézve fennálló biztonsági intézkedések alkalmazandók-e, továbbá, hogy egy vagy más irányban szükségesek-e különös biztonsági rendelkezések ? és végül, hogy a robbanó anyag a bemutatott alakban lőszerként (munitio,) különösen tiltott lőszerként (munitio) kezelendő-e és hogy ennélfogva az ez irányban fennálló szabályok alá esik-e? Ezen §-nak határozmányai a már üzemben levő gyárakra nem alkalmazhatók. 13. §. Mindazon robbanó anyagok, melyek az országba behozatnak, a jelen rendelet határozmányai alá esnek, kivéve ennek a gyártásra vonatkozó határozmányait. 14. §. A katonai hatóság kivételes esetekben és saját czéljaira a jelen rendelet egyes rendelkezéseitől eltérőleg járhat el, amennyiben ezt hadászati szempontok követelik, és az a személy és vagyonbiztonságnak veszélyeztetése nélkül történhetik. Különös határozatok. I. Fejezet. A robbanó anyagok előállítása. 15. §. Robbanó anyagoknak iparszerű előállítása csak oly egyéneknek engedélyezhető, akik minden tekintetben teljesen megbízhatóknak bizonyultak. Aki a gyártást személyesen gyakorolni kívánja, vagy az, aki annak vezetésével megbízatik, tartozik azonfelül ide vonatkozó vegyészeti ismereteit, és azt is igazolni, hogy legalább egy évig egy hasonló gyárban volt alkalmazva. 16. §. Robbanóanyagok előállítására szolgáló gyárnak felállításához elsősorban az előleges telepengedélynek a jelen rendelet 9. §-ában foglalt eljárás szerinti elnyerése szükséges.