Hevesvármegyei Hirlap, 1902. január-június (10. évfolyam, 1-78. szám)
1902-01-10 / 5. szám
«»• szám. Eger, 1902. január 10, péntek. w ELŐFIZETÉSI DÍJ : Vidékre postán vagy helyben házhoz küldve: ~£.gy évre _ _ __ _ _ 12 korona fél évre ... _ __ _ _ __ 6 . Negyed évre................................... POLITIKAI ÉS VELYESTARTALMÚ LAP. Jl/megjelenl; minden szerdán, pintéren és Vasárnap. *** Eögyös számára 10 fillér. Szerkesztőség és kiadó hivatja, hová a lap szellemi részét illető közl*mények, valamint az előfizetési dijak í* hírde, tések küldendők : Egri Nyomda-részv.-társaság. Kéziratokat nem adunk vissza. /Alkalmi czikk Farsangi naptárunk az idén nem valami sokat jósol. Kurta is, üres is. Összesen harminczhat nap s ez alatt is kevés lesz a mulatság. Nem csak én mondom, az egész világ azt beszéli, hogy szomorú farsangra van kilátásunk. Elgondolkozva forgatom a múlt század harminczas, negyvenes éveinek megsárgult ujságlapjait. Olvasom „Táncz“ alatti rovatot. Még most is sugárzik belőle a hamisítatlan jókedv. Csaknem valamennyi báli tudósító lelkesedve számol be a mulatság kiváló sikeréről. A fővárosi és vidéki bálok egyaránt népesek és élvezetesek voltak. Nem egy helyütt írják a vidéki bálról, hogy „társaság hétszázig jött egybe.“ van’v: „ . . . a terem oliv tömve volt, hogy be sem fértek mind a’ vendégek.“ És nagyapáink meg nagyanyáink kegyeletesen, jó keresztényhez illő módon mulattak. Vízkeresztkor kezdték és húshagyó kedden volt az utolsó hal. Mikor az ájtatos hívek homlokát bekamrazta a pap, mikor elhangzott a memento móri, akkor már pihent a vonó, pihent az ifjúság. Nem szúlt a zene húsvét utánig. Ma a böjtben is mulatunk. No de nincs benne köszönet. A farsang se farsang, a bojt se bojt, a mulatság se mulatság. Bizony kár megtoldani ! Mert a mai bálok, tánczmulatságok egy cseppet se emlékeztetnek a magyarnak hagyományos kedélyességére. Ami kevés még volna bennünk ebből a jó tulajdonságból, az is romlott, vedlett, erőltetett. Az idők változása nagyon kiforgatta a maga valóságából. Nehéz idők járnak reánk, azért erőltetett a vidámságunk. Romlott a kedélyünk, mert hiányzik lelkünkből a régi kölcsönös szeretet. A mi kicsi így vedletten megmaradt a régi jóból, azt végkép kiölte a fényűzés. Mert mit tagadjuk? Nagyon kevesen tudjuk, hogy meddig ér a takarónk. A legtöbben és legtöbbnyire tovább nyújtózkodunk. Pedig kár volt elhagyni öregeinknek ezt a jó természetét. Gyere csak elő vén újságom ! Mondd meg, hogy hogyan is öltözködtek a mi öreg anyáink bálkirálynő korukban. „A szép nem átalján véve csupán egy 1 szerű öltözetben jelent meg. Valamelly j pompás ’s túlságos fényű köntös nemigen láttatott.“ Egy egri bálról (1886. jan. 26.) meg ezt olvasom : „ . . . Szépeink inkább csinosan, mint pompásan valának öltözködve.“ Pedig abban az időben volt mit aprítani a tejbe! Mégis bizony csak fagygyngyertyák alatt, egyszerű kartonruhában mulattak. De jól mulattak ! S úgy gondolom, hogy a tánczos fiatalságnál az a lényeges. Csakis az. Ha tönkre tánczolta azt a kis fehér ruhát, aminek rőjét 10 -12 váltó krajczárért vették — újra kimosták, kivasalták „ugyanily vagy színes szalagbokrokkal s ékesítve, a másik bálra is jó volt. De még a harmadikra is! A papa nyugodtan áthatott, nem főtt a feje. Ha lett volna telek könyv, tiszta marad vala az a lapja. Ha divat lett volna a váltó, nem kellett volna zsiráfók után szaladgálni. Még csak a görögtől se kértek kölcsön. Mindenkinek kitelt a bugyellárisból. Ma már nem lehet úgy mulatni! Nagy ára van a bálnak. Nem a belépődíj, mert az csak egy csepp a tengerben. A toalett, az öli meg a jó kedvet. Nincs rá pénz és meg is kell lenni. Lót-fut az ágens, vagy hitelez a kereskedő. Lesz jelzálog-kölcsöne a dzsentrinek, megszavazzák a hivatalnok-ember váltóját. Jöhet már a bál! De jönni fog, most jönni kell a lejárat napjának is. Lehet-e vidám a leány, mikor tudja, hogy hogyan jutott el a bálterembe. Gyönyörködhetik-e a mama, mikor érzi, hogy mily nagy áldozatot hozott a férj. Én azt mondom: nem. Így azután csak természetes, hogy a mai bálok, tánczmulatságok néptelenek, nincs bennök élet, lüktető kedv, vidámság. Azt tartom, hogy igenis tudnánk mi mulatni, mert nem változott meg bennünk teljesen a régi jó vér. Nehéz idők járnak, de józan ésszel a mulatságra is jutna pár garasunk. Garasunk, mondom, nem tízesünk, meg százasunk, amelyért évekig kell verejtékezni a családfőnek, így meg csak olyanok vagyunk, mint a tücsök. Mulatunk, pedig nincs miből se télen, se nyáron. Hogy meg tudná változtatni a mai szomorú farsang képét a leánysereg! Csak azoknak kellene helyesebben gondolkodni. Mindjárt pompásan mulatnának az egyszerű ruhában, míg most unatkoznak a pompás öltözetekben. Melyik jobb? (b. t.) Tizedik évfolyam. Közegészség, köztisztaság. Én is így kezdem soraimat, mint egyik szellemes munkatársunk . Arról, írok, ami még nincs Egerben és azért írok róla, hogy legyen. Nem először és hihetőleg nem is utoljára foglalkoznak lapunk hasábjain a témával. Beleuntak már az olvasók és még inkább beleuntunk mi. De a közérdek szempontjából kötelességünknek tartjuk, hogy a botrányos állapotok ellen mindaddig fölemeljük vétónkat, a míg felszólalásunknak eredménye nem lesz. Sajna Eger már helyzeténél fogva egyike az ország legegészségtelenebb fekvésű városainak. Területének jó nagy része, azt mondhatnék : a város zöme völgykatlanban fekszik. Ennek a rész oldalait — azt hiszem — fölösleges fejtegetnem. Mindenki tudja, hogy a talajt a növényi és állati hulladékok folytonosan szennyezik. Az is természetes, hogy e fertőző, rothadó anyagok a mélyebb helyeken gyülemlenek össze. Ez azután kétszeresen vészt hozó rájnk nézve először a főidő, kiíródó roshadási gázok kotumpálják a levegőt és másodszor a fertőzött földrétegen átszűrődött víz is megromlik, így a gőt és a vizet, az emberiségnek két legfőbb teveéltető elemét maga a természet rontotta meg nálunk. Erről már termi nem lehet. Éhez járul még, hogy a czáink régi, ósdi módon épültek. Valóságos zsákutczáink vannak és még legforgalmasabb utczánk , a Fő utcza is oly szűk, hogy megszorul benne a levegő, nincs még tere a légáramlatnak. A környező hegyek pedig meggátolják, hogy a vihar legalább időnkint kitisztítaná a várost, így örökköh-örökké rossz, egészségtelen levegőre vagyunk kárhoztatva. Az ivóvízről meg jobb nem is szólni! Mindennek aznban természetesen senki sem oka. Ezt csak azért hozom fel, lássák be az illetékes hatóságok, hogy fokozott buzgalommá kellene megtenniük az egészség érdekében azt, amit megtehetnek — É ez módjukban áll a köztisztaság gondozásával. Ám éppen e tekintetben illeti a hatóságot a legsúlyosabb vád: a gondolatiság vádja, milyen Nm szólok arról, hogy csatornarendszerünk iszonyúan hiányos és hogy mindenféle piszkos, bűzös folyadékok nyilt árkokban folydogálnak a legtöbb uczán. Azt sem említem, hogy a mi kevés csaornánk van, az sem felel meg a tulajdon képperti czéljainak Nem pedig azért, mert az emésztő gödrök rendesen a csatornákba szolgálván, nyáron tűrhetetlen kigőzölgéssel j k el az uczákat. Ezt úgy is tudja, a ki árasztmár Egerben egy juliusi vagy augusztusi hónapot töltött. Arról is mélyen hallgatok, hogy a patak a néhai nevet felvett kutyáknak és nyilvános temetkezési helyül szegil. macskáknak Azonkívül a szemetes kocsikak állandó lerakodó helyét képezi. De nemcsak a medve, hanem sok helyütt a partja is. — Mondom, mindezt elmellőzöm, és csak arra szorítkozom, hogy a közönség nevében a köztisztaság legelemibb tényezőjét: a kocsi- és gyalogút tisztántartását kérjem. Nézzük csak, hogyan feleltek meg eddig ennek a követelménynek. — Nyáron a kocsimat öntözik és söprik. Hogy milyen gyakran, az más kérdés. És talán az is mellékes, hogy az öntözéssel és söpréssel olyan port szoktak csapn