Hevesi Szemle, 1979 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1979 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Mészáros György: Erdélyi oláh cigány népdalok

Erdélyi oláh cigány népdalok (Varga György dalai) A cigányok Erdélyben 1416-ban jelentek meg. Kezdet­ben nagy számban vándoroltak át a román fejedelemsé­gek területéről, ahol rabszolgaként éltek. A török hű­béres Oláhország a janicsár katonai iskolákba adóként előírt évi 500 gyereket cigánygyerekekből teljesítette. A román görögkeleti egyház és a bojárok földjein vég­zendő paraszti munka nem ízlett nekik. Akadt közöttük aranymosó, medvetáncoltató, fémműves, teknővájó, hó­hér, kuruzsló és zenész. Mátyás király felesége, Beatrix, Kolozsvárott cigány lantosokat (citerásokat) tartott. Szol­gáltak a töröknek, Zápolya Jánosnak. Az Arany János megénekelte nagyidai történetük is Zápolya szolgálatá­ban történt. Életük a folytonos függés és kiszolgáltatott­ság jegyében telt el Erdélyben is. Ma már általában le­telepedtek, régi foglalkozásaikat a fa- és fémművesség kivételével — nem gyakorolják. A hajdan jómódú lová­­rik (lócsiszárok), aranymosók egy része gyárakban és üzemekben dolgozik és csak kisebb részük vándorol meg, fa- és fémműves termékeit árulni, faluról falura, turista­­szezonban a nagyobb városok piacaira. Erdély a múlt században a cigány kultúra bölcsője volt. A magyarországi oláh cigányság is abból a népdalanyag­ból táplálkozott. A népköltészet remekeiből egész sor ta­nulmány és gyűjtés jelent meg. Csak néhány jelentőseb­bet: Erdély népköltészetéből, Cigány népdalok (Brassó, 1888); Kalotaszegi cigány népdalok (Kalotaszeg, 1890., I., 2., 3., 4., 15., és II., 3., 29., 33. szám); Erdélyi cigány nép­dalok (Egyetemes philológiai közlöny, 1890); Wlislocki H. Erdélyi cigány kurucdalok (Kolozsvár, 1880); Erdélyi ci­gány népköltészet (Olcsó Könyvtár, Budapest, 1884) és Bácska, (1890 évf.); Herrmann Antal: Original Volks­weisen der Transsylvanischen Zeitzigeuner (Etnologische Mitteilungen aus Ungarn I., 1887). Gyűjtött Erdélyben Bartók Béla és Kodály Zoltán is. (Ezekből publikált Víg Rostás György elsiratása (Adatközlő: Varga György, Nagyvárad) Télé pélasz andár o cséri Jek sukár báró cserhaj. Múlasz le romengo báró raj Roven le váragyáke roma. Gogyáver manus szar szász vo Maskar le rom­o angluno Szász lesz vi­láso jilo Nasz vo manus phutyárdó. Szityárlasz le csőrre romén Szár te trajin, szó te kéren Le romén vo patyivilasz Andar o jílo kamelasz. Khonyik esi phenlasz ke rom szász Szar jek báró raj szikavlasz Kaj jek meszeli beselasz Le máj báré manusenca. Leszko khér puterdo szász Anglal le csőrre roma Csőrre manus leszte zsanasz Voj pe lende azsutilasz. T­ável jertime dévlesztár Vi le láse manusendar Leszke bezacha­ jertime t­avel Vi kathar o szunto del. Rudolf a Népzene és Zenetörténetben II., 1974. Budapest, 149—200 old.). Újabban Lajtha László, Sárosi Bálint és Csenki Imre, azonban csak néhány erdélyi cigány nép­dalt publikálta­k. Az itt közölt anyag ízelítőt ad a mai erdélyi oláh ci­gány népköltészetből. A témával nem foglalkozó olvasó számára is szembe­tűnő — a nálunk eddig publikált hazai cigány népkölté­szettel való összehasonlítás alapján —, hogy az erdélyi oláh cigány népdalok formailag és tartalmilag egysége­sebbek, gazdagabbak, mint a magyarországi oláh cigá­nyoké. Ennek alapvető oka, hogy az erdélyiek hagyo­mányőrző képessége erősebb. Nálunk az elmúlt két-há­­rom évtizedben rendkívül erős szövegromlás következett be. A cigány nyelv fokozatos felejtése a közösségek szá­mára lehetetlenné tette a cigány szellemi múlt tartósí­tását és továbbépítkezését. Az egyébként is „improvizált” népköltészet, amely eltűrte, sőt kínálta az éneklő szá­mára a variációkat, csak szilárd nyelvi bázissal és ha­gyományápolással képes fennmaradni. Erdélyben ma még erőteljes törés nem figyelhető meg, bár a század eleji (Wlislocki és Hermann gyűjtéseiből ismert vagy hasonló) gyönyörű cigány balladákból már ott sem hal­lani. A rendesen szöveg nélküli táncnótáik ritmusa pá­ratlanul virtuóz. A vezérdallamot gajdosó énekest ott is szájbőgőzéssel, fém- és faütőkkel kísérik. Lassú nótáik, a kesergők és a siratók ma is eleven szépségűek, költői képekben gazdagok. Siratóikban az emberi sors végső kimenetele, a sors elleni tehetetlenség felismerése domi­nál. Megszoktuk, hogy a cigány siratókban nemcsak az elhunyt, hanem az éneklő egyéni fájdalmának elsiratását is halljuk (Vö. 1. sz. dal). Éppen ezért szokatlan a követ­kező sirató, amelyben kizárólag az elhunyt érdemeit méltatják. Leesett az égről Egy szép, nagy csillag. Meghalt a cigányok ura Sh­atják Váradon. Eszes ember volt ő Cigányok között első Jó szív benne dobbant Nem volt nála igazabb. Oktatta a sok szegény cigányt Hogyan éljen, tegyen-vegyen Hozzájuk a hűség vitte Őket szívből szerette. Hogy cigány, senki nem mondhatta Mint úr, magát úgy mutatta Egy asztalnál ült azokkal A legnagyobbakkal. Háza mindig nyitva állt A csorro cigány előtt Hozzá jártak a szegények Rajtuk mindig segített. Bocsásson meg neki Isten Akár csak a jó emberek Bűnbocsánatot is nyerjen A szent Istentől (szépen)- 13

Next