Hevesi Szemle, 1980 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1980 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Mészáros György: Cigány népdalok Erdélyből

— Laci, nem megegyeztünk, el kell hagyni. Nagyapá­nak is kell egy kis szabadság, kimozdulás. Máskor is csak menjen, ne hallgasson őrá. A fia most se hagyja: gal.— Rögtön, mi meg meghalunk itt evvel a sok jószág­Csak a menyénél is kész a tromf: — Te vetted, akkor csináld! Mit panaszkodsz. Lehajtja a fejét, hallgat, dehogy szólna bele, s akkor eszébe jut, meg kéne nézni a jószágot, vagy csak szét­nézni, még sötétben is látja ő, mi változott. — Kimegyek már az ólba, mindjárt jövök —, de valójában azért megy ki, hogy ne hallja a vitatkozást. Intézzék ők­et. Akkor se kellett volna. Majd megmondják neki, ha akarják. Mire visszajön, a fia is megnyugszik. — Ne menjen sehová — s a menye máris pakolja az asztalra a vacsoráját. Szinte suttogja, mint valami titkot: — Györök mindjárt — s melegség szalad az arcára, és nagy boldogan kisurran az ajtón. S odakint az udvar várja néhány akácfával és az istálló. És felette az ég kirajzolódzott, rongyos takarójával. Takács József Cigány népdalok Erdélyből Az olvasó e folyóirat 1979. augusztusi számában már ízelítőt kapott az erélyi oláh cigány népdalokból. Varga György, ahogyan magát nevezi „a kőrösparti (nagyvá­radi) öreg cigány”, — talán az erdélyi cigányok utolsó nagy énekese — adatközlésében most újabb remekmű­vekkel ismerkedhet meg. Varga György a régen hallott népdalokat fogalmazza meg újra, helyenként — mint ez a népi énekeseknél természetes — újra költve, rögtö­nözve, azonban szigorúan ragaszkodva a dallamvilághoz. Varga — ellentétben néhány hazai cigány értelmiségi kísérlettel — az erdélyi oláh cigány közösségek nyelvi anyagát még az újrateremtésnél sem lépi túl, stílus­vi­lága nem idegen, hanem analóg a ma élő közösségek­kel, tehát nem­ szerepet vállal, hanem telje­síti belső elkötelezettségét, ami a ma még meglevő cigány népköltészet megmentését és orális ha­gyományozását jelenti számára. Erdélyben is, akár Ma­gyarországon csak az oláh cigányok rendelkeznek élő folklórral, bár a népmeséken, népdalokon és népi tán­caikon kívül, folklórjukból hiányzik a hímzés, festés, fafaragás, a népi építészet. Egységes cigány folklórról azonban mégsem beszélhetünk, noha Európában élő egyes cigány közösségek folklórja több közös jeggyel rendelkezik. Nevezetesen a nem cigány környezettől el­térő ízlés- és gondolatvilágot fejez ki. Dr. Vekerdi Jó­zsef cigány népmesekutatásaiból tudjuk, hogy meséik­ben a kalandosság mindenütt háttérbe szorítja az erköl­csi tanulságot, a logikai összefüggés követelményét meséik (és dalaik) kevésbé támasztják, mint az európai népek folklórja. Kulturális hagyományokat tartósan sehol sem őriznek. Cigány nyelvű irodalom ma egyetlen országban sincs, bár ennek megteremtésére — éppen a még helyenként elevenen élő cigány népköltészetre építve — történtek eredménytelen kísérletek. Az ered­ménytelen kísérlet nyilvánvaló oka hazánkban is első­sorban az, hogy a cigány életmóddal, kultúrával, szo­kásvilággal kapcsolatban eddig megjelent — egyébként jól megírt — irodalmi művek, a művészi továbbépítke­­zés helyett cigány romantikát közvetítettek, a cigány valóságot teljesen eltorzítva jelenítették meg, érthetetle­nül halmozva a hatáskeltő negatívumokat; a cigányság számára ismeretlen világot tártak fel [amit csak né­hány nem cigány recenzens és fülszöveg nevez „a cigá­nyok különös világának”]. A másik ok a cigány nyelv struktúrájában keresendő. A közösségnek, miután nincs igénye a természetes közegben eddig orálisan közvetí­tett folklór magasabb szintű anyagának befogadására, a nyelv a cigány közösségekben nem fejlődött tovább mindezek képességére, és a nyelvújítással megformált költői mondanivaló, számukra érthetetlen. Végül az élő­szóbeli kultúráról az írásbeliségre való áttéréshez min­den népnél a társadalmi szervezettség magasabb foka volt szükséges. Mindezeknek a kísérleteknek eredmé­nyességéhez egységes érdeklődésű és egy­séges nyelvi öntudatú cigány közösségekre lenne szükség, amely sehol nincs meg. Ha csak Magyar­­országot nézzük, nálunk gyakorlatilag cigányaink négy nyelvjárást beszélnek: oláh cigány, gurvári (a fódozók nyelve, ide tartozik a cerhári is), a kárpáti vagy ro­­mungró dialektikus és végül a szinto, vagy német dia­lektus. És még nem beszéltünk a csak magyarul és a csak magyarul és románul beszélő, hazánkban élő beás cigányokról. A helyzet Erdélyben is hasonló, ott azon­ban az oláh cigányok a cigány mellett főleg magyarul beszélnek, románul csak keveset. Erdélyben élesen kü­lönválik két csoport: az erdélyi cigányok és a nálunk élő oláh cigányokkal azonos csoport, az olténiaiak és munténiaiak, vagyis a Havasalföldiek. Ez utóbbi cso­portból még ma is sokan vándorolnak be Erdélybe. Amíg az előbbi dolgos, letelepült csoport nyelvben és kultúrában magyar hatást mutat, a másik csoportról már ugyanezt nem lehet elmondani. Közülük ma is sokan vándorolnak egyik megyéből a másikba. Sajnos Erdélyben sem foglalkoznak szervezetten (ott még önszorgalomból sem) a cigány kultúra ma még élő hagyományainak összegyűjtésével, pedig akkor tennénk nagy szolgálatot az ügynek, ha Varga György példáját követve, megkísérelnénk (dallammal együtt) haladó nép­dalkincseiket, népmeséiket összegyűjteni. (Ez utóbbi te­rületen csak Nagy Olga munkássága említhető). A ci­gány gondolat- és érzésvilág megértéséhez, a nem cigá­nyok részéről, integrációjuk elősegítéséhez elengedhetet­len népi kultúrájuk ma még élő elemeinek megismerése, értése, sőt befogadása. 1. Zsav tár mange zsav tár Kaj man esi pinzsárna Csi gázse esi roma Maskar le szrejina. Elmegyek, elmegyek Ahol nem ismernek Cigány sem, magyar sem Idegen földekre. 10

Next