Hevesi Szemle, 1981 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1981 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Cziráki Péter: Helyzetjelző lámpák nélkül a Karib-tengeren
HAZA ÉS NAGYVILÁG Helyzetjelző lámpák nélkül a Karib-tengeren Csempészet. Megannyi újsághír, gyermekkori — miért is nem felnőtt kori?! — regény, ponyva, film eredője: hitek és téveszmék e tisztes szakma világából. Izgalom, romantika: erdőben futó ösvények, piszkos kikötők, rejtett kifutópályák, érzéketlen pókerarcok, hányaveti kalandorok, rámenős gazemberek. Tehetetlen és ravasz vámosok, „átpofozott” kocsik, hajók felségjel nélkül, kis magánrepülők. S hihető, hogy háborgó históriánk során valamennyien, valamikor voltak — lehettek — hitelesek. Annak pedig, hogy néhány hétre magunk is e szakma újkori hősei közt éltünk, a vártnál egyszerűbb a magyarázata. Panamából Kolumbiába jutni olcsón ugyanis meglehetősen nehéz. Ha az utazás szokott módjai közt válogattunk volna, aligha jutunk a panamai főváros határánál messzebb. A két szomszédos ország közé ékelődik az őserdő tömör, zöld növényfala. (Panamánál megszakad a pánamerikai országút, s majd csak Bogotától folytatódik ismét dél felé. Az idők során valahogy egyik állam sem tudta rászánni magát a hiányzó szakasz megépítésére.) A repülő persze, méregdrága — marad hát a vízi út. Egymástól alig 80 kilométer távolságra két óceán is kínálja magát az utazásra. Persze, rendszeres hajójárat nélkül. Viszont a vállalkozókedvű utazó bármikor átvághat Panamavárostól az őserdőn, hogy elérje a karibi oldal indiánlakta szigeteit. Itt már könnyen felkéredzkedhet valamely kolumbiai csempészhajóra. Sós zuhany Amikor Veres Tiborral — a Magyar Mezőgazdaság újságírójával — megálltunk a Karib-tenger korallszigeteivel szemben, úgy tűnt, hogy immár háromnapos őserdei kálváriánknak vége szakadt. Ragyogó napsütés, pálmafák, nyugodt, mélyzöld tenger. A vízen kuna indiánok keskeny kenut vártak halra, vittek banánt, citromot, ivóvizet a szárazföldről szigeteikre. Mesebeli környezet... ... mely számunkra többszörösen is az volt. Tibor sarkán tenyérnyi darabon hiányzott a bőr, derekunkat feltörte a verítéktől megszalonnásodott nadrágszíj. A bozóttól összekarmolt arccal, sós izzadságban úszva roskadtunk a nehéz csomagok mellé kinn a parton. Három nap alatt verekedtük át magunkat a dzsungelen, botladoztunk indák szövevényében, csúszkáltunk meredek vízmosásokban, kapkodtuk a sűrűség nehéz, gőzös levegőjét. Nem éppen elpuhult, közép-európai idegennek szánt túra! Ingünkből, nadrágunkból úgy csavartuk félóránként a vizet, mint más az első öblítővíz után. De végre elértük úticélunkat. Itt a hűs tenger, a tiszta látóhatár, a hűvös, kellemes szél. S ami ezután következik, következhet... ? ! S ami ezután következett... Vagy tízen szorongtunk a keskeny csónakban. A végében két családra való kuna, az orrában két magyar — s köztünk a csomagok. A túlterhelt jármű — már kinn a nyílt tengeren — nagyokat „Mindenki él, amiből tud: lopásból, rablásból.. 36