Híd, 1958 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám - Herceg János: Papp Dániel és a Vajdaság
szándékot, amely nem engedte meg Papp Dánielnek a magyar szupremácia hiú és ostoba hangoztatását ebben a nemzetiségi konglomerátumban, de ellenkezőleg: minden itteni élményt őrző írásából kiérződik a szeretet szerbek, bunyevácok és más népek iránt. Nem úgy ír ő a granicsárok utódairól vagy a militicsi ármális nemesekről, mint aki kívülről nézi az életüket, kicsit furcsálkodva és csodálkozva, ahogyan például Herczeg Ferenc történeteiben jelenik meg valamilyen színes bánáti figura s az ottani vidék. Papp Dánielnél ezt a nemzetiségi felvonulást az olvasó természetesnek érzi. Csakhogy itt megint egy rejtélyes ponthoz érkeztünk, mégpedig Papp Dániel származásának kérdéséhez. Mert ha nem is gondolunk most másra, folyton bennünk motoz a kérdés: honnan ez a járatosság a pravoszláv kolostorokban, az archimandriták, igumánok és diakónusok életviszonyaiban, hogy az lehetséges, hogy Papp Dánielt a ravankai, kovályi és görgetegi kolostorok misztikus világa annyi novella megírására késztette? Hiszen abban az időben a magyar nemzeti eszmények ápolása, a tulipán-mozgalom, a negyvennyolcas honvédek kultusza általános volt nemcsak a középiskolákban, hanem az egész magyar közéletben is. Az ő elbeszéléseiben viszont nyomát se találjuk fellengős magyarkodásnak, hősei között sincsenek türelmetlen magyarok, holott a valóságban szép számmal tenyésztették ki ezt az emberfajtát. Azonkívül, hogy Papp Dániel az együttélés békéje mellett szólt, s a vidék kétnyelvűségét úgy hirdette, mint egy fölöttébb szerencsés körülményt, ha szerbekről ír, akkor az ő egyébként fölényesen könynyed szemlélete egyszerre elhomályosodik, s hangját a nosztalgia melegsége hatja át. „A rátótiakban” egy őszi este hajó kötött ki a budapesti rakparton. Szent Száva nevét viselte a hajó, s a lemondatott zombori polgármester ott ödöng a Dunaparton és a megvilágított hajót nézi. S ezt a jelenetet az író így állítja elénk: „A lámpa köré letelepedtek a hajósok és hosszúnyakú üvegekkel koccintottak. Arra aztán megpendült a tambura és az éles kis gitárt elnyújtott búgó férfikórus kísérte, valami délvidéki románc a rigómezei csatáról, avagy egy szerelmes párról becsületes rác trocheusokban. Purcz Endre megállt a parton és egy német szót nyögött: „Heimatsklänge”. Azután együtt dünnyögte a diszkantot a mulatozókkal, míg csak egy könnycsepp nem hullott a bajuszára. Akkor azt letörölte és nagyot lélegzett a városi levegőből, azt érezvén, hogy az idegen szellőben most van valami a szülőföld kedves illatából.” Ez a „Heimatsklänge” gyakran megcsendül Papp Dániel novelláiban. És méghozzá nemcsak a Bácska, Zombor vagy a Telecskai dombvidék után, de ottfelejti képzeletét az író, mint mondottam, a Fruskagorán is vagy egy védszent-ünnep vacsoráján, ahol a »mnogaja ljetát« éneklik mély basszusok és sikoltó szopránok egymásba kapaszkodva. Ilyen meleghangú írás a „Ljubica szolgabírája” például, amely úgy kezdődik, hogy a festői leírásban benne van Papp Dániel hazavágyó sóhaja is. „Ősszel, amidőn leszüretelték a Fruskagora gömbölyű hegyeit és fönn a Sztrazsilovó tetején hervadt venyigék bólogatnak Brankónak, a poétának sírja körül, Bácskából szekeres karavánok indulnak át a Szerémségbe. A hullámos kis országot hegyoldali szilvásaival, öreg kalugyereivel együtt megaranyozza ilyenkor a vénasszonyok nyara és az ó-naptár összes szentjeiről elnevezett kolostorokba vidám kocsmárosok járnak ekkor ürmösnek való vöröset vásárolni, meg csillert, amely barnás színű, mint az égett cukor és erős, mint a halál...” Nem merem határozottan állítani, hogy Papp Dániel szerb származású volt, jóllehet nem egy jelszót emellett így az a tény is, hogy nem szülőhelyén, Moravicán keresztelték, sem a katolikus, sem a református hitközség anyakönyveiben nem találták meg a nevét. De kétségtelenül több köze volt a szerbekhez, mint a korabeli magyar diáknak Zombor vegyeslakosságú városában. Talán a tanárai hatottak rá: Demetrovics Sándor, Malesevits Miklós, Zsivkovics Döme, akik közül kettő nemsokára otthagyta a magyar gimnáziumot és elköltözött Szerbiába. De akkor hogyan nem hagyott semmi nyomot rajta az Omladina mozgalma, hogy tudott ilyen békésen elmenni a szüntelenül váltakozó harcos események mellett? Olyan kérdések ezek, melyekre senki se tud megfelelni. Ami azonban a mi szempontunkból mégis elsőrendű fontosságú, az Papp Dániel magatartása, mely nem engedte meg neki, hogy meghamisítsa ennek a vidéknek nemzetiségi összetételét, de anélkül, hogy programszerűen vagy holmi politikai elvet követve válasz