Híd, 1969 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám - Kántor Lajos: Költők prózája
zása és kiteljesedése is: gondolat- és érzésformák meg nyelvi kifejezés; nyelv és stílus; irodalmi nyelv — beszélt nyelv; közlés — kifejezés; demokratikus progresszió, plebejus népiesség és realizmus találkozása és kiteljesedése ez.” A Petőfi előtti költői prózához, tehát a szintézis előkészítőihez tartozik nyilván Vörösmarty, akit az irodalomtörténet „a népies elbeszélés és a stiláris realizmus úttörője”-ként tart számon — noha a fantasztikumot a valósággal egybemosó romantikus elbeszéléseket írt —, s ide kell sorolnunk Arany Jánost is (egy-két vagy több évvel esetleg megsértve a kronológiát). Igaz, Arany János mai monográfusa, Keresztury Dezső állítása szerint „Az elbeszélések stílusa, lélekrajzuk fejlődése arról tanúskodik, hogy Arany kellő gyakorlattal ezen a területen is eljuthatott volna a költeményeivel egyenrangú remekekig”, a szépprózák Arany Jánosa azonban nem váltotta valósággá ezt a lehetőséget, olyan mértékben sem, mint Petőfi Sándor. Jellemző ugyanakkor, hogy mind a Vörösmarty és Arany, mind a Petőfi elbeszéléseiben (ide számítva A hóhér kötelét is) milyen nagy szerephez jut a kordivat: főképpen a romantikus rémtörténet, már-már a ponyva (bár Vörösmarty ennek paródiájával kísérletezik), kisebb részben pedig a népi életkép. Vörösmarty és Arany valójában nem is tud elszakadni e példáktól, Petőfi viszont — és ezt Mártinké bizonyította be — a korabeli magyar próza két ellentmondását, a verses fogantatást és a ponyvaszintűséget egyszerre oldja fel azzal, hogy nem prózai mintáktól tanult, hanem a maga költői eredményeit használja fel prózában. Ebből az állításból az következik, hogy Petőfi lírát ír — prózában is. Összeegyeztethető-e ez egy olyan rémregénnyel, mint amilyen A hóhér köteles Martinkó szerint igen, s erről az igenről könyvében sikerül is tökéletesen meggyőznie, összekötő szöveg, közbeékelt, fontoskodó magyarázkodás nélkül idézzük a monográfiaíró érvelésének fontosabb elemeit: „Egyszóval — ahogy én látom —: a regény hősei megannyi Petőfi-arcok vagy inkább: Petőfi-érzésállapotok. Egymás mellett vagy egymás ellen való fellépésük, illogikus átalakulásaik Petőfi emberi, erkölcsi, társadalmi, ízlésbeli és stiláris útkereséseinek drámai mozzanatait jelzik ... mint dokumentum A hóhér kötete éppen alakíthatatlanságánál, illogikus fordulatainál fogva közvetlenül mutatja Petőfi válság-grafikonjának lázas kilengéseit...” A tárgyi világ jelenlétéről ezt írja: „A megfigyelt »prózai« tény, mozzanat felolvad a lírai visszahatásban, átidomul, s nem tárgyi mivoltában, hanem Petőfi reakciójának érzelmi összegezésében áll előttünk.” — „A hóhér kötelének, előadásmódját is az érzelmi-indulati állapotokhoz, az alakokhoz, élethelyzetekhez, filozofáló-élcelődő magatartásokhoz stb. fűződő személyes érdekeltség határozza meg: az arányokat az azonosuló (vagy szembenálló), személyesen érdekelt elbeszélő én és az elbeszélt epikum, ábrázolt világ között a lírai érdek szabja meg — természetesen az előbbi javára. Ebből következik az, hogy az epikus elbeszélés, a tényközlés, önéletű karaktermegjelenítés, leírás helyébe a lírailag önkifejező, önjellemző beszéd, a visszaemlékezés érzelmeiről felhangolt elmondás, az alakító lírai visszahatás, az objektivitás helyébe a szubjektív-lírai elfogultság lép. Ennek vetülete az első személyben elbeszélő, a visszaemlékezést, naplót sugalló forma is.” Egy-egy részletben pedig, az egész mű „alak 1- 988