Híd, 1985 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1985-10-01 / 10. szám - Könyvek - Sárvári V. Zsuzsa: Ízelítő a cigány népköltészetéből

KRITIKAI SZEMLE ÍZELÍTŐ a cigány népköltészetből Bari Károly: Tűzpiros kígy­ócska. Cigány népköltészet. Gondolat, Buda­pest, 1985 A kelet-európai folklórban sajátos színt képvisel a magyarországi és erdélyi cigányok népköltészete. Bari Károly válogatásából és fordításá­ból először ismerhetjük meg a cigányság mondakincsét, eredetéről szóló legendáit. Az egyedi életmódban és világszemléletben gyökerező népi kultúra a cigányok számára a hazát, a szellemi és érzelmi biztonságot jelenti abban a nyomasztó kitaszítottságérzésben, amelyet környezetük nagyfokú bizalmatlansága teremtett számukra. A cigányok korai európai megjelenéséről csak részben tájékoztatnak a kutatások; a X­XI. században érték el Görögországot és a Duna­­melléket. Az évezredek óta vándorló cigányság csoportokra szakadozva elvesztette a „közös haza” eredettudatát, anyanyelve pedig a befogadó országok nyelvéből sok elemet olvasztott magába. A XVI. századtól kezdődött tömeges üldözésük. (A II. világháborúban a fasiszta Német­ország kb. 600 000 cigányt pusztított el.) Ma az Európában élő cigá­nyok száma meghaladja a 3,5 milliót. Bari Károly gyűjteményét műfajok szerint három egységre osztotta. Az első részben — Lépeget az égi Isten — különféle köszöntők (újévi, karácsonyi, húsvéti), eredetmondák (a cigány nép származásáról, arc­színéről, a lopásról, a jóslásról, a zenészmesterségről, a medvetáncol­­tatásról, a cigány szegénységről stb.) hiedelmek (gyógyító ráolvasások, varázslások), gyermekversek (altatók, találós versek), közmondások, szó­lások olvashatók. Külön figyelmet érdemelnek az eredetmondák, ame­lyekben a cigányság eredetét és legjellemzőbb tulajdonságainak keletke­zését próbálják megmagyarázni. A varázsló ráolvasásokban pedig egy régi cigány varázstevékenység fontos kellékével találkozunk, a piros fonállal. A piros színnek tulajdonított bajelhárító erő a rontások erede­tének megállapításában is fontos szerepet játszik. „Az ember szétterpesz­tett ujjaira cérnát teker többszörösen, s ezt ollóval elvágja. Egy kis elvágott szálat kihúz belőle, s erre három csomót köt, kettőt a két székb­e, egyet a közepére. Most összesodorja ujjai közt a cérnadarabot és ezt mondja: »A fának, fűnek, cigány nőnek megadatott, hogy a rontást el tudja venni!« Ha a csomók eltűnnek a cérnadarabról, a rontás nem Istentől van.” Gyógyító ráolvasásnál például a pokolvart piros fonállal érintik meg néhányszor, majd a fonalat egy fa ágára kötik, és mondják a varázsszöveget. A Luca-esti varázslásban a boszorkányok rontása ellen a nők fokhagymával kenik meg homlokukat, csecsüket, kezüket, lá­bukat és ezt mondják: „Hogy ne vedd el eszemet, / hogy ne szívd ki tejemet, / hogy ne kösd gúzsba kezeimet, / hogy ne vezesd lábaimat gonosz utakra!” 1401

Next