Híd, 1988 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám - Kérdések és válaszok - Vajda Gábor: Az önmagunkhoz vezető út keresése
AZ ÖNMAGUNKHOZ VEZETŐ ÚT... (II.) csupa hasonlattal játszik. Avagy: lemondó terméketlenségünk a mi egész szellemi képzésünk és tartásunk értéktelenségének bizonyítéka. Például, mondja ő, miközben a zene minden stílusfajtájának és korszakának a törvényeit és technikáját elemezzük, magunk nem teremtünk új zenét. Olvassuk és magyarázzuk — mondja ő — Pindaroszt vagy Goethét, és szégyellünk mi magunk is verset írni.” Knecht szándékának érlelődésében az önmagához való hűség és ezzel együtt az erkölcsi érdek játssza a főszerepet. Egyrészt nem érzékelheti közvetlenül munkájának eredményét, másrészt Kasztália tevékenységének egészét a dolgozóktól való elidegenedés zsákutcájában látja. A korábban magasztosnak hitt célok egyre inkább az élősdiség eredményét mutatják. Vissza a történelembe! Vissza az emberek közé! — hajtogatja önmagának és csodálkozó környezetének a tudomány és művészet csúcsain mélységiszonyban megbetegedő iskolamester. Mondanunk sem kell, Knechtnek a választása a hessei életút önigazolása, tehát a világszemléleti elkötelezettségnek, az aktív humanizmusnak a kifejezése. S még valami: az öncélú összefüggések, a formális művészetkritika, az ember valóságos létfeltételei szolgálatától olykor messze távolodó kibernetika egyoldalúságának bírálata. S ez annál eszméltetőbb, mivel a távoli időben vagyunk. Az emberi világ alakulását divatok kísérik, sugallja az író, aki a legkevésbé népszerű „divatra” esküszik, annak szükségszerűségét bizonygatja ebben a regényében, de egész életművében is. Hesse, persze, megírta legterjedelmesebb művét, az Üveggyöngyjátékot, s ez azt jelenti: ő a játék irányítója, az ő sugallatára végzik szereplői szellemi bűvészmutatványaikat. Ez mint korábban jeleztük már, a humor és a bölcsesség végleges diadalát jelenti, ennek az indulása éveiben tragikusan komoly s egészen A pusztai farkas mágikus színházáig kellő mértékben fel nem szabadult írónak a magatartásában. Az emberi létezés célja az az elégedettség és nyugalom, melyet az önkéntes szolgálat okoz. Csakhogy ennek tartalma időnként változik. Knecht, a nemes ügy szolgája, akkor hagyja el a számára életcélt is jelentő közeget, amikor az erősödő új szükségletek már új feladatot jelöltek ki a szolgálat számára. A körülmények változhatnak, de az ember azonos önmagával. Knecht valami olyasmit sajátított el mestereitől, amit soha senki nem vehet el tőle: a derűt. (Azt tehát, amivel Narciss is rendelkezett.) „Ez a derű nem játszadozás, nem is tetszelgés: ez a legmagasabb rendű megismerés és szeretet, minden valóság igenlése, őrtállás minden mélység és szakadék szélén, a szentek és a lovagok erénye, megzavarhatatlan, s a korral és a halál közelségével egyre növekszik. Ez a Szépség titka és minden művészet leglényege. A költő, aki verseinek tánclépésében dicséri az élet nagyszerűségét és rettenetét, a ze-