Híd, 1989 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám - Kérdések és válaszok - Bori Imre: Bródy Sándor második naturalista regénye
ez a felkerekedett bolondos forgószél, melyet ő — sokadmagával — viharnak vélt.” Védekezésképpen szinte tüntetett zsidóságával, kétkedve mesélt „eredetéről”. Hogy feleségül vehesse Petrovits Idát, kikeresztelkedik, és teszi éppen azokban az időkben, amikor „fajtája legjobban szorongattatik” - mintha menekülne zsidó sorsa elől ezzel e tettével. Vádként hordozza tehát, lelki teherként kapja, hogy annál nagyobb legyen majd veszteségének tudata is. A kor jellemzői közé tartozik Székely Antal alakja is, habitusával és filozófiájával egyaránt. Modellje nyilvánvalóan és félre nem érthető módon Justh Zsigmond. Feje felett a „dicsőséges rothadás kórjóslatának” csillagképe ragyog egy este a Duna-parti kávéház megvilágításában. A „francia-magyarok” asztaltársaságában ült Székely Antal is. Lengyel Dénes nem rokonszenvezett ezeknek nézeteivel, bennük, véleménye szerint, a francia ízlés, kultúra, tudás munkál, és áll ellentétben „eredendő tehetségük” természetével, e szellemi transzfúzió nem használ nekik, mert az „idegen elem bírókra kel a magyarral s a folytonos küzdelem vége egy nagy meddőség”. „Ami rossz a dologban - fűzi tovább gondolatait Bródy hőse idegessége és természetellenes erkölcsei, még ezek is csak úgy, ahogy örökítettek át. De ezek lassan kint mégiscsak erősbödnek, haladnak előre, s akkorára, amidőn a város csakugyan a világé lesz, méltán el lehet majd nevezni kelet Párisának.” A francia-magyarok legkitartóbbika Székely Sándor: „A 27-28 éves fiatalember szép szőke feje egy kissé fénylett a meleg, gőzös levegőben. Fehér homloka alatt okos, szürke szeme ragyogott. Úgy látszott, élvezte a kávéház éjjeli levegőjét, mint ahogy élvez a morfium-evő. Nyugodtan nézett szét maga körül s amint észrevette a professzort, udvariasan köszönt...” S tovább: „Tudta róla, hogy tüneményszerű szerencséje van az asszonyok között, bár a korán kezdett szellemi foglalkozás véznává, szinte betegessé tette. Hallotta róla azt is, hogy ez idő szerint a legnagyobb magyar »írói talentum«, voltak, akik »kritikai lángésznek« tartották, bár alig produkált valamit. Amit csinált, jeles, modern franciák pompás másolata egészben, részben pedig egy ötletes, de határozatlan, színtelen talentum termékei. Olyan szerszámokkal dolgozott, melyekre keze nem volt alkalmas, tudása más és tehetsége is más irányra késztette. S mert tudása nagyobb volt, tehetsége szenvedett. A tudás, ez marta, ez tette tehetetlenné ezt az egyszerre gyengéd és ugyancsak markáns szőke fejet. Tudta, milyennek kellene lennie, de nem bírt olyanná lenni, a fejében rendezve volt minden, de hiába. Materialista elveiben, romantikus és idealista tetteiben.” Egy naturalista író arcképének vázlata készült a Faust orvos Székely Sándorról - Justh Zsigmondról szóló lapjain. A beszélgetés során ugyanis Székely Sándor elmondta, hogy elcsapta magától az asszonyokat, a legutolsót is, aki egy zsidó lány volt. „Szükségem volt az alakjára - magyarázta - egy regényben... Tanulmányozni akartam, mert csak úgy lehet valamit csinálni. Az em