Híd, 1991 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1991-09-01 / 9. szám - Kérdések és válaszok - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban

A MODERN IRODALOM... Nem irodalmi események történtek. Ilyen módon a magyar irodalom képvisel­tette magát legmostohább körülményei közepette is, s mi több, gyakran a leg­mostohább történelmi körülmények, az események vihara sodorta az írót az irodalmi törekvések boszorkánykonyháinak ablakai alá, néha pedig a „szaká­csok” közé is! Természetesen nem volt elég Párizsba, Rómába, Bécsbe, Berlinbe, London­ba utazni és ott időzni ahhoz, hogy az író a modern irodalmi ízlést megismer­je, megtanulja, és hazatérve ennek az irodalmi ízlésnek magyarországi helytar­tójává legyen. Lelki-irodalmi készség is szükségeltetett ahhoz, hogy a peregri­­náló magyar író a modern irodalmi törekvések valamelyikének a letéteménye­sévé váljék. A befogadáshoz, a recepció valamelyik formájához éppúgy bizo­nyosfajta felkészültséget kell feltételeznünk, mint elutasításához is diszpozíci­ók kellettek. Nagyjából elképzelhető az is, hogy a magyar írónak a modern irodalommal való találkozása bekövetkezhetett külhoni tartózkodás, modern peregrináció nélkül is, főképpen hogy nem annyira a tanulásról (de arról is természetesen!), mint inkább a megbizonyosodásról van szó mindenekelőtt, nem pusztán csak információk szerzéséről, hanem benyomások gyűjtéséről, nem a részletek megismeréséről, hanem az egésznek, az élet teljességének a felméréséről, az adott létezési forma különben másképpen nem érzékelhető anyagáról. Kézenfekvőnek tűnik, hogy első nekifutásunk megkövetelte szerénységgel inkább példákkal álljunk elő, semmint általános érvényűnek tetsző megállapí­tásokkal, egy elkövetkező munka előlegeként. S választunk három magyar írót, mert mind Párizsba utaztak, s ott a ráismerés és a bizonyosságszerzés él­ményével találkozva tértek haza. Justh Zsigmondra és Ady Endrére, illetve Kassák Lajosra gondolunk, a szemmel tartott korszak három egyúttal legna­gyobb magyar író-peregrinusára. Justh Zsigmond Párizsba 1888. január elsején előre megfontolt szándékkal érkezett, abban a meggyőződésben, hogy valóban a modern művészet ígéret­földjére utazott. Miért? „Én úgy mondanám, a mai francia művészetben az ész (a kritika- a formaérzék) predominál. Erről én különben mindig meg vol­tam győződve. S első cikkem, amelyet még Taine-nek is elmondtam a maga idejében (1885-ben), éppen erről szólt. Azért Párizs egy modern művésznek a legtanulságosabb hely a világon, s kivált olyan fiatal nemzet fiai számára, mint mi vagyunk.” Párizsi naplója a korszak irodalmi-képzőművészeti ízlése meg­hódításának, megismerésének és elfogadásának a krónikája, és csak ebből a szempontból bírnak külön jelentőséggel is a francia szellemi élet nevei, mert velük és művükkel a modern ízlés általános korhangulata válik Justh írói sa­játjává. S ahogyan Turgenyev „párizsi talajon tanulta”, milyen és mi a modern művészet, úgy tanulja Justh Zsigmond is egy orosz szobrásznál és a nagy fran­cia színésznőnél, milyen a primitíven tragikus és a „szfinxszerűen ultramo­dern”, hogyan kapcsolódik a naturalizmushoz és az impresszionizmushoz, mi­lyen a preraffaelita alkotás és hogyan szép a szimbolista festmény. A párizsi

Next