Híd, 1991 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám - Kérdések és válaszok - Bori Imre: A modern irodalom eszméinek terjedési módjai a magyar irodalomban
A MODERN IRODALOM... Nem irodalmi események történtek. Ilyen módon a magyar irodalom képviseltette magát legmostohább körülményei közepette is, s mi több, gyakran a legmostohább történelmi körülmények, az események vihara sodorta az írót az irodalmi törekvések boszorkánykonyháinak ablakai alá, néha pedig a „szakácsok” közé is! Természetesen nem volt elég Párizsba, Rómába, Bécsbe, Berlinbe, Londonba utazni és ott időzni ahhoz, hogy az író a modern irodalmi ízlést megismerje, megtanulja, és hazatérve ennek az irodalmi ízlésnek magyarországi helytartójává legyen. Lelki-irodalmi készség is szükségeltetett ahhoz, hogy a peregrináló magyar író a modern irodalmi törekvések valamelyikének a letéteményesévé váljék. A befogadáshoz, a recepció valamelyik formájához éppúgy bizonyosfajta felkészültséget kell feltételeznünk, mint elutasításához is diszpozíciók kellettek. Nagyjából elképzelhető az is, hogy a magyar írónak a modern irodalommal való találkozása bekövetkezhetett külhoni tartózkodás, modern peregrináció nélkül is, főképpen hogy nem annyira a tanulásról (de arról is természetesen!), mint inkább a megbizonyosodásról van szó mindenekelőtt, nem pusztán csak információk szerzéséről, hanem benyomások gyűjtéséről, nem a részletek megismeréséről, hanem az egésznek, az élet teljességének a felméréséről, az adott létezési forma különben másképpen nem érzékelhető anyagáról. Kézenfekvőnek tűnik, hogy első nekifutásunk megkövetelte szerénységgel inkább példákkal álljunk elő, semmint általános érvényűnek tetsző megállapításokkal, egy elkövetkező munka előlegeként. S választunk három magyar írót, mert mind Párizsba utaztak, s ott a ráismerés és a bizonyosságszerzés élményével találkozva tértek haza. Justh Zsigmondra és Ady Endrére, illetve Kassák Lajosra gondolunk, a szemmel tartott korszak három egyúttal legnagyobb magyar író-peregrinusára. Justh Zsigmond Párizsba 1888. január elsején előre megfontolt szándékkal érkezett, abban a meggyőződésben, hogy valóban a modern művészet ígéretföldjére utazott. Miért? „Én úgy mondanám, a mai francia művészetben az ész (a kritika- a formaérzék) predominál. Erről én különben mindig meg voltam győződve. S első cikkem, amelyet még Taine-nek is elmondtam a maga idejében (1885-ben), éppen erről szólt. Azért Párizs egy modern művésznek a legtanulságosabb hely a világon, s kivált olyan fiatal nemzet fiai számára, mint mi vagyunk.” Párizsi naplója a korszak irodalmi-képzőművészeti ízlése meghódításának, megismerésének és elfogadásának a krónikája, és csak ebből a szempontból bírnak külön jelentőséggel is a francia szellemi élet nevei, mert velük és művükkel a modern ízlés általános korhangulata válik Justh írói sajátjává. S ahogyan Turgenyev „párizsi talajon tanulta”, milyen és mi a modern művészet, úgy tanulja Justh Zsigmond is egy orosz szobrásznál és a nagy francia színésznőnél, milyen a primitíven tragikus és a „szfinxszerűen ultramodern”, hogyan kapcsolódik a naturalizmushoz és az impresszionizmushoz, milyen a preraffaelita alkotás és hogyan szép a szimbolista festmény. A párizsi