Híd, 1993 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1993-12-01 / 12. szám - Könyvbemutató
994 BORI IMRE: PRÓZATÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A magyar próza alakulástörténetének egy lehetséges hosszmetszete Bori Imre többnyire már más kötetekben megjelent tanulmányaiból összeálló új könyve, melyben a szerző Asbóth János Álmok álmodója című (1878-ban megjelent) regényétől Déry Tibor egy évszázaddal későbbi Kyvagiokén című kisregényéig haladva az időben a hogyan írni a kor szellemében kérdéskörét vizsgálva keresi prózánk modernségének jegyeit, formáit. Az említett két szélső pont, Asbóth és Déry között kap a kötetben tanulmánnyi terjedelmet Justh Zsigmond, Jókai Mór, a két Cholnoky, Viktor és László, Móricz Zsigmond, Csáth Géza, Török Gyula, Prózamozaikok közös fejezetcím alatt Kassák Lajos, ismét Csáth, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Tersánszky Józsi Jenő és Remenyik Zsigmond, majd nagyobb dolgozatban ismét Füst Milán regény-, illetve novellaírásának elemző, értelmező vizsgálata, bemutatása. Bori Imrének, ahogy a mintegy 30 kötetnyi és 2500 bibliográfiai egységnyi opus bizonyítja, az irodalomtörténész-tanulmányíró munkásságát a permanens felfedező szándék, gondoljunk a magyar avantgárdot feltáró kötetekre, illetve az újszerű irodalomszemléleti igényre, gondoljunk a magyar irodalmi modernség alakulását tárgyaló eddigi két kötetére, jellemzi. Az Álmok álmodójába, Asbóth regényében azt a pillanatot fedezi fel a tanulmányíró, amikor a „próza krízise először - ad jelt magáról”, első ízben jelennek meg a magyar regényírásban a formai újítások, kap formát a szimbolizmus. Justh Zsigmond Művész szerelem című regényében a „művészsors és művészélet” modern kérdésköreire ismer, arra a pillanatra figyel fel, amikor megszólal „az író önnön művészetéről való gondolkodásának problematikája”, s amikor „a lélek ismeretlen területeire” hatol az írói érdeklődés. Jókai esetében Bori a nagy mesemondó műveinek új értékelésére vállalkozik, az opus záró évtizedeinek termését, amit eleddig az írói válság jeleiként értelmeztek, értékeli át, az ekkor írt regényekben Jókai korszerűségét ismeri fel. Móricz Zsigmond életművében a Nyugat fénykorával (1908-1912) egybeeső modernista törekvéseket vizsgálja, új dimenzióját mutatva így meg irodalmunk egyik legnagyobb regényírói opusának. A két Cholnokyról és Török Gyuláról írva Bori Imre az elsők között irányítja az irodalmi közvélemény és részben a szakma figyelmét a mellőzött, elfelejtett életművekre. Csáth Gézában a tanulmányíró az új ember új művészetének igényét fedezi fel, illetve Csáth küzdelmét említi a szecesszióval, mely során az író a szecesszionista novella mintadarabjait megalkotva kínál a „század első évtizedeinek formakultúrájához” jelentős prózatörténeti adalékokat. Krúdyról írva, ki - tudjuk - Bori kedvenc írója, az ún. Krúdy-effektust vizsgálja. Kosztolányi Édes Annája kapcsán egy lehetséges nézőpontról ír, melyben együtt van, „ahogyan egy atommagban vannak együtt, szoros kapcsolatban annak alkotóelemei”, az író és hőseinek világa. Füst Milán és a történelem viszonyának természetét az Advent fényében szemléli. Tersánszky regénye, A céda és a szűz kapcsán a regénynyelv minősítését sürgeti az író művészetének jobb megértése érdekében. Déry prózaművészetét pedig a nagyregények és a novellák között elhelyezkedő kisregények világának, megformálásának elemzésével hozza közelebb hozzánk. Bori Imre kötetének mindegyik tanulmánya az epikával folytatott írói küzdelem módozatait figyeli az irodalom értelmezésének újszerű, modern nézőpontjából. Meglátásai, eredményei vonzóak és nyilván vitára ingerlők, de az irodalom életben maradását szolgálják. Az irodalom és a szerző szellemének vitalitását igazolják. GEROLD László HÍD