Híd, 1994 (58. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK - Gerold László: Petőfi Sándor: Nemzeti dal
PETŐFI SÁNDOR: NEMZETI DAL szeretlek téged . . ., Szerelemnek rózsafája . . ., Hideg, hideg van ott kin . . .), amelyek pusztán idillként színezik a hamarosan történelmivé váló esztendő verstermését. A harmadfél hónap többi versében vagy mint a zászló varrására biztató feleségversben (Mit csinálsz, mit varrogatsz ott?) meg a szabadságot és a szerelmet egyaránt kedvesének tekintő, mindkét tárgykör alapszókincséből (kedves, kebel, szív, madár, virág, ég, csillag, szép, lágy, kicsiny, tündéri, hit, bús, illetve: lánc, csata, zászló, haza, seb, harc, csörög, eltörék, beforrt stb.) bőven válogató költeményében (Félálomban. . .) együtt jelentkezik a legszemélyesebb magánélet és a nemzet sorsáért aggódó közélet motívuma, vagy az utóbbi, a haza iránt érzett aggodalom - Petőfi számára mindig igen fontos - költészet iránti, ezzel szorosan összefonódó, vele egybetartozó felelősségtudattal párosul. Mint az Egy könyvtáros emlékkönyvébe írt heines modorú iróniába hajló intelmében, miszerint a „drága szent hazát” zárja éppen úgy szívébe, mint ahogy istent imádja, s mint - „mindenekfelett” - Petőfi költeményeit árulja „erősen”, továbbá mint az Adorján Boldizsárhoz írt episztolában, melyet a „személyes közlendőtől az általános mondanivalóig röpítő tágas ív” (Lukácsy) a forradalmi ódákkal rokonít, azon sorával pedig, hogy „A lant a lelke a költőnek”, Petőfi a saját nagyfokú küldetéstudatát példázza, amit a prímás barát, Rózsavölgyi (Márk) halálára írt elégikus hangú költemény „hegedű és koldusbot” párhuzama is hordoz, azzal a többlettel kiegészítve, amit a versbe foglalt magyar nemzetkarakterológia jegyeivel (szalmaláng, sírva vigadás, önbizalom hiánya) egészít ki a költő, átemelve ezáltal a búcsúzás sorait a magyarságot a szerző versek közé, így jutunk el az esztendő termését követve, sorba véve, a feltétlenül politizáló versekig. Hogy egy témakör hogyan változik, politizálódik a költő kezén, arra elsősorban talán a januártól írt tél-versek említhetők. Az év első verse A téli esték, amely annak ellenére, hogy első versszakának tavaszt és nyárt siratók a sorai, kivált a zárósor, hogy „koldussá lett a föld”, mert „kirabolta a tél”, s hogy a föld, ahogy a második strófában áll, „mint egy vén koldus”, kimert rongyos öltözete alatt „Sok helyen kilátszik mezítelen teste” didereg a hidegben, minden lehető politikai áthallás ellenére is valójában leíró vers, életkép, melynek belső dinamikáját a negatív festés, a hiányok felsorolása és a zárórészben a belülről kifelé történő szemlélődés megnyugtató idillje teremti meg. Ezzel szemben A puszta, télen címűben, bár hasonlóan a tél okozta hiánylista tájversbe szedéseként indul, az alkonyuló vidék megidézésével, a rónára települő „halvány ködök” fátylán át mintegy „a föld pereméről” visszapillantó nap képének említésével szinte magától kínálkozik a költő számára a trónjáról véres koronával lelépő királyra való utalás lehetősége. A télivers-triptichon harmadik darabja, A tél halála, amely bár közvetlenül a szelíd Anyám tyúkja után íródott, a kemény hangú politikai versek sorát vezeti be. Benne a telet a zsarnokkal azonosítja a költő, s felszólítja, készüljön a halálára, mert „jármát megunta” a föld, és ledobva azt: „Szabadság lesz!” A szabadság témakörébe tartozik a két és fél hónap második felének több költeménye. A rab oroszlánt Horváth János egy szabadságharcos allegóriájának