Híd, 1999 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 12. szám - Pomogáts Béla: Az összefoglalás jegyzében (esszé)

a modern magyar irodalom legfontosabb irányzatát, amikor Kassák Lajos és mozgalma még szinte teljes mértékben az irodalomtörténeti érdeklődés pe­remvidékére szorult, és csakis értetlen megítélésekkel vagy éppen rágalmakkal találkozott. Az, hogy Bori Imre az avantgárd irányzatát állította a huszadik századi magyar irodalom tengelyébe, sok vitát kavart, az azonban kétségtelen, hogy kutatási eredményei alapvetően változtatták meg azt a képet, amelyet modern irodalmunkról rajzolt a korábbi irodalomtörténet-írás. Bori Imre tanulmányai kétségkívül szemléleti újításokkal gazdagították a magyar irodalomismeretet: széles körű eszmetörténeti érdeklődése, az írói alkotások művészi karakterének megragadása, az irodalmi irányzatok jelleg­zetes jegyeinek felismerése jelzi annak a szellemi műhelynek a minőségét, amely a vajdasági magyar tudós dolgozószobájában kialakult. Mindennek az egész magyar irodalomtörténet-írás és irodalomkritika összefüggésrendszeré­ben is igen nagy, ösztönző, iskolateremtő és értékmentő szerepe volt, minthogy Bori akkor hívta fel a figyelmet a 19. és a 20. századi magyar irodalom „modern” és „európai” irányzataira, teljesítményeire, amidőn Magyarországon (és a többi magyar kulturális közösségben) még egy kirekesztő és dogmatikus marxista irodalomszemlélet uralkodott. Az újvidéki tudós tevékenységének ilyen módon mindenképpen korrekciós szerep jutott, sőt ennél több, hiszen Bori Imre könyvei, tanulmányai abban a korszakos jelentőségű szellemi küzdelemben is részt vettek, amely az irodalom, a kultúra autonómiájának helyreállításáért folyt az 1956 utáni évtizedekben. E sorok írójának abban a szerencsében volt része, hogy nemcsak megismer­hette Bori Imre irodalomtörténeti műhelyét, és nemcsak tanulságokat szűr­hetett le ennek a műhelynek a gazdag eredményeiből, hanem közel kerülhetett a műhely gazdájához is. Mint már említettem, igen sokszor lehettem a Ćirpa­­nova utcai ház vendége, máskor pedig az újvidéki egyetem hungarológiai tanszékén, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, a Magyar Írószövetségben vagy éppen a debreceni Irodalmi Napokon, a sza­badkai Kosztolányi-ünnepségeken, a kanizsai írótáborban találkozhattunk, és folytathattuk, kezdhettük újra a soha véget nem érő személyes beszélgetést. Természetesen nemcsak az irodalmi élet eseményeiről, nemcsak könyvekről és művekről, hanem politikáról, közös barátokról vagy éppen macskákról is (Bori, akárcsak magam, ismert macskabarát, nem is tudom, pillanatnyilag hány macska gazdája!). A barátság pedig valószínűleg többet ér minden irodalmi kapcsolatnál és egyetértésnél. Most tehát hetvenedik születésnapján nemcsak mint kiváló irodalomtudóst (akinek a Magyar Köztársaság már régóta tartozik egy Széchenyi-díjjal!) szeretném felköszönteni, hanem mint sok évtizedes jó barátot is. Valamikor egy (több) pohár dalmáciai vörösborral történt ez, most Újvidéken nincs dalmáciai bor, legyen hát villányi vagy vranaci vörös.

Next