Híd, 1999 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9-10. szám - KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK - Harkai Vass Éva: Egy regénytípus körbejárása (tanulmány)

tekinti e művet (Bodnár György egy korábbi megállapításával is egybehangzóan) „a magyar művészregény közvetlen előzményének” (1998. 98., 102., 110.). A századforduló esztéta modernsége s az ezen időszakban ható, az artisz­­tikum elvét hirdető stílusirányzatok (a szimbolizmus, az impresszionizmus, a szecesszió) motiváló erővel hatnak a művészregény műfajtípusára. Ez az első tényleges művészregények létrejöttének időszaka, mely időszak szerzői között nem egy olyan akad, aki több művészregényt (és művésznovellákat) is írt. Justh Zsigmond 1888-ban megírja a magyar irodalom első tényleges művészregényét (Művészszerelem), Ambrus Zoltán több művészregényt is ír (Midás király, 1891-92; 1906; Giroflé és Girofla, 1899; 1901; Solus eris, 1902-1903), Bródy Sándor pedig a naturalista korrajz és a karrierregény keretei között több alkalommal is kapcsolatba kerül a művészregény műfajtípusával, majd pályája végén megírja e regénytípus szempontjából leglényegesebb alkotását, a Remb­randtot (1925). A magyar századforduló regénypalettája azt a felismerést nyújtja, hogy a művészregény ebben az időszakban nemcsak differenciálható, megkülönböz­tethető és hangsúlyos regénytípussá vált, hanem hogy módosította a világ regényben való megjelenítésének, ábrázolásának és elbeszélhetőségének addig ismeretes módozatait is. Az újabb irodalomtörténeti kutatások kontextusából Gyarmati Krisztina idevágó észrevételét idézném, aki az időszak egyes mű­vészregényei kapcsán egyenesen esztétista paradigmaváltásról beszél. A szá­­zadvégi századforduló regényeinek a művészregény felőli újraolvasása ugyan­akkor bizonyos mértékben kérdésessé teszi az irodalomtörténet azon általánosító kijelentéseit, miszerint az időszak magyar irodalmában sok a művészregény, s hogy egyes írók majdnem minden regénye e regénytípusba sorolható. Bródy Sándor korábbi regényei pl. arra utalnak, hogy a korában közkedveltté lett művésztéma nem mindig a tényleges művészregény műfajtí­pusán belül kap megfogalmazást. Az esztétizmus, a lélektaniság, az individualizmus által behatárolható ma­gyar századelőn a művészregény műfajtípusán a korrajz látszik felülkerekedni. Ezt példázza Harsányi Kálmán regénye (Kristálynézők, 1914), majd Kaffka Margit Állomások (1914, 1917) című „esztétizált” korrajzregénye (és művész­regénye) teremt egyensúlyt a korrajz- és a művészregény műfajtípusa között. A húszas évektől kezdődően íródott művészregények mögött nem tapint­ható ki a korízlés századfordulón tapasztalt kohéziós ereje. Bródy Sándor szintén ide tartozó kései művészregénye a Rembrandt, Kosztolányi művészre­gényei (Nero, a véres költő, 1922; Esti Kornél, 1925-33, 1933), Márai Sándor Szindbád hazamegy (1940), valamint Füst Milán A Parnasszus felé című regénye a művészregény individuális, egyéni megvalósulásai. S míg Bródy, Kosztolányi és Márai művei individuális művészportrék - portréregények­­, Füst

Next