Híd, 1999 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9-10. szám - KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK - Harkai Vass Éva: Egy regénytípus körbejárása (tanulmány)
tekinti e művet (Bodnár György egy korábbi megállapításával is egybehangzóan) „a magyar művészregény közvetlen előzményének” (1998. 98., 102., 110.). A századforduló esztéta modernsége s az ezen időszakban ható, az artisztikum elvét hirdető stílusirányzatok (a szimbolizmus, az impresszionizmus, a szecesszió) motiváló erővel hatnak a művészregény műfajtípusára. Ez az első tényleges művészregények létrejöttének időszaka, mely időszak szerzői között nem egy olyan akad, aki több művészregényt (és művésznovellákat) is írt. Justh Zsigmond 1888-ban megírja a magyar irodalom első tényleges művészregényét (Művészszerelem), Ambrus Zoltán több művészregényt is ír (Midás király, 1891-92; 1906; Giroflé és Girofla, 1899; 1901; Solus eris, 1902-1903), Bródy Sándor pedig a naturalista korrajz és a karrierregény keretei között több alkalommal is kapcsolatba kerül a művészregény műfajtípusával, majd pályája végén megírja e regénytípus szempontjából leglényegesebb alkotását, a Rembrandtot (1925). A magyar századforduló regénypalettája azt a felismerést nyújtja, hogy a művészregény ebben az időszakban nemcsak differenciálható, megkülönböztethető és hangsúlyos regénytípussá vált, hanem hogy módosította a világ regényben való megjelenítésének, ábrázolásának és elbeszélhetőségének addig ismeretes módozatait is. Az újabb irodalomtörténeti kutatások kontextusából Gyarmati Krisztina idevágó észrevételét idézném, aki az időszak egyes művészregényei kapcsán egyenesen esztétista paradigmaváltásról beszél. A századvégi századforduló regényeinek a művészregény felőli újraolvasása ugyanakkor bizonyos mértékben kérdésessé teszi az irodalomtörténet azon általánosító kijelentéseit, miszerint az időszak magyar irodalmában sok a művészregény, s hogy egyes írók majdnem minden regénye e regénytípusba sorolható. Bródy Sándor korábbi regényei pl. arra utalnak, hogy a korában közkedveltté lett művésztéma nem mindig a tényleges művészregény műfajtípusán belül kap megfogalmazást. Az esztétizmus, a lélektaniság, az individualizmus által behatárolható magyar századelőn a művészregény műfajtípusán a korrajz látszik felülkerekedni. Ezt példázza Harsányi Kálmán regénye (Kristálynézők, 1914), majd Kaffka Margit Állomások (1914, 1917) című „esztétizált” korrajzregénye (és művészregénye) teremt egyensúlyt a korrajz- és a művészregény műfajtípusa között. A húszas évektől kezdődően íródott művészregények mögött nem tapintható ki a korízlés századfordulón tapasztalt kohéziós ereje. Bródy Sándor szintén ide tartozó kései művészregénye a Rembrandt, Kosztolányi művészregényei (Nero, a véres költő, 1922; Esti Kornél, 1925-33, 1933), Márai Sándor Szindbád hazamegy (1940), valamint Füst Milán A Parnasszus felé című regénye a művészregény individuális, egyéni megvalósulásai. S míg Bródy, Kosztolányi és Márai művei individuális művészportrék - portréregények, Füst