Híd, 2002 (66. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 10. szám - KRITIKAI SZEMLE - Könyvek - Bence Erika: Egy regénytípus körbejárása (Harkai Vass Éva: A művészregény a 20. századi magyar irodalomban)
jutottam, hogy e regénytípus a művészlét tematizálása révén (akár a történelmi, a fejlődés- vagy a lélektani regény a maga nemében) körülírható, behatárolható - megkülönböztethető - önálló regénytípusként, s hogy más regénytípusokhoz viszonyított alá- és fölérendelések helyett helyesebb e regénytípus és más alfajok átfedési felületeiről, érintkezési pontjairól beszélni” - állapítja meg. A vizsgált regénytípusra vonatkozó irodalomelméleti és -történeti kutatások elemzését követően a különböző résztanulmányok és parciális jellegű vizsgálódásoktól eltekintve - egyetlen értékelhető művészregény-történetet talál: a német Herbert Marcuse művét. Marcuse másfél évszázad német irodalmát viszgálva írja meg a maga művészregény-történetét 1922-ben: a regénytípus fejlődéstörténetén belül két fő vonulatat jelöl ki, az objektív-realista és a romantikus vonulatot, míg ezeket a fejlődésirányokat történeti szempontok alapján osztja fel, egyfajta történeti tipológiát állítva fel ezzel. Goethe, Keller és Thomas Mann művei jelentik rendszerezésének „kristályosodási pontjait”, miközben behatóan vizsgálja a művészregénynek más regénytípusokkal való kapcsolatát. Szintézise Harkai Vass Éva kutatására leginkább e „határmezsgye”- és „átfedés”-vizsgálatok szempontjából volt hatással, míg tipológiájának lévén jelentős eltérés az összefoglalásoknak nemcsak a keletkezési idejét és módszereit tekintve, de a befogott időszelet is mintegy évszázadnyi eltolódást jelent. Marcuse a 18. század második felétől a 20. század második évtizedéig vizsgálja a német művészregény történetét, míg Harkai Vass a 20. századi magyar művészregényeket vizsgálja - csak részjelenségeit veszi át. A regénytípus (világirodalmi) történeti változatainak (a Sturm und Drangtól az ún. polihisztorikus regényig) áttekintését követően - a világirodalmi kapcsolódásokat figyelembe véve - Harkai Vass Éva felállítja a magyar irodalom alakulástörténetére is alkalmazható művészregény-tipológiáját. Ezek szerint a művészregények a következő típuscsoportokat alkot(hat)ják: a fejlődésregény-elven alapuló művészregényekegyetlen „tiszta” példájaként Füst Milán A Parnasszus felé című alkotását sorolja ide), az epizód és portré vonatkörébe tartozó művek (pl. Bródy Sándor Rembrandt, Kosztolányi Dezső Néró, a véres költő, Esti Kornél, Márai Sándor Szindbád hazamegy), a különböző stílusok vonzásában létrejövő szellemi mozgalmakat tematizáló alkotások (pl. Justh Zsigmond Művészszerelem, Kaffka Margit Állomások, Kassák Lajos Egy lélek keresi magát, Tersánszky Józsi Jenő A félbolond), a műalkotást középpontba helyező alkotások, az „ördögregények” és a cirkusz-karnevál világát megjelenítő regények (pl. Füst Milán A sanda bohóc, Goldnágel Efráim) csoportját különbözteti meg. Tanulmányának második részében Harkai Vass Éva az elvtisztázó első rész kijelölte történeti ív mentén elhelyezkedő, típusokba rendezhető művészre