Híd, 2002 (66. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 7. szám - Németh István: Papírszeletek (esszé)

PAP­ÍRSZELETEK De igazándiból minket valami más hatott meg. Talán az, hogy még abban a gazdag Ausztráliában se felejti el az ember nyomorúságos szülőföldjét. Hogy még ott is ezt szereti. Erről álmodik. És hogy egykori földije, aki otthon maradt és könyveket ír, szövegeiben talán még az ő álomnál és emlékeinél is szebben felidézi a feledhetetlent. Bárcsak ne csalódna ebben, ha abba a messzi kenguruországba meg­érkeznek azok a könyvek! * Mielőtt megkezdenénk a műsort - könyvbemutató, Pancsova, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület kerülök egyet. (A ház előtt B. J. fölmutat a táblára: „Addig nem nyugszom, míg a Művelődési Egyesület elé oda nem vésetjük azt is, hogy Magyar!”) Az utcasarkon befordulva két hatalmas, sudár törzsű japánakác, nemrég lefejezték őket, most alakítják koronájukat, mert szemmel láthatóan élni akarnak s még élni is fognak sokáig, ha hagyják őket. Néhány lépésnyire arrébb egy oldal­ház, zöld zsalugáteres ablakokkal, a falról a vakolat le van verve, való­színűleg azért, mert már erősen hallott róla, meg azért, hogy újra tapasszák. Az épület elején, bent az udvarban, torony meredezik az alkonyati ég felé. Templomtorony. Nahát, egy udvarba zárva még nem találkoztam templommal. A gondnok özvegyétől hamarosan megtudom, hogy a pancsovai reformátusok gyülekezete mára olyan kicsire zsugo­rodott, hogy ha egyszer mindnyájan eljönnének ide, akkor se töltenék meg a padsorokat, pedig ezekben, látom, véges-végig mindegyikben ott várják a híveket az ülőpárnák. Huszonnégyen, huszonhatan ha vagyunk ünnepnapokon, mondja a gondnok özvegye, aki a férje nemrégi halála óta látja el ezt a tisztet. Pedig valamikor itt paplak is volt, ugyanez még ma is áll, de jó ideje már üresen, teszi hozzá. Úgy látszik, gondolom magamban, már egy lépést se tud megtenni az ember Szabadkától Pancsováig, hogy mindenütt ne ugyanabba ütközzék: fogyogatunk. Ta­lán akkor is fogyogatnánk, ha nyolcvankét évvel ezelőtt Trianon nem következik be, ami a mi vidékünkön immár nyolcvannégy éve tart. Tizennyolctól mindmáig. A sétámat folytatva viszont úgy tűnik, hogy itt sohasem volt Trianon, békés, hangulatos alföldi városban érzem magam, amely jószerivel még a Trianon előtt alakította ki máig megőrzött arculatát. A harmadik utcába befordulva egy újrafestett, szép, földszintes

Next