Híd, 2005 (69. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - KRITIKA - Könyv - Harkai Vass Éva: A lét esztétista megragadása (Gergye László: Az arckép mágiája)

Mielőtt Toldy István Egy félbemaradt kép története című elbeszélésében taglalná egy kifejezetten esztétista szemléletmód érvényesítésének attitűdjét, azokra a folyamatokra és jelenségekre tér ki, amelyek a XIX. század utolsó évtizedeiben „egy elvontabb, intellektuális jellegű regénytípus” kialakulásához vezettek, mely regénytípus „a széthul­ló valóság egyesítésére már nem monumentális történelmi víziókban, hanem csak a szépség autonóm tartományában tesz kísérletet”. (7) A „minden Egész eltörött”, e széthullásélmény közepette az Egész képzete a szépségben rekonstruálható, állítható vissza. Ez a reflexió fogalmazódik meg a századforduló esztétista stílusirányzatainak ars poeticájában, s lesz a művészlétet célba vevő művészregény szemléleti alapjává, miközben - ez utóbbi műfaj - nem kerüli meg e szemlélet vállalása következtében törvényszerűen beálló dichotómia tényét: az élet és művészet között megképződő, áthidalhatatlan szakadékot. Gergye e regénytípus már nem is kivételszámba menő vonatkozó iro­dalmával egybehangzóan a német irodalom történetének meghatározott szakaszait jelöli meg általános kiindulópontként, mondván, hogy „[A] művésztéma a német szellemiség speciális ontológiai problémájaként jelenik meg az európai irodalomban.” (7-8) A műfaj gyökereit ő is a Sturm und Drangig vezeti vissza, majd Goethe Wilhelm Meisteren, a német romantika (E. T. A. Hoffmann, Mörike, F. Schlegel, Novalis, Tieck), továbbá Thomas Mann, Hesse és Broch művészregényein és­­novelláin át rajzolja meg a műfaj európai irodalmon belüli történetét, „speciális létmódjá”-t. A magyar irodalom történetében a művészregény létrejöttéhez az „esztétizmus modern szemléletének beáradása” teremt szellemi alapokat s egyben analogikus viszonyt más korabeli műfajokkal - például a het­venes évek verses regényeivel (1. Vajda János: Találkozások, Alfréd regénye). A regénytípus történetét Gergye Toldy István Anatole című regényéig és Egy félbemaradt kép története című elbeszéléséig vezeti vissza, mondván, hogy az Anatole még „nem nevezhető művészregénynek, ám a keretelbeszélés narrátorának nézőpontja kifejezetten esztétikai meghatározottságú”. (12) Az említett elbeszélés amiatt lesz Gergye tanul­mányának elemzett tárgyává, mert Toldy e novellájában az élet és a művészet halad „két egymást kizáró, ellentétes szférára (...), a századvé­gi művészregények alapvető témáját előlegezve ezzel meg, amely később Asbóth, Justh és Ambrus prózájában nyer igazi kiteljesedést”. (14) Egy-egy regénytípus vagy bármely műfaj szűkebb-tágabb körvonalait reprezentáns alkotások egybehangzó vagy variálódó műfajspecifikus vonásai, jegyei rajzolják meg. Egy-egy ilyen regénytípuson vagy általában műfajon belül azonban nemcsak a regénytípust, műfajt reprezentáló művekre vetül fény, hanem előzményeikre is, amelyekben még csupán

Next