Híd, 2005 (69. évfolyam, 1-12. szám)

2005 / 2. szám - KRITIKA - Könyv - Harkai Vass Éva: A lét esztétista megragadása (Gergye László: Az arckép mágiája)

néhány vonás utal a későbbi művekben majdan kialakuló, meghatározó jelentőségű műfaji jegyekre. Gergye László Toldy István két említett művét sorolja a századvégi művészregények ilyen előzményei közé, míg Asbóth János Álmok álmodója című, egyetlen regényét „a magyar iro­dalom első igazi” művészregényeként jelöli meg, noha, írja, „kétségtelen, hogy a mű első pillantásra még a művészregények legkézenfekvőbb kritériumának sem felel meg”. E paradoxont Gergye oly módon oldja fel, hogy Asbóth regénye főhősének világlátása „akkor is alapvetően költői természetű, amikor nem a művészet eszközeivel harcol céljai meg­valósításáért (...) Az emberi létezés egyetemes problémái azonban lényegében mindvégig a művészlét prizmáján keresztül tárulnak fel”, s „látásmódja így alapvetően mégis a művészregények introvertált jellegét tükrözi”. (16) Bár a művészregény az európai irodalmakban a német Sturm und Drangig és Goethéig vezethető vissza, hogy majd a német romantika is létrehozza a maga művészregény-változatát, a magyar irodalmon belül a regénytípus a modernség térnyerésével lesz összefüggésbe hozható - „csak az 1880-as évek végén nyer (...) véglegesen polgárjogot” - írja a szerző. (59) E folyamaton belül tölti be Asbóth regénye az „úttörő” szerepét, s képviseli majd egy évtizedre rá Justh Zsigmond regénye, a Művészszerelem azt a művet, amely már „mindenféle szempontból megfelel a műfajjal szemben támasztott követelményeknek”. (59) Bár a monográfia szerzője hangsúlyozza, hogy a „magyar művészregény elsősorban a francia irodalom hatása alatt formálódik nálunk” (71), mégsem tér ki e hatásnak akár a francia szerzők, akár egyes műveik általi érvényesülésére. Különösen a Párizst Ady előtt elsőként megjáró Justh Zsigmond és Ambrus Zoltán, nem utolsósorban pedig a folyóiratában több ízben is (többek között A mestermű című művész­regényt író) Zolát méltató Bródy esetében árnyalta volna a képet egy ilyen jellegű kitekintés, függetlenül attól, hogy a francia és a magyar művészregények között milyen megfelelések, illetve eltérések észlelhetők. Gergye Ambrus Zoltán Midas királyában a „századvég esztétista beál­lítottságának” szintézisét látja (73), s egyes tematikus vonulatait Ibsen művészdrámáival hozza összefüggésbe, Harsányi Kálmán A kristálynézők című regényében pedig annak a különvilágnak a lélektani tereit járja be, amely a főhős kristálylátomásában tárul fel. A monográfia legizgalmasabb tanulmánya mindenképpen a Bródy Rembrandtjáról szóló szöveg. Maga Gergye is hangsúlyozza: „Bródy Sándor Rembrandtja (1922) rendhagyó alakváltozatot képvisel a század­vég és a századelő művészregényeinek, művésznovelláinak sorában.” 66 (127) Avagy a kivétel, amely erősíti a szabályt... Bródy regényként is

Next