Híd, 2014 (78. évfolyam, 1-12. szám)
2014 / 4. szám - BORI IMRE EMLÉKÉRE - Harkai Vass Éva: Bori Imre (1929-2004)
Ha egyszer valaki majd arra adja a fejét, hogy a monográfusról (és persze az irodalomtudósról és szerkesztőről, tanulmányíróról és kritikusról) monográfiát ír (monográfiát a monográfusról), nemcsak a tanár úr által a vizsgák előtt emlegetett eszmebarikádokon kell jól megvetnie a lábát (ez a vizsgák előtt több ízben elhangzott, vizsgára invitáló Bors-mondat úgy hangzott, hogy „majd találkozunk az eszmebarikádokon”), tehát a monográfus leendő monográfusának nemcsak nagy nekigyürkőzésre lesz szüksége majd (jusson eszünkbe akár az a többünk által gyakran emlegetett felvétel a Boldog gyermekkort idézek című emlékezéskötetből, amelyen Bori Imre a B. I. O. M.-mel, azaz a Bori Imre Összes Műveivel, a dohányzóasztaltól mellközépig érő könyveivel fényképezkedett le, hanem e nekigyürkőzés és szellemi leltár során megdöbbentő adatokkal — statisztikával - is szembesülnie kell majd. Például azzal, hogy a legendás hírű dolgozószoba dohányzóasztalától mellközépig érő könyvtorony könyvei hány és hány szerzői életművet vesznek célba. S hogy vajon van-e olyan szerző a huszadik századi magyar és a vajdasági (egykor: jugoszláviai) magyar irodalomban, akinek művét vagy életművét a monográfus, irodalomtörténész, tanulmányíró és kritikus Bori Imre tolla nem érintette? Tovább folytatva e gondolatmenetet: van-e az irodalomtörténész Bori Imrét leginkább érdeklő 20. századi modernségnek és itteni irodalmunknak olyan lényeges szépirodalmi kiadványa vagy akár erre reflektáló vonatkozó irodalma, amelyet a tanár úr nem olvasott? De szemügyre veheti majd a leendő Borimonográfus az életének negyedik évtizedében járó szerzőt, aki például 1971-ben, egyetlen év folyamán - megjelentetett egy kettős monográfiát (a Füst Milán- és Kassák-monográfiát tartalmazó, Az avantgarde apostolai című kötetet), egy tanulmánykötetet (ez az Irodalmak - kölcsönhatások című kapcsolattörténeti tanulmánykötet) és három általa szerkesztett antológiát (a Föld és magot, az Idő, idő, tavaszidőt, valamint az Irodalmi hagyományaink: kilenc évszázad írásaiból címűt). Nem kevésbé a még mindig a negyvenes éveiben járó irodalomtörténészt, akinek 1976-ban három kötete jelent meg, közöttük egy monográfia (a Krlezáról írott), egy tanulmánykötet (a Fridolin és testvérei) és egy antológia (a Szeli Istvánnal és Tomnán Lászlóval közösen szerkesztett Gyökér és szárny). Vagy a továbbra is a negyvenes éveiben (a negyvenes éveinek végén) járó monográfust, aki 1978-ban két monográfiát jelentetett meg (Krúdy Gyuláról és Fehér Ferencről) - közben pedig szerkesztett, főszerkesztett... S ekkor még nem is szóltam azokról a műfaji-tematikus körökről, amelyeket egy leendő Bors-monográfusnak be kell járnia: a monográfiák sorát, a jugoszláviai/vajdasági magyar irodalom szellemi értékeit egybegyűjtő antológiákat és az irodalomtörténész Boriss Imre több kiadást megért jugoszláviai magyar irodalomtörténetét, kapcsol