Híd, 2020 (86. évfolyam, 1-11. szám)

2020-09-01 / 8-9. szám - Cirok Szabó István: Ne gondold! (novella)

munkakeresésben volt akkor már egy éve, ami egész pontosan azt je­lentette, hogy várt egy fülesre, hátha van valami meló. 2018 nyarán nyílt a Bartókon a Béla, amit történetesen az akkori főnököm fia nyitott, így leadtam a drótot Edének, hogy felszolgálót keresnek. Ede el is ment, de a próbanapján két vendéget is leöntött, szóval a nap végén választhatott, vagy keres másik munkát, vagy a pincében, a konyhán folytatja. Véget ért a mozdulatlanság. Mindketten sokat dolgoztunk, volt pénzünk, a napközbeni szívogatásokat leváltották az éjjeli bebaszások, alig voltunk otthon, én randizni kezdtem egy lánnyal, akivel együtt jártunk a suliban kreatív írásra, és bár végig offolgatott, nagyon szerelmes voltam, Ede meg úgy pörgette a Tindert, mintha nem lenne holnap, új embereket ismertünk meg, nem voltunk fáradtak, nem voltunk szótlanok, örökbe fogadtunk egy kutyát, szóval, ha valaki megkérdezte volna, hogy mi új­ság, tudtunk volna mesélni, csak azt nem tudtuk, hogy mi a baj, de már egyre többet gondoltunk rá. Amikor véget értek a tizenpár órás műszak­jaink, amikor kijózanodtunk és hazamentünk, ugyanolyan üresen ültünk otthon, mint a lo-fi hiphop mixek borítóján ücsörgő animekarakterek. Én őszintén azt hittem, sosem tudjuk meg, hogy mi a baj, hogy hol rontjuk el, hogy mikor múlik el a nyár, egészen addig, amíg az egyik éjjel fel nem sétáltunk bepapírozva a Kis-Sváb-hegyre. Pontosan emlékszem, hogy a Városmajorban csavart meg minket az acid, és bár nem hiszek az LSD gyógyító hatásában, aznap éjjel mégis kaptunk egy másik perspektívát. Nem igazán tudtunk megszólalni, a kis vihorászásokat leszámítva, csak baktattunk fel a hegyen, amikor a lépcsőkhöz értünk, elbizonytalanod­tunk, nem tudtuk, hogy felfelé vagy lefelé sétálunk, de végül is felértünk a hegycsúcsra. A mai napig nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ott volt-e annak a csillagvizsgálónak a romja, azóta sem voltam a Kis-Sváb­­hegyen, mindenesetre egy romos betonépületen feküdtünk hanyatt. Néztük az eget, majd Ede elővette a telefonját, láttam, hogy a Spotify-on keresgél, és egyszer csak megszólalt a lemez. Elindult az első szám, Ede felhangosította a telefonját, Óh, mondd, tagad­hatatlanul beat, nem kifejezetten szerelmes szám, nem, addig nem jut el a dalszöveg, ez csak keresés, Istenem, de közel áll ez hozzám, a szerelem lehetőségére gondoltam, hogy hányszor néztem már így lányokra, hogy

Next