Hidrológiai Közlöny 1939 (19. évfolyam)

Hatolykai Pap István: Megemlékezés az 1879. évi szegedi árvízről

6 Hatolykai Pap István — a védekezésnek ez a primitív és aránylag költséges módja mégsem felelhetett már meg a biztonság fokozódó követelményeinek. Gróf Széchenyi István eszméje ezen a területen először Szegednél talált megértésre. A város az 1853. és méginkább az 1855-iki árvíz alkal­mával szerzett tapasztalatai alapján elhatározta, hogy az említett ura­dalommal, valamint Tápé és Algyő községekkel az 1850-ik évi június hó 16-án kibocsátott tiszaszabályozási nyiltparancs értelmében társulatba lép s ezáltal a közös területen nemcsak a biztonságot az eddigieknél job­ban szolgáló egységes védelmet honosítja meg, hanem lehetővé teszi egy­ben a védelem gazdaságos keresztülvitelét is. A társulat 1855. november hó 10-én „Csongrád alsó tiszaszabályo­zási fiók társulat" cím alatt meg is alakult. Az érdekeltek ez alkalommal a következő alapvető megállapodáshoz jutottak, nevezetesen: Kimondot­ták, hogy a területeiken fennálló összes magántöltéseket az új társulat tulajdonába bocsátják, a szegedi vár északi sarkától Sövényházáig ter­jedő tiszaparti védvonalat a tiszaszabályozási tervek szerint 1855—56. telén elkészítik s addig is, míg a társulati szerződést megkötik, az alakuló ülés jegyzőkönyvében foglalt megállapodásaikat a nyilt parancs értelmé­ben kötelező erővel bírónak ismerik. A város ezzel a lépéssel tulajdonképpen nem akart egyebet, mint azt, hogy törvényes keretet biztosítson annak a lazaszerkezetű vízvédelmi alakulatnak, mely ezen a területen már két évtizede fennállott és ezáltal azt fokozottabb feladatok teljesítésére képessé tegye. Ily értelemben adta hozzájárulását ahhoz a további fontos megállapodáshoz is, hogy a tár­sulati szavazatok az ártéri holdak szerint számíttassanak. A város ugyanis a cél érdekében fontosnak tartotta, hogy a szavazatok többségét az irányítás kézbentartása miatt magáénak mondhassa. Érdekeltsége ez alapon csupán a külterületen 12.000 kat. holdat tett volna ki, szemben az uradalom 4000, Algyő község 3200 és Tápé 2400 kat. holdjával. „Ámde Szeged városa rosszul számított", mondja dr. Lázár György „A Sövényházak szegedi ármentesítő társulat monográfiája" című mun­kájában, majd így folytatja: „Az uradalom (Tóth István nevű) igazga­tója egészen mást forgatott elméjében. Alig várta, hogy az 1855. novem­ber 10-én felvett jegyzőkönyvet Szeged városa aláírja, alig várta, hogy e kötelező jegyzőkönyv tartalmát a Szapáry József gróf elnöklete alatti tiszaszabályozási központi bizottság tudomásul vegye, az 1856. évi ja­nuár hó 22-ik napján már beterjesztette az általa fogalmazott társulati szerződést, mely Szeged város célzatától eltérőleg, sőt azzal teljesen el­lentétben, a társulat északi végpontjául a percsórai keresztjárót, véd­vonalául pedig a szegedi vártól Tápén és Algyőn át egészen a percsórai magaslatig terjedő vonalat jelöli meg s így társulati erővel kívánja men­tesíteni az uradalom azon további 11.000 kat. hold területét, úgynevezett

Next