Hidrológiai Közlöny 1943 (23. évfolyam)
Dr. Mados László: A szikesedés és a víz
Dr. Mados László. jókra, amelyek adott klímaövben rendszertelenül, fontosan fordulnak elő és amelyek minden tulajdonságukban élesen elütnek a klíma hatására kialakult zónális talajtípusoktól. Ezeket a talajokat Szibircev a zónális, ill. intrazónális talajoknak nevezte és az utóbbiak közé sorozta a mezőségi övet tarkító alkáli, vagy ahogy a magyarországi előfordulások után nevezzük, a szikes talajokat is. Az éghajlaton alapuló talajosztályozási elv hazai vonatkozásban, különösen az alföldi viszonylatban kevés haszonnal alkalmazható. Az uralkodó éghajlat jellege — a mikroklímában megnyilvánuló helyi változatokat is beleszámítva — az egész alföldi területünkön egységesen mezőséginek minősíthető. Ennek ellenére az alföldi talajviszonyok rendkívül változatosak s az éghajlat zavartalan behatására kialakult mezőségi talajok mellett a legtarkább változatosságban adódnak attól eltérő jellegű és önmagukban is igen különböző sajátságú talajféleségek, ú. m. ártéri öntéstalajok, dűnetalajok, stb. és ezek mellett a minket most közelebbről érdeklő szikes talajaink is túlnyomóan az alföldi medence területén tehát mezőségi klímában találhatók. Ahhoz, hogy a szikes talajok képződésére vezető különleges hidrológiaii viszonyokat jellemezhessük, szükséges először a mezőségi éghajlatra jellemző talajképződési folyamattal általánosságban foglalkoznunk. A szárazabb jellegű mezőségi éghajlat csapadékviszonyai a talajképződésre vezető mállás mobilis termékeinek kilúgzódását csak bizonyos mértékig teszik lehetővé. A csapadékoknak a mélység felé történő felhalmozódására ugyanis csak a téli félév folyamán nyílhat alkalom, amikor a talajból történő közvetlen párolgás kicsiny s élő növényzet nem fogyasztja a talaj vízkészletét. A nyári félév csapadékait a közvetlen párolgás és a növényzet transpirációja már annyira igénybe veszi, hogy abból a talajba semmi sem marad meg. Sőt a nyári időszak alatt az előző téli félév talajban felhalmozott csapadéka is elfogy, mert a növényzet a folyamatos vízigényét a közvetlenül lehulló csapadékokból nem tudja maradéktalanul kielégíteni s gyökérzetével a télen átnedvesedett mélyebb talajrétegek nedvességét is kihasználja. Az 1. sz. táblázat néhány alföldi vármegye területére vonatkozó csapadékviszonyokat tünteti fel, a M. kir. Meteorológiai és Földmágnességi Intézet 1899—1928. évekre megállapított 30 éves átlagértékei alapján. A táblázat a havis átlagokat is feltünteti és láthatjuk, hogy az október-március időszakra eső csapadék (az évi átlagnak mintegy 40%-a) átlagosan 215—244 mm között mozog. Az alföldi mezőségi éghajlatban tehát átlagosan ennyi víz halmozódhat fel a talajban. A nyári termelési időszak végén, az alföldi klimatikus viszonyok között a talaj csak a növényzet által már nem használható ,,holt-víz"'-