Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

3. szám - Kovács Dezső: A folyószabályozás feladatai Magyarországon

136 Hidrológiai Közlöny 1977. 3. sz. Kovács D.: A folyószabályozás a teljes gépesítéshez ez nem elegendő, de még a részleges gépesítés is az esetek túlnyomó részében új típusú, vagy legalábbis módosított műveket követel. Így a gyakorlatban dolgozó műszakiak­nak nemcsak a megfelelő gépet és gépi technológiát kell megtalálni, hanem ki kell alakítania olyan új szabályozástam típusokat is, amelyek ennek a gépi technológiának megfelelnek és lehetővé teszik a fizikai munka minél nagyobb mértékű kiküszöbö­lését. A fentieket egy gyakorlati példán mutatom be. Az Északdunántúli Vízügyi Igazgatóság területén a Dunán alkalmazott mederelzárások, párhuzam­művek kőműveit úgy kell kiképezni, hogy legalább a felső részükön a kőszórást burkolatként kell el­rendezni és a hézagokat kibetonozni. Ellenkező esetben a mű igen hamar tönkremegy. Az építés minden fázisa gépesíthető, a felület­rendezés ki­vételével. Márpedig az is igen nehéz fizikai munka és nélküle a mű nem teljes értékű. A megoldás vagy az, hogy valamilyen módon mégis gépesítjük ezt a munkafázist, vagy olyan szabályozási művet alkalmazunk ahol a burkolat elhagyható. Ilyen és hasonló problémákkal kell a kivitelezőknek foglalkozniuk. A másik fő terület — nevezhetjük elméletinek — más kérdéseket vet fel. A specializálódás miatt a ku­tatás és a kutatás eredményeinek gyakorlati alkal­mazása elvált egymástól. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a kétféle tevékenység el is szakadt egy­mástól, de fő feladatként mások foglalkoznak az egyikkel és mások a másikkal. Ennek az a követ­kezménye, hogy a tudományos eredmények gya­korlati alkalmazói — tervezők, elvi irányítást végző szakágazatok — a gyakorlat által felvetett kérdések elméleti megoldását a kutatóktól várják. Ismereteim alapján jelenleg sajnos igen kevés gyakorlati folyószabályozási kérdésre ad választ a tudomány. Az egyes szaktudományok — hid­raulika, hidrológia, morfológia stb. — állandóan fejlődnek, azonban a folyóval, mint több kompo­nensből álló összetett rendszerrel általánosságban nemigen foglalkoznak. Ez szükségessé teszi, — mint dr. Csoma János hangsúlyozta hozzászólásá­ban, — hogy nagyobb súlyt kapjon az alapkutatás a közeljövőben. Példaképpen megemlítek egy olyan kérdést, amelyre megfelelő elméleti alapok hiányában véleményem szerint nem tudunk ki­elégítő választ adni. Ez a tervezett dunakiliti duzzasztó alatti ún. elhagyott meder kérdése. A Gabcikovo—Nagymarosi vízlépcsőrendszer meg­épülte után ennek a kb. 20 km hosszú Duna­szakasznak a víz és hordalék járása olyan gyökere­sen megváltozik, hogy a korábbi időben szerzett gyakorlati tapasztalatokat nem lehet az új hely­zetben alkalmazni, ráhúzni. Ugyanakkor nincs olyan elmélet a kezünkben, amelynek segítségé­vel megnyugtató módon megmondhatnánk, hogy mi módon fog a megváltozott körülmények között viselkedni ez a szakasz, hosszabb időszak alatt megváltozik-e a meder alakja, lesz-e jelentős horda­lék átrendeződés stb. Az alapkérdéseken kívül még sok részlet­prob­léma is tisztázatlan. Példaként csak kettőt említek. Nem tudjuk, hogy az elméletileg meghatározott kisvízi mederméretek kialakításához milyen mé­retű sarkantyúkat tervezzünk, tehát milyen ma­gasak, milyen hosszúak és milyen alakúak legye­nek ezek a kis vízszabályozási művek. A másik példa a kőszórásból épített mederelzárások állé­konysága. Ez a területünkön sok gondot okoz, de méretezésükhöz megfelelő elméletet nem sikerült találni. Hozzászólásommal azt illusztráltam, hogy bő­ségesen akad tennivaló jelenleg is és a jövőben is a folyószabályozással foglalkozó szakemberek szá­mára. Jó eredményeket pedig csak az elméleti és gyakorlati területen dolgozók szoros együttmű­ködése hozhat. Török Imre (Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgató­ság) : A Tisza és mellékfolyóinak szabályozásáról, azaz annak történelméről nyújtok áttekintést. Egy általam választott teljesen önkényes és bizonyára vitatható történeti áttekintésben kor­szakokra osztanám a Tisza szabályozását. I. korszak 1846 előtt — A Tisza-szabályozás történelme előtti korszak. Helyi beavatkozások jellemzik a XVII., és XVII. században, valamint a XIX. század elején (malomgátak elbontása, lokális töltésezések). II. korszak 1846—1918. — A Tisza-szabályozás hőskora. Hogy mikor kezdődött: 1846. január 19-én a Tiszavölgyi Társulat alapításakor, vagy 1846. augusztus 27-én az ünnepélyes kapavágáskor a Tiszadob—Szederkényi átmetszésnél, esetleg már 1845. július 12-én a Vásárhelyi Pál féle ún. „előle­ges javaslat" megvitatásakor, ez lényegtelen. Ez a korszak két további időszakra osztható: 1846— 1879 az átvágások és töltésezések időszaka, 1879--1918. az átmetszésekkel létrehozott főmedrek bő­vítésének, a holtmedrek kizárásának, a töltés­fejlesztéseknek, a kis- közép- és nagyvízi meder egységesítésére irányuló törekvéseknek az idő­szaka. III. korszak 1918—1944. — ínséges időszak. Bár sok mű épült ez alatt és a mellékfolyók szabályozásánál is komoly előrelépés történt, mégis a gazdasági-politikai-társadalmi helyzet korlátai miatt megtorpanás volt, annak ellenére, hogy el­méleti és gyakorlati téren is jelentős fejlődés volt és nagyszerű szakemberek nevei is jelzik ezt az időszakot. IV. korszak 1944—1956. — Közelmúlt. A háború pusztításainak újjáépítési időszakát éltük. V. korszak 1956 óta tart. A jelen és jövő. A Tiszalöki Vízlépcső részleges üzembe helyezé­sével kezdődik.A tanulmány tulajdonképpen erre a korszakra irányítja figyelmünket. Ebben élünk és dolgozunk. A Tisza töltésezésének és elfajult kanyarulatai­nak átmetszése lényegében véve régen befejező­dött. A napjainkban folyó néhány átvágás és töltés­áthelyezés azt hiszem nem lehet ellen­bizonyíték. Napjainkban a folyó csatornázásának korát éljük. Részben üzemel, részben épül, ill. a közeljövő realitása a tiszai vízlépcsőrendszer: Tiszalök, Kis­köre, Csongrád, Törökbecsej. A Tisza magyar-

Next