Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

2. szám - Domokos Miklós: Pietro Palocapa és a magyarországi Tisza-szabályozás

106 műszakilag megalapozottabbak, főleg az árvízlevezetés szempontjából. Ugyanakkor szerinte Paleoeápa óva­tossága az átvágások vonatkozásában szintén indokolt volt, különösen a Tokaj feletti Tisza-szakaszon. Bog­dánfy Sziberth Artúr mondását is idézte, amely szerint a Tisza szabályozása akkor lett volna tökéletes, h­a a töltéseket Vásárhelyi, az átvágásokat Paleoeápa javaslata szerint építették volna meg. Végső megállapítása mind­azonáltal az volt, hogy a kiviteli munkák során követ­tek el ugyan hibákat, mind a töltések helyes vonalazá­sában, mind a munkálatok célszerű sorrendjében, de általában a Tisza szabályozásának megvalósulása el­hibázottnak nem mondható. A legkiterjedtebb értékelést a Tisza­ szabályozásáról — saját több évtizedes folyamszabályozói tapasztalatai és az elődök értékelései alapján — Iványi Bertalan (1879—1953) készítette 1948-ban (Iványi, 1948) így ír: „A Tisza szabályozása, ill. az Alföld árm­entesítése, mint korszakot alkotó nagy műszaki és gazdasági mű, csak a választott módon, a korba és időbe beleszövődve és hosszú idő alatt, tehát sok viszontagság, küzdelem, csalódás árán, sok közbenső építési és sorrendi hibával volt csak végrehajtható. De végeredményben teljes kifejlődésével, a pótolható hiányok pótlásával és a hibák kijavításával jónak és utólagosan is az egyedül választható módon végrehajtott nagy alkotásnak bizonyult, amellyel nagy siker és eredmény járt együtt. Nagy vonásokkal jelölve meg a hibáit, mondhatjuk: jobb lett volna, ha Tokaj fölött kevesebb átvágás készült volna, kevésbé rövidült volna meg a folyó. . ." vagyis, tehetjük hozzá, ha e tekintetben jobban érvényesült volna Paleoeapa koncepciója. Arra a kérdésre, hogy — a mai magyar vízimérnök szemével értékelve — milyen szerepet játszott Paleoea­pa véleménye a Tisza-szabályozás történetében, har­madikként kiváló kortársunk, Botár Imre tervezőmér­nök, Vásárhelyi Pál 1970-ben megjelent pályafutás­rajzának szerzőjének alapos, tárgyilagos véleményét idézem (Botár és Károlyi, 1971): „A korábbi — mindkét oldalról elfogult — bírála­tokkal szemben megállapíthatjuk, hogy a szabályozás végrehajtása során elkövetett hibák éppen úgy nem következtek Paleo Papa véleményéből, mint Vásárhelyi tervéből. A kivitelezés több mint fél évszázada (1840— 1908) alatt időszakonként érvényesülő anarchia sem az egyik, sem a másik — önmagában véve egységes és talán célravezető — alternatív tervből, hanem csak a két terv — nem döntő, inkább felnagyított — eltéré­seiből, különbségéből táplálkozott: mindkét terv lé­nyeges pontjait feladva, mind a töltésvonalazás kér­désének lebecsülésére, mind az átvágások sorrendjé­nek elhanyagolására vezetett. Ahogy nem kétséges, hogy az ármentesítés és folyó­szabályozás, vagyis a társulatok és az állam­ érdekeit egyaránt szem előtt tartó és képviselő, a saját tervét rugalmasan kezelő Vásárhelyi irányításával — a terv alapelveinek érvényesítésével — a kivitelezés hibái elkerülhetők lettek volna, ugyanúgy valószínű, hogy a hasonlóképpen egységes és következetes Paleocapa-féle terv is, a tervező irányításával végrehajtva és menet­közben továbbfejlesztve, hamarabb vezetett volna a kívánt cél eléréséhez, mint az eredeti tervekből kiala­kított kompromisszum." 6. A Tisza-völgyi vízrendezés megvalósulása és eredményei Pietro Paleocapa Tisza-szabályozással kapcsolatos szakvéleményének értékelése után a szabályozás meg­valósulásának csak epilógus-szerű szerep juthat, amit igyekszem rövidre fogni és inkább a megvalósult sza­bályozás végeredményeit kiemelni. Már itt hangsúlyoz­nom kell azonban az egész XIX. századi magyarországi ármentesítésnek azon jellemzőjét, hogy azt nem egy fejlett, tőkeerős mezőgazdaság hajtotta végre termő­területeinek védelmére, hanem épp ezektől a munkák­tól várták a hazai mezőgazdasági tőkefelhalmozás meg­erősödését, nagyobb ütemű fejlődését. E helyzet számos kedvezőtlen következménye közül az ármentesítés megvalósítási idejének hosszú (10 éves) tartama a leg­szembetűnőbb. A Tisza-szabályozás munkái Vásárhelyi és Pa­leoeapa koncepciójának Herb­ert Károly mérnök által összeállított „szintézise" alapján, több to­vábbi részletterv figyelembevételével kezdő­dtek, 1850 és 1879 között Herrich­ irányításával folytak és gyakorlatilag 1908-ig befejező­dtek. A kivitele­zést olykor súlyos nehézségek — mindjárt kez­detben az 1848/49-es szabadságharc leverése utáni önkényuralom — akadályozták, de a legfőbb kárt az okozta, hogy különböző partikuláris érdekek miatt az eredeti koncepciótól részben jelentősen el­térő művek születtek, pl. az árvédelmi töltések birtokhatárokhoz­ való igazítása tekintetében. Ezért az anarchiáért az ország súlyos árat fizetett: a munkálatok elhúzódtak, a költségek növekedtek­, és mindezek ellenére kezdetben nem sikerült elér­ni a kívánt árvízi biztonságot, aminek legfájdal­masabb áldozata Szeged városának az 1879. évi árvízben való pusztulása volt (13. ábra). 13. ábra. Az 1879. évi szegedi árvíz­ INIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVF., 2. SZÁM

Next