Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)
4. szám - Boldizsár Anett–Varga Balázs: Mocsári növényállományok párolgási jellemzői
12 Mocsári növényállományok párolgási jellemzői Boldizsár Anett - Varga Balázs Pannon Egyetem Georgikon Kar Meteorológia és Vízgazdálkodás Tanszék 8361. Keszthely, Pf. 71. E-mail: bolanefafreemail.hu, bvargala freemail.hu Kivonat: Állóvizeink vízháztartási mérlegének kiadási oldalát a tó karakterisztikájától függően alapvetően meghatározza az evapotranszspiráció. A különféle vízinövényekkel borított területek vízháztartásának témakörében a nád kivételével napjainkig nem folytak részletes vizsgálatok. Munkánk során a közönséges nád, a parti sás és az erdei káka vízfelvételét vizsgáltuk a potenciális evapotranszspiráció függvényében. A kutatások eredményeként két évjáratban sikerült a vizsgált növényekre vonatkozó növény-konstansok értékeit kiszámítanunk és meg tudtuk határozni, hogy az egyes fajok párologtatása hogyan alakul eltérő időjárási körülmények között. Kulcsszavak: evapotranszspiráció, növény-konstans, vízmérleg. 1. Bevezetés: Tavaink vízháztartási mérlegének vizsgálata során a párolgás és párologtatás számítása és mérése jelenti a legnagyobb problémát. A nyílt vízfelszínről eltávozó, valamint a növényzet által elpárologtatott víz mennyisége és aránya döntően meghatározza a vízmérleg kiadási oldalát. A nád evapotranszspirációjának vizsgálata több évtizedes múltra tekint vissza, bár a megfigyelések döntően a Fertő tavi nádra, s időben pedig az 1970-es évekre összpontosultak (Walkovszky 1973, 1974). A növényállomány párolgása elsősorban a lápos területek (pl. Kis-Balaton), valamint a jelentős parti növényborítással rendelkező vizeink vízháztartását határozhatja meg. Ez jellemző a Balaton esetében is, mivel a tó partvonalának jelentős részét borítja összefüggő nádas. Virág (1998) becslése alapján a nádasok területe a Balaton környékén 1128,7 ha. Dömötörfy et al. 2005-ös felmérése alapján a Balatoni nádasok területe 1209 ha. A partvonaltól távolabbi területek, főképpen a Kis-Balaton jellegzetes növényborítottságának ismeretében megfigyeléseinket kiterjesztettük egy további állományalkotó fajra, a parti sásra (Carex riparia), valamint vizsgálatainkba bevontuk a erdei kákát (Scirpus sylvaticus) is. Vizsgálatunk célkitűzése a Balaton és a Kis-Balaton vízparti növényállományokban meghatározó szerepű nád és parti sás párologtatásának megfigyelése volt. Az erdei kákával is evaporációs vizsgálatokat végeztünk, melynek jelentősége ugyan kisebb a másik két fajhoz viszonyítva, de közeli rokona, a tavi káka jelentős állományokat alkot a Kis-Balatonnál. A párolgás napi gyakorisággal történő folyamatos követése alapján annak nagyságát a szabad vízfelszín evaporációjához viszonyítottuk (növény-konstansek). A növény párologtatása és a párologtató felület közötti összefüggéseket vizsgáltuk, hogy az evapotranszspiráció tenyészidőszakon belüli változásait összefüggésbe hozzuk a növényállományok szerkezetének változásával. 2. Az alkalmazott anyagok, módszerek: Vizsgálatainkat a Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar keszthelyi Meteorológiai Kutatóállomásán végeztük, mely az elmúlt évtizedekben a Dunántúlon egyedüliként tudta megőrizni szabadföldön elhelyezett 24 db Thornthwaite-Mather-típusú kompenzációs evapotranszspirométer-rendszerét. Tesztnövényeinket a Balaton partján (közönséges nád - Phragmites communis) és a Kis-Balatonon (parti sás - Carex riparia és erdei káka - Scirpus sylvaticus) előforduló leggyakoribb állományalkotó fajokból gyűjtöttük be. Az erdei káka nem alkot jelentős állományokat a Kis-Balatonnál. Választásunk azért esett mégis ezen faj betelepítésére, mivel a valóban jelentős területet borító tavi káka nem szaporítható el a tenyészedény nyújtotta körülmények között. A mintanövények betelepítése 2003 áprilisában történt, 4-4 ismétlésben. Az első évben nem végeztünk vizsgálatokat, mert ebben az évben még nem alakulhatott ki megfelelő szerkezetű állomány. A növényállomány jellemzőinek, valamint az ET kád vízfogyásának mérése 2004. tenyészidőszakában indult. A párologtatás méréseket április elejétől-augusztus végéig naponta végeztük. A meteorológiai elemek mérése helyben, QLC-50 típusú automata klímaállomással történt. A potenciális evapotranszspirációt (PET) Antal (1968) empirikus formulájával számoltuk. A növényállomány jellemzésére a négyzetméterenkénti tőszám, az állomány átlagos magassága, valamint a párolgás szempontjából az egyik legfontosabb növényi jellemző, az asszimiláló zöldfelület (levélfelület-index, LAI) szolgált. A növényállomány és a szabad vízfelszín vízvesztésében jelentkező különbségek jellemzésére a növény-konstansok szolgálnak. A viszonyítási alap minden esetben potenciális evapotranszspiráció. A növény-konstans értékeket napi gyakorisággal számítottuk, s ezekből heti átlagértékeket képeztünk, melyek a vizsgálatok alapjául szolgáltak. 3. Vizsgálataink eredményei: A vizsgált időszak időjárásának jellemzése A 2004 év átlaghőmérséklete csaknem azonos volt a sokévi átlaggal, ugyanakkor kiemelkedő a tél közepi januári, a tavaszi márciusi és májusi hőmérsékleti negatív anomália, valamint ennek ellenpólusaként az áprilisi és októberi pozitív hőmérsékleti differencia. 2004-ben a csapadék mennyisége is közelítette az átlagot, bár az eloszlása az év folyamán nem volt egyenletes. A tél végi és kora tavaszi pozitív csapadékdifferenciát a nyári időszakban negatív anomália váltotta fel. A csapadékhiány káros következményeit némiképpen mérsékelte a nyári időszak átlagnál alacsonyabb hőmérséklete. A 2005-ös év hamid évnek tekinthető a hűvösebb hőmérséklet és a bőséges csapadék miatt. Kiemelésre érdemes a tél végi és a tavasz elei negatív hőmérsékleti anomália, valamint a nyári hűvös időjárás. Ennek ellenpólusa a tavasz végének enyhe időjárása és az őszi, az átlagosnál mérsékelten melegebb időjárás. Kiemelkedő volt a nyár csapadéktöbblete, különös tekintettel az augusztusi rekordokat döntő csapadékos időjárásra. Összefoglalva megállapítható, hogy 2004 időjárása az átlaghoz közeli, 2005-é az átlagnál hűvösebb és csapadékosabb volt.