Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 2013. 93. ÉVF. 4. SZ. tették az árvízi biztonságot, és növelték a bizonytalanságot. Herrich különösen kiemelten foglalkozott az Alsó-Tiszán a Körösök és a Maros torkolatának helyi igényeknek megfe­lelően a közeli városok fölött való bekötésével, ahelyett, hogy az árvízvédelmi szempontokat figyelembe véve a tele­pülések alatt kötötték volna be a folyótorkolatokat. A kapkodás, a tervszerűtlenség az egymásnak ellentmon­dó intézkedéseket követő forradalmi évek történéseit, lega­lábbis a Tisza szabályozással kapcsolatos eseményeket a vízügyi irodalomban jótékony homály fedi. Valószínű, hogy a beavatkozások valamiféle tervszerű­séggel csak 1851-ben kezdődtek el, és 1865-ig a teljes fo­lyószakaszon Vásárhelyi elgondolásai szerint haladtak, mely időszakban az összehangolatlanság az alulról felfelé haladó átvágási sorrendet oly mértékben figyelmen kívül hagyták, hogy a felső szakaszon az átvágások gyorsabban haladtak, ahol a vezérárkok gyorsan kifejlődtek, ezzel szemben az alsó szakaszon készített vezérárkokat a folyó nem tudta mederré alakítani, ezért a medrek közvetlen kié­pítésére kényszerültek. Az előre, idejében elkészített kivitelezési tervek hiányá­ban tág teret nyert a helyi érdekérvényesítés és töltésezés vonalvezetése által kialakult árvízi meder a „hullámtér” sze­szélyesen, tág határok között változó mértékben került kia­lakításra. Sajnálatosan a töltés méreteket is többé-kevésbé a helyi érdekek szerint alakították ki. Egyre inkább fokozódott az aggodalom, hogy a Tisza ár­vizének szintje (magassága) a beavatkozás következtében folyamatosan emelkedni fog. Az aggodalmat erősítette, hogy az Alsó-Tiszán a vezérárkok nem bővültek mederré, és az így kialakuló visszaduzzasztás miatt a­z egymást kö­vető árhullámok valóban árvízszint emelkedést okoztak. 1855-ben a levonuló árhullám magassága mindenütt megha­ladta az 1830. évi árvíz szintjét, pedig akkor az ártérnek csak 10,13 %-a volt helyi védelemmel biztosítva. Az 1879. évi Petresnél bekövetkezett gátszakadás Sze­ged városa számára végzetes következményekkel járt, ami­kor is a város 6350 házából mindössze 417 maradt épség­ben, vízbe fúlt 151 fő, hajléktalanná vált kb. 100.000 lakos, mégis az 1888. évi nagy árvízig kellett várni, hogy sor ke­rüljön a Tisza szabályozás és ármentesítés egységes tervek szerint való korrekciójára, a középvízi szabályozásra, a kö­telezően előírt töltésméretek megállapítására. A Tisza ármentesítés és egyidejű folyószabályozás kor­rekciója tulajdonképpen az ezredfordulóig tartott, mert az árvízszintek emelkedése miatt az árvízvédelmi töltések ma­gasságát ismételten emelni kényszerültünk, a kisvízi és kö­zépvízi szabályozást pedig, legalábbis egyes szakaszokon ismételten módosítani kellett. Ez idő alatt az átvágások és töltésezések összhangja megbomlott, ezért a töltések nyom­vonalát több helyen módosítani kellett, és egyre több észle­lés arra utalt, hogy a hullámtéren nem elhanyagolható mér­tékű feltöltődés következett be. A felmérések viszonylag korán jelezték a korábbi beavatkozások hátrányos következ­ményeit is. A VITUKI irattárában fellelhető kéziratos tanul­mány (Károlyi Z. 1958, 1960) felhívta a figyelmet arra, hogy a Tisza árvízvédelmi töltései a folyó hosszának jelen­tős részén nem felelnek meg a folyószabályozás következ­ményeinek. Az ármentesítés és folyószabályozás során elkövetett hi­bák sorozata mellett keveset foglalkoztak az ármentesített területeken bekövetkezett változásokkal, beavatkozásokkal. A változások részleteinek a bemutatására jelen tanulmány keretei között nincs lehetőség.. A történésekre visszatekintve az általános szakmai véle­kedés szerint a Tisza ármentesítéssel összekötött szabályo­zása a XIX. sz. végén befejezettnek volt tekinthető, és 1908 -ban befejezettnek is nyilvánították. Ezzel egyidejűleg a­­zonban a legfontosabb mellékvízfolyások és a Tisza főme­der rendezése, a kétoldali töltésezéssel való nagytérségi ár­­mentesítés legfontosabb vízgazdálkodási létesítményei mű­ködőképessé váltak. Az árvizek szabályozott levezetésének megteremtődtek a feltételei, de mind a mai napig nem sike­rült a töltések több mint 30 %-ának biztonságos magasságra való felemelését biztosítani. A Tisza kisvízi szabályozását 1904-1940 között végezték el, amikor számos folyószabá­lyozási közmű és rőzseborítás megépítésére volt szükség, il­letve a mértékadó tervezési szintre kiépíteni. Tulajdonképpen bebizonyosodott az a vízi mérnöki gya­korlatban közismert állítás, mely szerint egy folyó, vízfo­lyás életébe be lehet avatkozni, de a beavatkozást többé ab­bahagyni nem lehet, mert különben állapota rosszabb lesz, mint korábban volt. Erre a tényezőre nemcsak a Várhelyi­féle terv, hanem az eddigi összes folyószabályozásnál sem fordítottak kellő figyelmet, mint ahogy arra sem, hogy a fo­lyók vízjárását véletlenszerű jelenségek sokaságának köl­csönhatása, együtthatása hozza létre, ahol a kölcsönhatások mellett kontra hatások is érvényesülnek, ezért a várható a­­nomálikus jelenségek statisztikai valószínűség alapján sem gyakoriságukban, sem menetükben az elhárítás részére megfelelő biztonsággal nem jelölhetők ki. A 2-3 cm/km mederlejtésű folyó meanderező tulajdonsá­gait a szabályozás megszüntetni nem tudja, következéskép­pen a folyó hosszabb-rövidebb idő alatt érvényt szerez a vízmozgás törvényszerűségeinek. A gátak magasságát e­­melni kell. A kisvízi és középvízi szabályozás ellenére ahol teheti, ott a folyó meanderezni fog, és a hullámtéren belül a főmeder helyzetét rendszeresen változtatja, miáltal a folyó­meder hossza is növekedik. A Tisza árvizeinek kiemelkedő tudósa (Vágás I. 1982) „A Tisza árvizei” című könyvében a Tisza szabályozás hid­rológiai eredményeit úgy foglalta össze, hogy a „Tisza sza­bályozás a folyó árvízjárását is megváltoztatta. A nagy vi­zek szintje emelkedett, a kisvizeké süllyedt, az árhullámok levonulása gyorsult, a fő folyó és a mellékfolyók árhullámi­nak rendje módosult, hidrológia terén tehát a mérnöki bea­vatkozás új Tiszát teremtett”. Ez így igaz, sem a szabályozás, sem az árvízvédelem mind a mai napig nem fejeződött be, olyannyira, hogy a mellékvízfolyások árvízvédelme és szabályozása ahol elké­szült, ott sincs kellő összhangban a főmederrel, és nem ta­láltak megoldást az adott térség vízgazdálkodásainak ellent­mondásaira sem. Teljesen elmaradt a folyómeder és a holo­­cén lerakódások kapcsolatainak felderítése, a felszínalatti vízmozgások nyomás alatti vízadókkal való mederkapcsola­tok felderítése. Végül nem tekinthetünk el a több mint másfél évszázad eseménytörténetének elemzésétől sem, melynek során a tör­ténelmi változékonyság számos kérdés elmaradására ma­gyarázatot ad. Elég csak arra figyelni, hogy az érintett idő­szak alatt legalább 5 államjogilag, gyakorlatilag rendváltás­sal felérő változás következett be, mikor is a birodalmi ön­kényuralmat monarchikus alkotmányos diktatúra, király nélküli királyság, kommunisztikus szocialista parlamenta­rizmus, majd liberális demokrácia működött. Ráadásul az államrend változékonysága közben elvesztettünk három for­radalmat, és két világháborúban vesztesként vettünk részt, melynek végeredményeképp elvesztettük az ország területé­

Next