Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Borics Gábor - Ács Éva - Boda Pál - Boros Emil - Erős Tibor - Grigorszky István - Kiss Keve Tihamér - Lengyel Szabolcs - Reskóné Nagy Mária - Somogyi Boglárka - Vörös Lajos: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése
Borics Gábor és társai: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése Fertő tó A Fertő tó egy szélnek kitett, igen sekély (átlagos —1,3 m mély) sztyepptó; földrajzi és hidrológiai adottságai alapján a magas sókoncentrációjú sztyepptavak legnagyobb nyugati képviselője. Átlagos vízszintje 166,5 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el (Löffler 1979, Dukulil és Herzig 2009). A tó teljes felülete kicsivel több, mint háromszáz négyzetkilométer (315 km 2), melynek 76%-a (240 km 2) Ausztriában, 24%-a (75 km 2) Magyarországon található. Alakja elnyújtott, maximális hossza 36 km, maximális szélessége pedig 12 km. A tavat két természetes vízfolyás - a Wulka folyó és a Rákos-patak - táplálja, egyetlen kifolyása a 19. század végén létesített Hansági-főcsatorna. A tó vízszintjét napjainkban a Mekszikópusztai zsilippel (Fertőújlak) szabályozzák, az 1965-ben alapított Magyar-Osztrák Vízügyi Bizottság által egyeztetett üzemeltetési szabályzat alapján (Loiskandl és társai 2012). A 18. században a Fertő tó négy alkalommal száradt ki teljesen, a legutolsó száraz periódus 1864-től 1870-ig tartott (Loiskandl és társai 2012). A tó területének több mint a fele (kb. 55%, azaz 171 km 2) emelt makrofiton állománnyal, elsősorban náddal (Phragmites australis (Cav.) Trin. ex Steud) borított. Ausztriai partvonalának nagy része nádassal borított, melynek szélessége elérheti a 2 km-t (a Wulka folyó torkolatánál 4,5 km). A magyar partvonal mentén a nád jelentősen nagyobb területet foglal el (a nádas öv szélessége meghaladhatja az 5 km-t is). A nádas állományok pusztulását az 1980-as évek elejétől dokumentálják (Dinka és társai 2010). A probléma a tó magyar területén kifejezettebb: amíg az ausztriai részen a nád állományának csak 10%-a, addig a magyar részen mintegy 30%-a degradált állapotban van (Márkus és társai 2008, Wolfram és társai 2014). A felnyíló nád állományokban számos kisebb-nagyobb nyílt vízteret, ún. belső tavat találunk, amelyeket mesterséges csatornarendszer köt össze a tó nyíltvizével (7. és 8. ábra). A Fertő tó jellegzetes tulajdonsága, melyben különbözik Közép-Európa más tavaitól, a magas sótartalom (vezetőképesség ~2 200 pS.cml) és pH (~9). A víz ionösszetételében a nátrium és a hidrogénkarbonát + karbonát (NaHCCl + Na2CCO 3) dominál, így a Fertő tó a szikes tavakhoz sorolandó (Wolfram és társai 2014). A nyíltvíz területén a tó a gyakori felkeveredés miatt kicsiny átlátszóságú, a víz szervetlen lebegőanyag tartalma igen magas (Löffler 1979). A nádas öv ezzel szemben kevésbé kitett a szél felkeverő hatásának, a belső tavakban ezért a víz nem zavaros, ugyanakkor a nád bomlása során keletkező huminanyagok miatt barna színű (Löffler 1979, Wolfram és társai 2014). A Fertő tó az 1970-es, 1980-as években egy eutrofizációs perióduson ment keresztül, amikor a növényi tápelemek koncentrációja jelentősen megnőtt a vízgyűjtő területen megélénkülő turizmus és gazdasági fellendülés, valamint az intenzív mezőgazdasági termelés fokozott műtrágya felhasználása következtében (Dokulil és Herzig 2009, Wolfram és társai 2014). A Fertő tó nyíltvizében, az eutrofizáció csúcsán az összes foszfor koncentrációja mintegy 40 pg.L '-ről több mint 160 ng.H'-re emelkedett. Az oldott reaktív foszfor és az oldott szervetlen nitrogénformák (elsősorban ammónium-ion) koncentrációja ezzel egy időben, az 1970-es évek közepén érte el maximumát. A tó nyíltvizének szélsőséges fénylimitáltsága miatt azonban a megnövekedett tápanyagkínálat nem okozott számottevő fitoplankton biomassza gyarapodást, alga tömegprodukció csak a szélvédett (kevésbé zavaros) területeken jelentkezett. A tavat érő tápanyagterhelés mérséklése érdekében hozott intézkedések az 1980-as évektől kezdődően jelentősen csökkentették az antropogén eredetű terhelést. Míg az 1980-as években az összes foszfor-terhelés a vízgyűjtő terület ausztriai felén mintegy 80 tonnát tett ki, a 1- 6. ábra. Az alga biomassza (a klorofill-koncentrációban kifejezve) hosszú távú változása a Balaton Keszthelyi-medencéjében és a fürdővizekre alkalmazott határérték (75 fig.L-1) Figure 6. Long-term changes of the phytoplankton biomass (chlorophyll a concentration) in the most productive western basin of Lake Balaton and the limit value (75 pg.L'1) for bathing water