Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)

2017 / 4. szám - NEKROLÓG - Kövendi-Veress Gyula: Dr. Varga György

76 Nekrológ Életének 83. évében, 2017. március 16-án elhunyt Dr. Varga György, a vízügyi szolgálat jelentős képviselője. A vízépítőmérnöki diplomáját az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen 1958-ban szerezte meg. Diploma után az első munkahelye a Budapesti Vízügyi Igazgatóság volt, ahol kérte, hogy vidéki gyakorlati feladatokat végezhessen. A Felsőgödi szakaszmérnökségen építésvezető, tervező és műszaki ellenőr volt. (Duna és Nógrád­ megye vízfolyá­sának rendezése tartozott többek között feladataihoz.) A Ráckevei szakaszmérnökségen, mint vezető, a nagy munkák kivitelezését irányította (Tassi hajózsilip rekonst­rukciója, Apaji öntözőtelepek építése, Dunaújvárosi partcsuszamlás vízparti munkái). Irányította a dunai árvizek elleni védelmet, továbbá a belvizek elleni védelmet. A dunai védekezés Budapest- Solt szakaszra terjedt ki. Az OVH Vízépítőipari Központban (1960-tól 1970- ig), mint csoportvezető főmérnök a vízügyi igazgatóságok és a vízügyi kőbányák termelési felügyeletét látta el. Emellett a vízügyi tervezés felügyelete és az új vízügyi ágazati szabványosítás előkészítésével foglalkozott. A VIZITERV-ben 1970-től 1984-ig, 14 éven át főosz­tályvezetőként, majd irodavezetőként és VSZK- (Vízügyi Szabványosítási és Egységesítési Központ) vezetőként a vízügyi tervező vállalatok szervezésével és kutatás­­fejlesztés irányításával foglalkozott. Kiemelt, a személyéhez kapcsolódó feladatai voltak: a vízügyi ágazati műszaki szabályozás (szabványo­sítás) operatív irányítása, - a vízkezelés és szennyvíztisztítás országos célprog­ramjának koordinációja, - a vízügyi típustervezés koordinációja,­­ VSZK vezetői feladatok ellátása. A felsorolt tevékenységek eredményeként mintegy 1500 műszaki kiadvány fűződik a nevéhez. Szerkesztője volt a Vízgazdálkodási Szabályzatnak, a Tározási kézi­könyvnek és a Vízügyi Biztonsági Szabályzatnak. Az 1991-ben alapított VÍZ­ SZK Mérnökszakértői Kft. vezetőjeként műszaki szabályozási, tervezési és szakértői tevékenységet folytatott. Kedvenc témái a gyógyvízhasz­­nosítás, a hegy- és dombvidék települések kisvízfolyások általi katasztrofális vízelöntéseinek megelőzése, a Duna- Tisza közi Homokhátság vízpótlása és a vízierő­­hasznosítás d­ r. Varga György A Víz-SZK Mérnökszakértői Kft. ügyvezetőjeként 1997 és 2004 között a vízügyi építési termékek alkalma­zási engedélyeihez szükséges dokumentációk elkészítésé­ben vett részt. 2004. május 1-től az Építőipari Műszaki Engedélyekhez (ÉME) szükséges dokumentációkat (szakvélemény, Műszaki Feltétel) állították össze a kft. keretében. Minden vízügyi területre először kaptak miniszteri kijelölést, a vízügyi építményfajtáknál kizáró­lag használt építési termékek megfelelőségének ellenőrzé­sére és tanúsítására. A terméktől függően az eljárás sokféle és bonyolult volt, melynél mind az EU előírásokat, mind az MSZ EN szabványokat figyelembe kellett venni. 2005-től 100 kW-nál kisebb teljesítményű törpe vízi erőművek előmunkálataival és műszaki tervezésével foglalkozott munkatársaival. 2012-től több folyón meglévő műtárgyakhoz készítettek vízi erőmű szakvéle­ményeket. A szakterületein belül sokat publikált konferenciákon. Publikációinak száma meghaladja a 100-at, amelyeket nagyrészt önállóan, kisebb részt pedig társszerzőkkel együtt készített. Publikációinak témaköre szerteágazó. Témakörök, amelyekben publikációi jelentek meg: vízépítőipar, építésszervezés, Balaton-kutatás, környezet­­védelem, Duna-ártér (mely MTA díjnyertes pályázata volt 1963-ban), az országos légifotografálási interpretálási kiállítás (1969), tervezésfejlesztés. Számos intézménnyel folytatott tudományos kutatói munkát, így 1960-tól Botanikai Kutató Intézettel (Vácrá­­tót) a Duna ártérének kutatása témában, 1969-től Keszthe­lyi Agrártudományi Egyetemmel a Balaton kutatásában vett rész, míg 1974-től az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság Környezetvédelmi és Tájhasznosítási Kutatási Főirány témában vizsgálta a hínár-állományok és a parti zónák változását, a fitomassza produkciót. A Magyar Mérnöki Kamara alapító tagja. Vízügyi ter­vezői jogosultsága volt. Tagja volt a Magyar Hidrológiai Társaságnak. A Ma­gyar Szabványügyi Testületben cégét képviselte két vízügyi műszaki bizottságban is. A Vízgazdálkodási MB elnöke volt. Tagja volt a Szabványügyi Tanácsnak. Szabványosítással 45 évet foglalkozott. Egyetemi doktori címet a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen (ma Georgikon Kar) szerzett a vízi biotechni­ka szakterületen. A balatoni hínár és nádas állományok kutatásában és az oktatásban előadóként is részt vett. 1983 óta az egyetem címzetes egyetemi docense volt. Kiváló, pontos, következetes és nagy munkabírású mér­nököt veszített el a magyar vízügyi szakma személyében. Dr. Kövendi- Veress Gyula ny. jogtanácsos . Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. 4. sz.

Next